2012-12-24 14:24:55

„Álljunk közel a szükséget szenvedőkhöz!” – a pápa vasárnap déli Úrangyala imádsága


RealAudioMP3 December 23-án, Advent negyedik vasárnapján délben, XVI. Benedek pápa Mária Erzsébetnél tett látogatásának evangéliumi szakaszáról elmélkedett. Arra szólította fel a híveket, hogy kövessék Mária példáját és látogassák meg a szükséget szenvedőket, különös tekintettel a betegekre, a bebörtönzöttekre, idősekre és gyermekekre.

Mária Erzsébetnél tett látogatása kifejezi a befogadás szépségét: ahol kölcsönös egymás befogadása, a másik meghallgatása, ott jelen van Isten és a belőle fakadó öröm.

Az idős Erzsébet Izraelt jelképezi, aki várja a Messiást, miközben a fiatal Mária magában hordozza ennek a várakozásnak a beteljesülését, amely az egész emberiség javát szolgálja.
A két asszony, mindketten várandósak, a várakozást és a Várt Személyt testesítik meg – mondta beszédében XVI. Benedek pápa. Kövessük Erzsébet példáját is, aki a vendéget úgy fogadja be, mint magát Istent: ha nem kívánjuk az Istennel való találkozást, akkor soha nem ismerjük meg az Urat. Ha nem várunk rá, nem találkozunk vele, ha nem keressük, nem találjuk meg Őt.

Ez az evangéliumi részlet nem pusztán egy udvariassági gesztusról szól, hanem a várakozás beteljesülésének a jele: Isten hamarosan meglátogatja népét.

Az Angyali Üdvözletkor Gábriel főangyal Erzsébet terhességéről szólt Máriának, hogy bizonyítékát adja Isten hatalmának. A meddőség, az előrehaladott kor ellenére termékennyé vált. Erzsébet, amikor befogadja Máriát, felismeri, hogy megvalósul Isten emberiségnek tett ígérete és így kiált fel: „Áldottabb vagy te minden asszonynál és áldott a te méhednek gyümölcse!” (Lk 1,42).

Imádkozzunk azért, hogy mindenki keresse Istent, felfedezve, hogy maga Isten az első, aki eljön és meglátogat minket. Máriához hasonló örömmel siessünk mi is az Úr elé, aki eljön hozzánk – buzdította a híveket XVI. Benedek pápa.

Az Úrangyala elimádkozása után a pápa, különböző nyelveken köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt zarándokokat, majd olaszul kívánt mindenkinek áldott karácsonyi ünnepeket.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.