„A keresztény hit – ma” – P. Szabó Ferenc SJ folyóirat szemléje

A francia jezsuiták havi folyóiratában az ÉTUDES ez évi januári számában több írást találunk – a pápa által meghirdetett Hit Éve távlatában – a hit mai problémáiról, a keresztény hit elleni kihívásokról. Mielőtt ebből ízelítőt adnék, jelzem, hogy az elköszönő volt főszerkesztő igazgató, Pierre de Charentenay bemutatja utódát, a szintén jezsuita François Euvé atyát, aki fizikatanár volt, mielőtt a jezsuita rendbe lépett.

Jezsuita filozófiai és teológiai képzése és pappá szentelése után pár évig teológiát tanított Moszkvában, onnan visszatérve Párizsba teológiából doktorált, és 1999 óta a francia jezsuiták párizsi fakultásán, a Rue de Sèvres-ben levő tanulmányi központban tanított és vezette a jezsuita fiatalok kiképzését. Most január 1-én vette át a folyóirat főszerkesztői hivatalát.

Az ÉTUDES kérdéses számának tanulmányai közül megemlítem a következő címeket: „Kell-e hinni a tudománynak?”, „Hinni a tartós szerelemnek”, „Pszichoanalízis és lelkiség”, „Martini bíboros öröksége”, „Wittgenstein Miatyánk-ja” és „A keresztény hit – ma”. Ez utóbbi cikk szerzője a jezsuita Michel Fédou, aki professzor a párizsi jezsuita fakultáson.

Ebből a tanulmányból ragadok ki néhány gondolatot.

Fédou azzal kezdi, hogy XVI. Benedek „A Hit Kapuja” c. apostoli levelével meghirdette a Hit Évét, amely 2012. október 11-től 2013. november 24-ig tart. Maga a levél címében szereplő kapu vagy küszöb is már több kérdést vet fel hitünkkel kapcsolatban: Mit jelent a hit küszöbe? Mi akadályozza a mai embert, hogy belépjen oda, vagy ellenkezőleg: milyen utak vezetnek a keresztény hit küszöbéhez? Hangsúlyoznunk kell: a modern világ forradalmi átalakulása pozitív eredményeket is hozott a tudomány és a technika területén, és közben tudatosította a keresztényekben e meggyőződést: a helyesen értelmezett hit nem von el bennünket emberi feladatainktól, a természet és a világegyetem jobb megismerése hozzásegíthet az emberibb világ építéséhez.

Ez volt a jezsuita tudós és gondolkodó Pierre Teilhard de Chardin meggyőződése a múlt században: a kereszténység, ahelyett, hogy ellentétbe állítaná az Istenbe vetett hitet és az emberi munkát, inkább arra buzdít, hogy működjünk közre az emberi haladás előmozdításáért, együttműködve a Teremtővel fejezzük be a teremtést.

Michel Fédou a hit elleni mai kihívásokat elemezve hangsúlyozza: számolni kell több jelenséggel, amelyek túl a klasszikus ateizmuson és a vallások együttélésén, a modern vagy inkább a posztmodern világ helyzetét jellemzik. Először: még ott is, ahol egy bizonyos spirituális keresés jelentkezik, ez egyéni, individuális keresés, vagyis nincs tartós kapcsolatban egy vallási hagyománnyal vagy hitközösséggel. Még ha „hívő” is a kereső, nem tartozik semmilyen vallási intézményhez, egyházhoz.

Továbbá: a fogyasztási javak csábítása (azok esetében, akik nem szenvednek a gazdasági válság miatt), tehát a gyakorlati materializmus akadályozza a spirituális érdeklődést, a hit bármilyen formájának keresését. – Sokakban kétség merül fel az olyan meggyőződéssel kapcsolatban, amely hisz a túlvilágban, az örök életben; de különben a merev ateizmusban (ateista ideológiában) való hit is megingott. Vagyis terjed az általános kétely, az agnoszticizmus, ami persze okvetlenül nem zárja ki azt, hogy ezek az emberek egy bizonyos értelmet adnak életüknek, ebben a földi életben, nem a túlvilágban keresik boldogságukat, vagy akár másokét is…

Nos, állapítja meg P. Fédou, a keresztényeknek ma ebben a szellemi helyzetben (összefüggésben) kell számot adniuk hitükről. E rövid ismertetésben nem követhetjük a cikkíró válaszkeresését. Csupán az egyes mozzanatokat jelzem:

1) Visszatekintve a keresztény hagyományra is, a hit (hívés) mindig is létező tapasztalatát elemzi.

2) Utána a Szentírást és a hagyományt idézve megmutatja a hit két összetevőjét: a) hinni Istenben és Krisztusban - egzisztenciális hitaktus: „Hiszek Tebenned! b) hinni, elfogadni az Egyház által elénk terjesztett hitigazságokat.

3) A hit ma: az előzőkből két követelmény folyik: a) figyelni a mai emberben meglévő elemi bizalom vagy hit csíráira (mert valamiben azért „hisz”), ugyanis az Evangélium hirdetésének ebbe a minimumba kell belekapcsolódnia; b) kidomborítani a sajátosan keresztény hit tapasztalat-jellegét, az evangéliumokra és a Szent Pál-i levelekre alapozva azt. Igazában orvosolni kell egy bizonyos racionalizmust, az Istenről alkotott elvont „tudást”, túlhaladva a teizmuson éppúgy, mint az ateizmuson.

Persze szükség van tudásra is, bizonyításra is, de alapvetőbb a tapasztalat, a szabad döntés, egy bizonyos „fogadás” (pari) pascali értelemben. „Mert a szívnek megvannak az érvei, amelyeket az ész nem ismer.” „Istenre a szív érzékeny.”

Post-scriptum.

E rövid cikkismertetéshez végül hozzáfűzöm: a múlt században ugyanezt hirdette – Ágoston, Bernát, Pascal, Bergson nyomán Prohászka Ottokár, amikor az intellektualizmus, vagyis a racionalizmus „túlhajtásai” ellen küzdött, amelyet az akkori elvont skolasztikus tudományosságban és hitvédelemben is bírált, és a tapasztalatot, a keresztény misztériumok átélését nemcsak sürgette, hanem maga is megélte, amint ezt naplójegyzetei, vagy az Élővizek forrása és az Élet kenyere című könyvei tanúsítják.

Szabó Ferenc SJ