2013-01-01 13:42:49

Strasbourgban tartják a 2013-as Taizéi találkozót


Strasbourg, az Európai Parlament, az Európa Tanács és az Európai Emberi Jogi Bíróság székhelye látja vendégül 2013 végén „A bizalom zarándoklata a földön” kezdeményezés következő kiadását a Taizéi Közösség szervezésében. A hírt Alois testvér, a közösség elöljárója jelentette be december 30-án Rómában. Emlékeztetett, hogy Strasbourg két ország határán fekszik, az európai kiengesztelődés jelképe, egy olyan Európáé, amely nyitott és szolidáris. A hír közzétételekor jelen volt Strasbourg érseke és polgármestere.

Az Örök Városban végéhez közeledik az európai fiatalok Taizéi találkozója. December 28. és január 2. között gyűltek össze az olasz fővárosban a kontinens minden részéről a fiatalok, hogy közösen imádkozzanak a Taizéi Közösség által szervezett programokon. Alois testvér a rendezvénnyel kapcsolatban kiemelte, hogy a XVI. Benedekkel tartott imatalálkozó a Szent Péter téren örök emlék marad, olyan világosság, amely segít az előrehaladásban.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.