„Az Úrjövetre készülve” – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése Advent első vasárnapjára

December 2-án, advent első vasárnapján a C egyházi év kezdődik. A magyarba átvett „advent” a latin adventus-ból, az úrjövetet jelentő adventus Domini kifejezésre utal. Készülődünk Karácsonyra, amikor az üdvözítő Jézus születésére, az első úrjövetre emlékezünk. Különös módon a liturgia még ismét, mint a B egyházi év végén, Krisztus második, végső Úrjövetelére emlékeztet. Lukács evangéliuma megjeleníti az Emberfia dicsőséges eljövetelét, apokaliptikus képekkel írva le a világ végét, és a virrasztásra int, mert váratlanul érkezik el „az a nap”, vagyis a próféták által megjövendölt végítélet, amelynek napját és óráját egyedül a mennyei Atya ismeri.

Szentírástudósok megállapították, hogy Lukács és Máté evangéliuma, minthogy 70 után szövegezték meg őket a szent írók, a második úrjövet (görög szóval parúzia) érzékletes leírásába beleszövik Jeruzsálem 70-ben történt elpusztítását, így mintegy montázsban látjuk a város pusztulását és a világunk végső összeomlását. Már utaltunk arra, hogy mostanában is jövendölgetnek a világ közeli végéről, pl. a maja-naptárra hivatkozva, amely szerint december 21-én lesz a világ vége. Mi, hívők Jézus szavaira hivatkozunk: egyedül az Atya ismeri azt a napot. De megszívleljük az evangélista figyelmeztetését: „Virrasszatok, és szüntelenül imádkozzatok!”

Szent Ágoston zsoltárkommentárjában (Ps 95, 14-15) így ír: „Az, aki egyszer eljött, majd ismét eljön. (…) Mit kell tennie a keresztény embernek? Használnia kell ezt a világot, de nem szabad szolgálna e világnak. Mit jelent ez? Legyünk olyanok, mint akiknek mindenük megvan, és még sincs semmijük. (…) Akinek tiszta a lelkiismerete, az nyugodtan várja, mikor jön el az Úr. Mert miféle Krisztus iránti szeretet az, amely retteg az ő eljövetelétől? Testvérek, nem szégyelljük magunkat? Szeretjük, és mégis attól félünk, hogy eljön? Valóban szeretjük őt? Vagy inkább bűneinket szeretjük jobban? (…) Eljön, amikor nem is sejted, és ha felkészülve talál, semmi károd nem lesz abból, hogy nem tudod eljövetele idejét. ’Ujjongjon az erdő minden fája’. Először eljön, és azután megítéli a földet: örvendezve találja azokat, akik hittek az ő első eljövetelében.”

És itt gondoljunk a János-evangélium prológusára. Az Ige, aki által Atya mindent teremtett, az Élet Világossága a világba jött, de a bűn sötétségében élő világ nem ismerte fel Őt. Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek, azoknak, akik hisznek Benne. De akik inkább szeretik a sötétséget, mint az igaz Világosságot, akiket gőgjük vakká tesz, azokra ítélet vár. De igazában nem az igazságos és irgalmas Bíró, a feltámadt Krisztus ítéli el őket, akinek az Atya átadott minden hatalmat, hanem ők maguk zárják ki magukat az üdvözültek dicsőséges szeretetközösségéből. Isten továbbra is szereti lázadó gyermekeit is, nem semmisíti meg őket, de ha – esetleg – a végsőkig kitartanak a tagadásban, azt mondja: „Legyen meg a te akaratod!” És ez a kárhozat: a tagadó léte elvágva a Létforrástól és a szeretetközösségtől.

Karácsonyra készülve kérjük hitünk megerősödését: hogy hinni tudjunk Isten emberszeretetében, hogy hittel befogadjuk az Élet Világosságát, hogy életünk legyen kegyelme által. Ez a legjobb adventi előkészület, különösen most, a Hit Évében törekedjünk a Szentlélek erejében elmélyíteni az Atya örök szeretetébe és az üdvözítő Jézusba vetett hitünket. Hogy így Karácsony ne puszta emlékezés legyen, hanem szívünkben is megszülessék Jézus. Angelus Silesius barokk kori misztikus szép verse szerint: „Krisztus ezerszer is megszülethetne Betlehemben, ha benned meg nem születik, mit sem használ neked, még nem vagy megváltva.” A megváltás gyümölcseit el kell sajátítanunk, hittel be kell fogadnunk Jézust. Ez legyen fohászunk: „Jézus, légy számomra Jézus, Üdvözítő, és ments meg engem!”

(Lk 21, 25-28. 34-36)