2013-01-10 15:05:36

Lezárult a püspöki koordinációs bizottság szentföldi látogatása


Minden évben ebben az időszakban végzik látogatásukat a bizottság tagjai a közel-keleti régióban. Útjuk során a nyugat-európai és észak-amerikai főpásztorok keresztény közösségekkel találkoztak Gázában, Betlehemben, valamint Beit Jala, Madaba és Zarqa településeken.

A Cremisan-völgyben jogi küzdelmekről számoltak be az ott élők a helyiek földjeinek és vallási intézményeinek védelméért a biztonsági fal okozta jogsérelmek miatt. Ígéretet tettek a püspökök, hogy sürgetik saját kormányaikat az igazságtalanságok megelőzése érdekében. Megható tanúságtételeket hallottak vallásos nőktől, akik segítséget nyújtanak bevándorolt munkásoknak, emberkereskedők áldozatainak és elítélteknek.

A szentföldi látogatásról kiadott záróközleményükben a püspökök kiemelték, hogy hitük gazdagodott a helybeliekkel folytatott találkozások által, mint pl. a Jordániában tartott szentmisén. Találkoztak olyan személyekkel, akik a Szíriából és Irakból a terror és az erőszak elől menekülteknek viselik gondját, illetve olyanokkal, akik a szentföldi országokban jelenlevő elnyomás és bizonytalanság miatt küzdenek. A főpásztorok arra kaptak ösztönzést, hogy előmozdítsák az igazságos békét, valamint a keresztény közösségeket és a jóakaratú embereket saját országaikban arra buzdítsák, hogy támogassák a régióban megkezdett munkát, amely egy jobb jövő építésére irányul. Két jó példát jelentő ügynökséget látogattak meg a püspökök: a Katolikus Segélyszolgálatot Gázában és a Caritas menekült programját Jordániában.

Az Istenbe vetett hit világosságot hoz a szentföldi emberek életébe – állapították meg a főpásztorok. Ennek egyik megvalósulása az egyház oktatás iránti elkötelezettségén keresztül történik, hiszen a nevelés szilárd befektetés a jövőbe. Ez nyilvánvaló a Betlehemi Egyetemen és a jordániai Madaba Amerikai Egyetemen tanuló fiatalok elbeszélései alapján. XVI. Benedek 2009-ben látogatása során azt kérte az oktatási intézmények munkatársaitól és a diákoktól, hogy legyenek egy igazságos és békés társadalom építői, akik különböző vallási és etnikai háttérrel rendelkező személyekből állnak.

A szentföldi püspökökkel együtt a nyugat-európai és észak-amerikai főpásztorok arra buzdítják a híveket, hogy támogassanak minden erőfeszítést, ami a rászorulók és a fiatalok megsegítésére, továbbá a béke előmozdítására irányul. A keresztényeket kérik, hogy vegyenek részt szentföldi zarándoklatokon, ahol baráti fogadtatásra találnak. Meg kell győzni az országok kormányait, hogy ismerjék fel a Szentföldön élők szenvedésének valós okát és tegyenek erőfeszítéseket egy igazságos béke megvalósulása érdekében.

Végül a püspöki koordinációs bizottság tagjai idézik XVI. Benedek szavait, amelyeket a Szentszékhez rendelt diplomáciai testülethez intézett január 7-én. „Miután elismerték Palesztinát mint megfigyelő, de nem tagországot az ENSZ-ben, azt remélem, hogy a nemzetközi közösség segítségével az izraeliek és a palesztinok elkötelezik magukat a békés együttélésre két szuverén ország keretében, ahol megőrzik és biztosítják az igazságosság tiszteletét és a két nép legitim törekvéseit. Jeruzsálem, válj azzá, amit a neved jelent! A béke és nem a megosztottság városává” – hangsúlyozta a pápa.

A 122. zsoltár szavaival zárják sajtóközleményüket a Szentföldön látogatást tett nyugat-európai és észak-amerikai püspökök: „Kérjétek Jeruzsálem számára, ami békességére szolgál!”

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.