A kánai menyegző - P. Szabó Ferenc elmélkedése az évközi 2. vasárnapra

A karácsonyi időszak után és a nagyböjt kezdete előtt öt évközi vasárnapot iktatott be a liturgia. Jézus születése, gyermekkora csak pár hetet vett igénybe, a múlt alkalommal már Urunk megkeresztelkedését ünnepeltük. Jézus 30 évig Názáretben élt, dolgozott nevelő atyja, József ácsműhelyében. A názáretiek az ács fiának tartották, nem ismerve csodás, isteni eredetét. Ezért nagy a megdöbbenés, amikor a názáreti zsinagógában prófétai tekintéllyel tanít, majd csodatevő hatalommal betegeket gyógyít, kenyeret szaporít, ördögöket űz ki a megszállottakból, sőt isteni hatalommal bűnöket bocsát meg.
A vasárnapi evangéliumi részlet János 2. fejezete elejéről a kánai menyegző csodáját mondja el: Jézus édesanyja kérésére a hat nagy kőkorsó vizét színborrá változtatja a násznép örömére. Jézus anyjával és tanítványaival hivatalos volt a kánai menyegzőre. Elfogadta a lakodalmi meghívást, és együtt evett-ivott örvendett a násznéppel. Mindjárt nyilvános működése elején nem követi a pusztába vonuló Keresztelő János aszkézisét. Szaporodó ellenfelei, főleg a képmutató farizeusok szemére is vetik, hogy „falánk és borissza” ember, összehasonlítva őt a pusztában böjtölő, bűnbánatot tartó és hirdető Keresztelővel.
Az új Mester, az örömhír (euangelion) hirdetője azért, jött, hogy meggyógyítsa a betegeket, hogy megmentse az elveszetteket, mindenkinek az örök élet boldogságát ígérve. (Figyelemre méltó, hogy Jézus példabeszédeiben az örök életet is a menyegzős lakoma szimbolizálja.) Az új próféta mindennapok emberei közé vegyül, a gyűlölt római megszállókat kiszolgáló vámosok meghívását elfogadja és a rosszhírű vagy házasságtörő nőket sem ítéli el, ha bűnbánatot tartanak. Elközelgett, már itt van, bennetek van az Isten országa, amely igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben.

János evangélista szerint Jézus „ezzel kezdte csodatetteit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, tanítványai pedig hittek benne.” Persze, az evangéliumok olvasásakor többször tapasztaljuk, hogy nemcsak a csodaváró tömeg, hanem még apostolai, tanítványai is kicsinyhitűek, főleg majd a szenvedéstörténet idején szétszélednek, megtagadják. A csodahit csak ideiglenes, Jézus istenemberi misztériumát csak fokozatosan nyilatkoztatja ki, teljesen csak húsvét, illetve pünkösd után, a Szentlélek megvilágosító kegyelme által. A mi hitünk is gyakran gyenge, ingadozó, felszínes. Most a Hit évében fokozottabban kérjük a Szentlélek ajándékát, hogy öntudattal, bátor reménnyel Jézus igazi tanítványai legyünk.

Magyarországon e vasárnapon kezdődik az ökumenikus ima-nyolcad, és a következő vasárnapig tart. Szerte a világon a Krisztus-hívők a keresztények egységéért imádkoznak a szenvedésbe induló Jézus szándéka szerint: „Legyenek valamennyien egyek, hogy a világ higgyen!”(Jn 17, 21). Emlékezzünk az ökumenizmusról szóló zsinati dekrétum 8. pontjára (ÚR 8): „A szívbéli megtérést és életszentséget - a keresztények egységéért mondott magán- és nyilvános könyörgésekkel együtt - az egész ökumenikus mozgalom lelkének kell tekinteni, és jogosan nevezhető lelki ökumenizmusnak is.

Most a Hit évében, amikor a Szentatya az új evangelizálást sürgeti (ezt tették a világ püspökei is az őszi szinóduson) az ún. „nyugati világban”, ahol egyre terjed a materializmus és az ateizmus, a kereszténység létkérdése az egység, a közös tanúságtétel. Igaz, vannak még tanbeli eltérések a katolikusok, ortodoxok, anglikánok és protestánsok között, amelyeket nem szabad összemosni, hanem a párbeszéd révén tisztázni kell. De ma inkább arra kell helyeznünk a hangsúlyt, ami összeköt bennünket: a Szentírás feltétlen tisztelete, az Apostoli (sőt a Nicea-Konstantinápolyi) Hitvallás, a keresztség és az Eucharisztia (ha különböző is az Úrvacsora értelmezése, és ezért még nem megengedett az interkommúnió). Mindenekelőtt pedig a testvéri szeretet a legkiválóbb út az egység felé: erről ismernek meg bennünket, hogy Krisztus tanítványai vagyunk.

(Jn 2, 1-11)