“Jézus a világosság, amelyet Isten gyújt meg számunkra” – részletek Carlo Maria Martini bíboros könyvéből

Ki Jézus? – ezzel a címmel jelent meg a Paulinus Könyvkiadó gondozásában az idén augusztus 31-én elhunyt Carlo Maria Martini bíboros írása. A katolikusok és a nem hívők által egyaránt nagy tisztelettel övezett jezsuita biblikus 1979-2002 között Milánó főpásztoraként szolgált, majd, mint nyugalmazott érsek Jeruzsálembe vonult vissza, hogy tovább mélyítse bibliai ismereteit.

A vallások közötti párbeszéd embere volt. Nagy kultúráját, mélyenszántó gondolatokkal teli könyveit világszerte nagyra értékelik. Martini bíboros évtizedeken át az olasz helyi egyház egyik főszereplője volt: 1984-ben a Vörös Brigádok az ő kezébe tették le a fegyvert a megadás jeleként.
Martini bíboros ravatala előtt 150 ezer ember rótta le tiszteletét két napon át a milánói Dómban.

Most részleteket olvasunk fel „Ki Jézus?” c. írásából, amely a Szent Pál könyvkiadó szerint: „egyszerű és alapvető szöveg azoknak, akik először közelednek Carlo Maria Martini gondolataihoz. Ugyanakkor hatékony szintézis mindazoknak, akik meg akarják őrizni élő emlékezetét”.

Ki Jézus? – Jézus a világosság a sötétségben és a szó a csöndben

Sokan félnek a sötéttől, nem kell emiatt szégyenkeznünk. Ez mindig így volt, kétezer évvel ezelőtt is, annál is inkább, mivel nem létezett villanyvilágítás. János, a negyedik evangélium szerzője, jól tudhatta mindezt, mert így írt: „A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogta föl” (Jn 1,5).

Igen, János evangéliumában a sötétségről, az éjszakáról, a fényről van szó. Olyan, mintha látnánk szemünk előtt a betlehemi jászlat, az istállóval, amelyet egy gyenge fény világít meg és körülötte minden sötétség.

Miért kelt félelmet a sötétség? Mert a sötétségben káosz van, nem tudjuk, merre menjünk, nem látjuk, ki van körülöttünk, olyan, mintha egyedül lennénk, úgy tűnik, hogy senki sem tud segíteni.

De János így szólt: „Ebben a sötétségben felragyog a világosság és a sötétség nem oltja ki fényét”.

Mennyi fényre van szükség ahhoz, hogy legyőzzük a sötétséget?

Nem kell hozzá túl sok fény. Mindnyájan tudjuk, hogy a legsűrűbb sötétségben is elegendő egy egészen kicsiny kis lángocska, egy villanás, egy pillanatnyi fény, hogy reménykedjünk, hogy a sötét ne legyen annyira sötét!

Elég egy kicsiny fény, hogy ismét elinduljunk, hogy lássuk a körülöttünk lévőket, hogy megtaláljuk eltűntnek, elveszettnek hitt holmijainkat.

És a fény soha nem érkezik „véletlenül”.

A sötétben felragyogó világosság azt jelenti, hogy Valaki eljött, hogy találkozzon velünk.
Nincs szebb kép ennél, hogy Jézusról beszéljünk: Jézus a világosság, amelyet Isten gyújt meg számunkra, hogy ne féljünk többé a sötétségtől. És ez a fény, aki Jézus, bár kicsinynek születik, mint a gyermek a jászolban, beragyogja az éjszakát, a sötétség nem oltja ki fényét: ez a világosság, ha már egyszer felragyogott a földön, elpusztíthatatlan. Melege ugyan olyan, mint a szereteté.

Próbáljuk meg hegyezni fülünket. A jászolban csak a csönd hallható. Nincs szükség szavakra: itt van Mária, az anya; a gyermek; József. Egyikük sem szólal meg. Olyan valami történt, amelyhez nincs szükség szavakra.

Észrevettétek? Mindannyian olyan sokat beszélünk: otthon, a barátainkkal, a televízióban…
A jászolban senki sem szólal meg. Minden csöndben történik. A pásztorok, akik eljönnek, hogy lássák Máriát, Józsefet és a gyermeket, szintén hallgatnak.
Mielőtt a jászolhoz érkeztek volna, maguk között ezt mondták: „Menjünk, nézzük meg Isten Szavát”.

A jászol csöndjében az egyetlen szó a gyermek Jézus. A csöndben csak Isten beszél és szava egy gyermek. Olyan, amilyen te is voltál.

De milyen szó ez a gyermek? A gyermek Jézus Isten szava, aki így szól hozzánk: végy gondjaidba és boldog leszel.

(vm)