„Isten mindannyiunk gondját viseli” – a Szentatya katekézise a szerdai általános kihallgatáson
November 28-án, szerdán a Szentatya a vatikáni VI. Pál teremben találkozott a zarándokok
népes csoportjával, akik között jelen volt egy olasz bírókból álló 500 fős küldöttség,
valamint egy 315 fős nigériai csoport, és Dél-Korea egyházmegyéiből 90 világi hívő.
„Hogyan beszéljünk manapság Istenről? Hogyan hirdessük az Evangéliumot?” –
tette fel a kérdést a pápa katekézise elején, majd így felelt: „Maga Jézus is kereste
rá a választ: Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen hasonlattal szemléltessük?
(Mk 4,30)”. Elsőként elmondhatjuk, hogy azért tudunk Istenről beszélni, mert Isten
már beszélt hozzánk, személyesen belépett történelmünk valóságába és megtestesülése
által megmutatkozott előttünk. Isten életünk valósága, aki törődik velünk és szeret
minket. A Názáreti Jézusban Isten arcát ismerhetjük fel, aki alászállott a mennyből,
hogy eljöjjön közénk a világba és megtanítsa nekünk az „élet művészetét”, megmutassa
számunkra a boldogság útját, megszabadítson bennünket a bűntől és Isten Fiaivá tegyen
minket.
Istenről tehát úgy tudunk beszélni, ha világosan látjuk mit kell megmutatnunk
embertársaink számára. Nem egy absztrakt, hanem nagyon is konkrét Istenképet kell
hirdetnünk, olyan Istenét, aki létezik, jelen van köztünk és választ ad létezésünk
értelmére. Ehhez fontos az, hogy bensőséges kapcsolatunk legyen Jézussal és Evangéliumával,
valódi személyes élményünk és ismereteink legyenek Istenről, és erősen kötődjünk üdvözítő
tervéhez anélkül, hogy a siker kísértésére válaszolnánk. Az Isten által kijelölt módszert
kell követnünk, vagyis az alázatosság útját.
Szent Pál példáját követve láthatjuk
– magyarázta a zarándokoknak a Szentatya –, hogy az Evangélium hirdetésével Pál Krisztushoz
akarja elvezetni az embereket. Arról beszél, aki megmutatta számára az igazi életet
és, aki meghódította őt a damaszkuszi úton. Istenről tehát a meghallgatás és az Istenről
szerzett saját ismereteinken keresztül tudunk beszélni az imaélet által és a tíz parancsolatot
követve.
Jézus Krisztusban a hithirdetés és az élet összefonódnak: Jézus mindig
az Istennel való mély kapcsolatból kiindulva cselekszik és tanít. Ez az „életpélda”
nekünk, keresztényeknek alapvetően fontos – hangsúlyozta a pápa. A hitben és a szeretetben
való életünk ugyanis az Istenről tett tanúságtétellé válik a mai kor embere számára,
mert mindazt, amit mondunk, meg is valósítjuk. A Hit éve lehetőséget ad arra, hogy
a Szentlélek ereje által új utakat fedezzünk fel személyes és közösségi szinten egyaránt
annak érdekében, hogy az Evangélium ereje mindenhol reményt jelentsen és értelmet
adjon a létezésnek.
A Szentatya ezt követően a család jelentőségéről szólt,
amely korunkban az egyik legfontosabb helyszín a hitről való tanúságtételre. A szülők
Isten elsődleges hírnökei, akik arra hivatottak, hogy fedezzék fel ezt a küldetésüket
felvállalva az ezzel járó kötelezettségeket a nevelésben. Ebben a feladatban több
fontos tényező is van. Ezek egyike az éberség, amely azt jelenti, hogy fel
kell tudni ismerni a megfelelő alkalmakat a hitről való párbeszédre a családi körben.
Másik ilyen tényező az öröm, ugyanis a hitről való tanúságtételnek örömtelinek
kell lennie. Segíteni kell a családtagokat annak felismerésében, hogy a hit nem teher,
hanem a valódi öröm forrása. Harmadik tényezőként a Szentatya a meghallgatás és
a párbeszéd képességét jelölte meg: a családnak olyan környezetté kell válnia,
ahol a családtagok megtanulnak egymással együtt lenni, meghallgatják, megértik, szeretik
egymást.
Istenről beszélni tehát annyit jelent – zárta tanítását XVI. Benedek
pápa –, hogy az egyszerűség eszközeivel életünk és szavaink által elbeszéljük mindazt,
ami lényeges: Jézus Krisztus Istenét, aki akkora szeretettel van irántunk, hogy emberré
lett, meghalt és feltámadt érettünk.