2013-01-30 17:28:11

P. Marco Tasca minoritát megerősítették miniszter generális tisztségében


Január 29-én tették közzé a hírt: Marco Tasca atya Szent Ferenc 119. utóda. Assisiben az öt világrész képviseletében érkezett 99 minorita szerzetes a nagykáptalanon 10 napi ima és elmélkedés után megerősítette P. Tasca minoritát tisztségében. Tasca atya a következőket nyilatkozta: „Nagy ajándék volt, hogy hat éven át szolgálhattam a világ minden részén élő barátokat. Láttam, mennyi fantáziával, milyen elszántsággal akarják megélni az evangéliumot, mennyire közel állnak az emberekhez, a szegényekhez”. A minorita miniszter generális azért imádkozik az Úrhoz és Szent Ferenchez, hogy adják meg a kegyelmet: a szerzetesek tegyenek tanúságot a szépségről és a reményről. Ferenccel együtt gyökér és egyben szárny kívánnak lenni. Szent Ferenc életének, karizmájának, álmainak és fáradozásainak őrzői. Ez még inkább arra készteti a minoritákat, hogy összhangban éljenek Ferenc tetteivel. A békéhez csak az az út vezethet, amelyben mindenki elfogadja a másikat különbözőségében, saját önazonosságának megőrzésével. Erről tesznek tanúságot a minoriták. Ezt kell megvalósítani főleg azokon a helyeken, ahol etnikai és testvérháborúk dúlnak, jelenleg 36 országban. Rendkívül fontos továbbá az iszlámmal folytatott párbeszéd – tette hozzá nyilatkozatában P. Marco Tasca, minorita miniszter generális, Szent Ferenc 119. utóda.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.