2013-01-23 16:45:35

„Aki hisz, félelem nélkül Istenre bízza életét” – a Szentatya szerdai katekézise


XVI. Benedek pápa a január 23-i, szerdai általános kihallgatás alkalmával, amelyre a vatikáni VI. Pál teremben került sor, új katekézis-sorozatba kezdett a Hit évéhez kapcsolódóan. Tanításait a Credónak, vagyis a Hiszekegynek szenteli: Ima, amely elkíséri a híveket életük során. „Hiszek egy Istenben” – kezdődik hitvallásunk. Egyszerű kijelentésnek tűnik, mégis az Úrral való kapcsolatunk végtelen világa nyílik meg általa. Istenben hinni azt jelenti, hogy csatlakozunk hozzá, befogadjuk tanítását, és örömmel engedelmeskedünk neki kinyilatkoztatása szerint. A Katolikus Egyház Katekizmusának tanítása alapján „a hit személyes cselekedet: az ember szabad választása az önmagát kinyilatkoztató Isten kezdeményezésére” (KEK 166). Hinni Istenben egyszerre ajándék és elkötelezettség, isteni kegyelem és emberi felelősség, az Istennel való párbeszéd megtapasztalása, aki szeretetből szól az emberekhez, mint barátaihoz. Azért szól hozzánk, hogy a hitben és a hittel szeretetközösségre tudjunk lépni vele – kezdte tanítását Benedek pápa.

„Hol hallhatjuk meg Istent, aki hozzánk szól?” – tette fel a kérdést a Szentatya. Elsősorban a Szentírásban, amelyben Isten Szava hallhatóvá válik és táplálja a Vele való baráti kapcsolatunkat. A Biblia a hitről beszél nekünk, olyan történet, amelyben Isten az emberiséghez közeledik és végül kinyilatkoztatja magát Jézus személyében. Ezzel kapcsolatosan a Szentatya a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetét emelte ki, amelyben a hit nagy tanúságtevőiről van szó: „A hit a remélt dolgok biztosítéka, a nem látható dolgok bizonyítéka” (Zsid 11,1). A hit szemei által tehát képessé válunk meglátni azt, ami a szemnek láthatatlan, a hívő ember szíve pedig minden reményen túl remélhet – tanította a Szentatya.

A pápa Ábrahám alakjára hívta fel a zarándokok figyelmét, mert ő az első olyan példa számunkra, aki az Istenbe vetett hitről tesz tanúságot. Ábrahám Isten kérése szerint cselekedett, amelyre ezt a választ kapta: „Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel… Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,2-3). Az áldás a Szentírásban – hangsúlyozta a Szentatya – szorosan kapcsolódik az élet ajándékához, amely Istentől származik. Az áldás elsősorban a termékenységben nyilvánul meg generációról generációra. Emellett az áldás egy biztos talajt is jelent, ahol élni és fejlődni lehet az Istennel kötött szövetséghez hű embereket nevelve. Ábrahám példájából láthatjuk, hogy mindent ajándéknak kell tekintenünk, nem szabad törekednünk a hatalomra és éreznünk kell saját szegénységünket. Ezek azok a spirituális körülmények, amelyeket el kell fogadnia mindazoknak, akik Isten meghívására követik Őt – tanította a Szentatya.

„Mit jelent számunkra az, amikor megvalljuk hitünket: Hiszek egy Istenben?” – tette fel végül a kérdést a pápa. Ábrahámhoz hasonlóan bizalmat jelent, amelyre egész életünket alapozzuk, hagyjuk, hogy Isten tanítása irányítsa mindennapjainkat. A hit zarándokokká tesz minket itt a földön az égi haza felé vezetve bennünket. Az Istenbe vetett hit olyan értékek hordozóivá tesz minket, amelyek nem feltétlenül egyeznek a kor irányzataival, véleményével. A keresztény embernek azonban nem szabad félnie attól, hogy „árral szemben úszik” – hangoztatta a pápa. Annak ellenére, hogy a mai társadalmak nagy részében Isten nem kap helyet, az evangéliumi üzenet továbbra is tündököl számos hívő ember tevékenységének köszönhetően. A hit által megáldott élet, amelyre hivatottak vagyunk, olykor nehéz, számos megpróbáltatást állít elénk, de mégis egy olyan életre nyitott, amelyet a hit által tudunk valóban meglátni és felfedezni.

Megvallani, hogy hiszünk Istenben – zárta katekézisét a Szentatya –, arra buzdít minket, hogy kilépjünk önmagunkból, hogy megmutassuk azt a bizonyosságot, amely a hitből fakad: Isten jelenlétét a történelemben. Ez a jelenlét életet és megváltást hoz, és az Istennel való életre hív meg, amely nem ismeri a sötétséget – tanította XVI. Benedek pápa a január 23-i általános kihallgatás alkalmával.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.