XVI. Benedek pápa Úrangyala imádsága Szent István vértanú ünnepén

December 26-án, délben a Szentatya dolgozószobája ablakából köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt híveket. Azért fohászkodott az első vértanú közbenjárásáért, aki a végsőkig hűséges maradt az Úrhoz, hogy támogassa az üldözött keresztényeket.

Kedves Testvérek! – kezdte beszédét a Szentatya. Minden évben Karácsony másnapján a liturgia Szent István diakónusról, az első vértanúról emlékezik meg. Az Apostolok Cselekedetei (ApCsel 6,8-10; 7,55) olyan embernek mutatják be, mint akit kegyelem és erő töltött el. Benne maradéktalanul megvalósult Jézus ígérete, vagyis az, hogy a hívek, akik arra kaptak meghívást, hogy nehéz és veszélyes körülmények között tegyenek róla tanúságot, nem maradnak magukra védtelenül: Isten Lelke szól majd belőlük (vö. Mt 10,20).


István diakónus valóban a Szent Lélektől vezettetve cselekedett, beszélt és halt meg. Tanúságot tett Krisztus szeretetéről a legvégső áldozatig menően. Az első vértanúról azt olvassuk az Apostolok Cselekedeteiben, hogy szenvedésében tökéletesen követte Krisztust, kínszenvedését részleteiben megismételte. Szent István életét teljesen Isten formálta, tette hasonlóvá Krisztuséhoz, akinek kínszenvedése megismétlődött a diakónus vértanúban; halála pillanatában, térden állva Jézus kereszten mondott szavait idézi, lelkét az Úr oltalmába ajánlja (vö. ApCsel 7,59), megbocsát ellenségeinek: „Uram ne ródd föl nekik ezt a bűnt!” (7,60). Halála előtt, a Szentlélekkel eltelve föltekintett az égre és megpillantva az Isten dicsőségét fölkiáltott: „Bizony látom a megnyílt eget, s az Emberfiát, amint az Isten jobbján áll!” (55).

Szent István vértanú ünnepén mi is arra kaptunk meghívást, hogy tekintetünket Isten Fiára szegezzük, akit Karácsony örömteli légkörében szemlélünk Megtestesülése misztériumában. A keresztséggel és a bérmálással, a hit értékes ajándékával, amelyet a szentségek, különösen az Eucharisztia táplálnak, Jézus Krisztus magához kötött bennünket és a Szentlélek működésével tovább akarja folytatni bennünk üdvözítő tevékenységét, amely mindent megvált, érvényre juttat, felemel, és teljességre vezet.

Hagyni, hogy Krisztus magához vonzzon bennünket, amint ezt Szent István vértanú tette, annyit jelent, hogy kitárjuk életünk kapuját a világosságnak, amely hív, irányt mutat és segít, hogy a jó útján haladjunk, azon az úton, amelyet Isten szeretet-terve jelölt ki az emberiség számára.

Végül Szent István diakónus példakép mindazok számára, akik az új evangelizáció szolgálatába kívánnak állni. Azt mutatja meg, hogy az evangéliumi jó hír hirdetése nem elsősorban eredeti módszerek vagy technikák alkalmazását jelenti, bár természetesen ezek is hasznosak. Az újdonság az, hogy eltelve a Szentlélekkel, hagyjuk, hogy Ő vezessen bennünket. Mélyen merüljünk el Krisztus misztériumában, fogadjuk be szavát és jelenlétét az Eucharisztiában, hogy ezáltal Ő maga, az élő Jézus beszélhessen és cselekedhessen küldöttjében.

Lényegében az evangélium hirdetője akkor lesz képes arra, hogy Krisztust hatékonyan elvigye másoknak, amikor ő maga is Krisztusból él, amikor az evangélium újdonsága saját életében is megmutatkozik. Imádkozzunk Szűz Máriához, hogy ebben a Hit évében az egyházban megsokszorozódjanak azok a férfiak és nők, akik Szent István diakónushoz hasonlóan meggyőződéses és bátor tanúságot tesznek az Úrról, Jézusról.

Az Úrangyala elimádkozása után XVI. Benedek pápa a különböző világnyelveken köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt zarándokokat. Végül olaszul kívánta mindenkinek: az ünnepek teljenek Jézus Krisztus Karácsonyának világosságában és békéjében.

(vm)