2012-11-30 14:43:24

Sürgető szükség van a vallási tudatlanság felszámolására


November 30-án, pénteken délelőtt XVI. Benedek pápa az „ad limina” látogatáson lévő francia püspökök utolsó csoportjához intézett beszédében hangsúlyozta: az új evangelizáció csak akkor lesz valóban hatékony, ha képes lesz a vallási tudatlanság leküzdésére. A keresztény remény újraélesztésében nagy szerep hárul a világi hívekre, különös tekintettel a fiatalokra – mondta a pápa.

Korunk egyik legsúlyosabb problémájáról, a vallási tudatlanságról szólva megállapította, hogy a jelenségnek kettős aspektusa van: nem ismerik sem Jézus Krisztus személyét, sem tanítását, amely egyetemes értékű az élet értelmét illetően. Ez a tudatlanság továbbá az új nemzedékeket képtelenné teszi arra, hogy megértsék a történelmet és érezzék azt, hogy örökösei az európai életet, társadalmat, művészetet és kultúrát kialakító hagyománynak.

A Hit éve és az új evangelizációra irányuló elkötelezettség jó alkalom arra, hogy megújítsuk tanúságtételünket a hitről. Üdvözítőnk ma is azt kéri tőlünk, hogy az ima és a cselekvés eszközeit használjuk fel.

Az új evangelizáció csak akkor lesz hatékony, ha tevékenyen részt vesznek benne a hívek közösségei és a plébániák – fejtette ki beszédében a Szentatya. Bátorító jel a francia társadalomban a világi hívek elkötelezettsége. Püspökeikkel és a papokkal együtt az egyházi élet főszereplői az evangelizációs küldetésben. A laikusok egyrészt a világ arcát képviselik az egyházban, másrészt az egyház arcát jelenítik meg a világban.

Európa és Franciaország helyi egyháza nem maradhat közömbös a hivatások, a papszentelések csökkenésével szemben. Minden rendelkezésre álló energiát mozgósítani kell ahhoz, hogy a fiatalok meghallják az Úr szavát. A családok és a buzgó közösségek különösen kedvező talajt jelentenek a hivatások számára – állapította meg XVI. Benedek pápa.

A fiatalokat az egyház reményének és jövőjének nevezte, kiemelve a katolikus oktatás fontos szerepét. Csodálatra méltó és gyakran nehéz feladatról van szó, amely lehetővé teszi, hogy a fiatalok elsajátítsák az emberi és keresztény értékeket, hogy az igaz és a szép szeretete felé irányuljanak. A katolikus intézmények az elsők között kedveznek a hit és a kultúra közötti párbeszédnek. A pápa elismeréssel nyugtázta még, hogy egyes francia egyházmegyékben szorgalmazzák a fiatalok körében a teológia tanulmányozását.

A teológia bölcsesség és öröm forrása, amelyet nem lehet pusztán a szeminaristák, papok, Istennek szentelt személyek számára fenntartani. A teológia tanulmányozása sok fiatalnak és felnőttnek nyújthat támaszt a hitben, továbbá kétségtelenül merész és meggyőző apostolokká teszi őket – mondta az „ad limina” látogatásukat végző francia főpásztorokhoz intézett beszédében XVI. Benedek pápa.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.