A hét szentje – Arkadiusz Nocoń atya sorozata: December 6-a, Szent Miklós püspök nem
kötelező emléknapja
Azapró jócselekedetek
védőszentje és a ma legjobban „elpiacosított” szent 270 körül született Patara-ban
(ma Törökország), 350. december 6-án halt meg Myra-ban (ma Demre, Törökország).
Ereklyéi
a dél-olaszországi Bari-ban találhatók a Szent Miklós bazilikában.
A hajósok,
halászok, kereskedők, zarándokok és a férjhez menni vágyó lányok védőszentje.Miklós
szülei gazdag és istenfélő emberek voltak, akik sokat imádkoztak azért, hogy gyermekük
szülessen. Az Úr végül meghallgatta kérésüket, és fiúval ajándékozta meg őket, aki
gyermekkorától kezdve kitűnt éles elméjével, őszinte jámborságával és engedelmességével.
Szülei halála után Miklós jelentős vagyont örökölt, amelyet jó szívvel osztogatott
a szegények között. A mai napig ismert vele kapcsolatban a három leányról szóló történet,
akik hozomány hiányában nem tudtak férjhez menni: Miklós titokban az éj leple alatt
pénzt dobott be számukra az ablakon keresztül. Jóságának híre még tartományának –
ahol élt – vallásilag legelhanyagoltabb városáig, Myra-ig is eljutott, amelynek lakói
megválasztották püspöküknek.
A választás megfelelőnek bizonyult: a rábízott
egyházmegyét Miklós megfontoltan és bölcsen irányította. Híre terjedt életszentségének,
bátorságának (megvédte az ártatlanul halálra ítélt hivatalnokokat) és az általa végbevitt
csodáknak (pl. a süllyedő tengerészek és az éhhalálra ítélt város lakóinak megmentése).
Egyesek véleménye szerint a Niceai zsinaton is részt vett (325-ben) mint annak az
igaz hitnek védelmezője, amiért az üldözések idején fogságba vethettek bárkit. 350
körül halt meg Myra-ban, ahol évszázadokig őrizték testét, majd az iszlám hódítás
idején kimenekítették onnan és a dél-olaszországi Bari városába vitték, ahol a mai
napig nagy tiszteletnek örvend.
„A jócselekedeteitek szolgáljanak számotokra
alamizsnául” – írta egykor Szent Polikárp püspök, aki Szent Miklós előtt Kis-Ázsiának
ugyanezen a részén tevékenykedett. Szent Miklós az őt körülvevő legendák ellenére
történelmi személy volt, püspök, az igaz hit védelmezője és a szegények gyámolítója.
Ennek is köszönhető, hogy évszázadokon keresztül az egyik legnépszerűbb szent volt.
Egyedül Lengyelországban háromszáz templomot szenteltek fel az ő tiszteletére – többet
mint Szent Péternek és Pálnak együtt. Elgondolkodtató, hogy ezt az ún. „hírnevet”
egyszerű, hétköznapi jócselekedeteivel érdemelte ki, hiszen nem volt sem vértanú,
sem szigorú aszkéta, nem alapított rendet és egyházatyának sem nevezzük. Tetteit mindig
titokban, a világ nyilvánossága elől elzárva hajtotta végre…
Éppen ezt a csendes
és alázatos szentet tisztelték és szerették a következő korok nemzedékei, akik elzarándokoltak
sírjához és közbenjárását kérték.
A XIX. század második felétől kezdve Szent
Miklós alakját kezdték eltorzítani: a nagy vállalatok megrendelésére a reklámszakemberek
hada üzleti célból megváltoztatta a szent nevét és hazáját, megfosztva őt életszentségétől
és püspöki öltözetétől. Ehelyett különböző nevekkel ruházták fel, mint Santa Claus
vagy Télapó, akinek a fején pomponos sapka van és a rénszarvasok földjéről érkezik
hozzánk szánkón. Szent Miklós történetének legnagyobb meghamisítása azonban személyének
„áruba bocsátása”! Mintha a jóságos püspökből – aki megtérésre buzdít és ajándékot
osztogat – hirtelen a szemünk láttára egy nagyra nőtt törpét kreáltak volna, akinek
alakja az egyre növekvő kereskedelmi igények kiszolgálására hivatott. Ezekben a napokban
szó szerint találkozhatunk majd vele mindenütt: az utcán, a kirakatokban, a boltokban.
Az ő képmása fog megjelenni a csokoládékon, édességeken és a karácsonyfadíszeken.
Nem, nem fog bennünket buzdítani az imára, az alamizsnagyűjtésre, a jó viselkedésre,
egyedül csak a vásárlásra… mert Santa Claus jobban gondoskodik a bevásárlóközpontok
forgalmáról és bevételéről, mint a szegényekről…
Jól mutatja ezt egy mai édesapa
elbeszélése: „Amikor visszaérkeztem a hipermarketből, a bevásárló szatyromból kiesett
az elemes kisautó. Nyolcéves kisfiam csodálkozva nézett rám.
– Na, jól van
– csúszott ki a számon –, figyelj ide! Szent Miklós csak a mesékben és az egyháztörténelemben
létezik, tudnod kell tehát, hogy a felnőttek veszik az ajándékot…
Néhány pillanat
csend következett, majd a gyerek szája sírásra görbült.
– Viccelsz? Mondd,
hogy csak vicceltél!
Az a gyerek, aki játszi könnyedséggel ismeri ki magát
a számítógépes játékok világában, keserves sírásra fakadt. Könnyei, mint megannyi
borsószem potyogtak a pulóverére.
– Természetesen csak vicceltem!
És
ez igaz! Rossz vicc volt, érzéketlen, meggondolatlan és felelőtlen. Soha többet nem
teszek ilyet. Kisfiam lenyelte könnyeit és leverten nézett a szemembe. Megkönnyebbült
mosoly jelent meg arcán. Most már tudom, hogy még ha agyon is ütnek, akkor sem árulom
el Karácsony vagy Szent Miklós ünnepének titkát…” (Wojciech Wencel).
Ki
ne emlékezne közülünk azokra a megható eseményekre, amelyeket gyerekkorunkban december
6-án, Mikulás ünnepén átéltünk. A nem hétköznapi vendég várására, aki egyetlen csokoládéval
vagy naranccsal át tudta változtatni a telet és a decemberi estéket az öröm és a szeretet
ünnepévé. Az évek múlása ellenére még mindig szeretjük Szent Miklóst és hiszünk benne,
mert a belé vetett hit az emberi önzetlenségbe és jóságba vetett hit.
Ezért
érdemes róla beszélni mindent előre kiszámoló világunkban, mert ezek az apró, jelentéktelen
jócselekedetek időnként megmenthetnek valakit a kétségbeeséstől…
Irgalmas
Istenünk, Szent Miklós püspök közbenjárására őrizz meg minket minden veszélyben, hogy
biztonsággal járjuk az üdvösség útját. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által,
aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.