2010. január 12-én a Richter-skála szerinti 7-es erősségű földrengés rázta meg a karibi
szigetországot, amelynek következtében 222 ezer ember életét vesztette és 1,3 millióra
tehető a kitelepítettek száma.
A szörnyű esemény harmadik évfordulójára való
tekintettel a francia püspökök egy küldöttsége látogatást tett Haitin, hogy kifejezzék
szolidaritásukat a még ma is szenvedő lakosságnak. Utazásuk végén sajtóközleményt
tettek közzé, amelyben beszámolnak az országban uralkodó drámai helyzetről. A haiti
népet mélyen megviselte a természeti katasztrófa – olvasható a dokumentumban. Sokakat
olyan fizikai, pszichológiai vagy anyagi trauma ért, amely végérvényesen kihat további
életükre. Az országban a politikai helyzet, azon belül is a közjó elősegítésének kérdése
komoly aggodalomra ad okot. Mindennek ellenére – írják még a francia főpásztorok –
a karibi szigetország lakossága élni akar, és ez a vágya a hitre épül.
A francia
püspöki konferencia a Port-au-Prince-i Karitász, a szerzetesnővérek, a misszionáriusok
és szeminaristák munkáját segítve támogatja az ország újjászületését. Itt nemcsak
az épületek felépítéséről van szó – hangsúlyozzák a francia püspökök –, hanem az egész
közösség újjáélesztéséről. A közleményben a főpásztorok felhívást intéznek minden
jóakaratú emberhez, hogy ne feledkezzenek meg Haitiről. Továbbra is szolidárisnak
kell lenni annak érdekében, hogy a kezdeményezések támogatásban részesüljenek. „Éljen
Haiti!” – ezekkel a szavakkal zárják a francia főpásztorok sajtóközleményüket, amelyet
a 3 éve földrengést szenvedett karibi szigetországban tett látogatásuk alkalmából
fogalmaztak meg.