2012-12-05 16:52:57

Why poverty? – Miért van szegénység? – P. Andrzej Koprowski SJ gondolatai


RealAudioMP3 Rádiónk programigazgatója emlékeztet rá, hogy az Európai Műsorszolgáltatók Uniója (EBU) november 29-ét tűzte ki a szegénység elleni küzdelem napjává. A kezdeményezéshez, amely tovább folytatódik az elkövetkező hetekben, csatlakozott néhány európai rádió és televízió, hogy mozgósítsa a közvéleményt, mivel a szegénység a válság következtében társadalmi szükségállapottá vált az Öreg Földrész leggazdagabb térségeiben is. Az EBU tagjai lelkesedéssel fogadták az ötletet. A Vatikáni Rádió is az első perctől kezdve elkötelezte magát annak tudatában, hogy a keresztény társadalmi tanításnak sok mondanivalója van a témát illetően, de csak kevéssé hallgatják meg szavát a politikai életben és általában véve az egész társadalomban.

Az egyház és intézményei a kezdetektől fogva élen járnak a fejlődés és az ember integráns előmozdítása terén. Logikus volt tehát, hogy a Vatikáni Rádió is felkínálja hozzájárulását a szegénység elleni küzdelemhez. 39 nyelvi szerkesztősége összegyűjtötte a pápák ide vonatkozó legfőbb tanításait, illetve elemezte azokat a torz mechanizmusokat, amelyek napjainkban gazdasági, politikai és kereskedelmi szinten táplálják a szegénységet, továbbá bemutatta azokat a konkrét kezdeményezéseket, amelyeket az egyes helyi egyházak indítottak el a szegénység leküzdésére, különös tekintettel a szükséget szenvedő személyek és közösségek megsegítésére.

A világnap alkalmából november 29-re sok adóállomás megváltoztatta már hónapokkal azelőtt összeállított műsortervét.

Fontos eredmények születtek az EBU erőfeszítéseinek, egyes emberek és több média elszántságának köszönhetően. Hittek ugyanis a téma fontosságában. Számos adó járult hozzá a kezdeményezéshez. A Vatikáni Rádió az EBU rendelkezésére bocsátott nagy mennyiségű hanganyagot (a pápák hangját, interjúkat), valamint szövegeket (az egyház társadalmi tanításának dokumentumait), ad hoc készített programokat és tudósításokat. Ez a fajta együttműködés már évek óta létezik, de idáig még nem volt igazán megfelelő „visszhangja”. Most úgy látszik, hogy valami elkezdődött. Például a Vatikáni Rádió német műsora által készített „Why poverty” adásokat átvette a Nemzetközi Lengyel Rádió német programja. A kommunikáció, sőt az együttműködés új körvonalai rajzolódnak ki.

A Vatikáni Rádió felkérte az együttműködésre azokat a rádiókat, amelyek megismétlik műsorait, kezdve a közszolgálati és a Keresztény Rádiók Európai Konferenciájához (CERC) tartozó rádióktól. Rádiónk egyes nyelvi műsorai közös programokat készítettek közszolgálati rádiók vallási műsoraival. Az EBU kezdeményezéséhez számos európai keresztény rádió csatlakozott. Ehhez még hozzá kell adnunk a katolikus internetes honlapokat és weboldalakat, amelyek válaszoltak a Vatikáni Rádió felhívására és úgy döntöttek, hogy részt vesznek a „Why poverty?” kezdeményezésben.

Mindez bátorító jel és arra ösztönöz, hogy elgondolkozzunk: hogyan tudnánk még jobban együttműködni a jövőben, szem előtt tartva minden tömegtájékoztatási eszköz sajátosságát, ugyanakkor tudatában annak, hogy a problémák globális jellegűek.

Ezért lehet és kell, hogy egyre inkább és egyre jobban együttműködjünk az emberek, a társadalom és fejlődése érdekében. A digitális kommunikáció világában élünk, és ez a tapasztalat nem pusztán hírközlő munkánkban jelent segítséget, hanem az emberi kapcsolatokban, az egymás iránti kölcsönös megbecsülés terén is – írja a „Why poverty” világméretű médiakampányról P. Andrzej Koprowski SJ, a Vatikáni Rádió programigazgatója.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.