„Isten mindannyiunk gondját viseli” – a Szentatya katekézise a szerdai általános kihallgatáson

November 28-án, szerdán a Szentatya a vatikáni VI. Pál teremben találkozott a zarándokok népes csoportjával, akik között jelen volt egy olasz bírókból álló 500 fős küldöttség, valamint egy 315 fős nigériai csoport, és Dél-Korea egyházmegyéiből 90 világi hívő.

„Hogyan beszéljünk manapság Istenről? Hogyan hirdessük az Evangéliumot?” – tette fel a kérdést a pápa katekézise elején, majd így felelt: „Maga Jézus is kereste rá a választ: Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen hasonlattal szemléltessük? (Mk 4,30)”. Elsőként elmondhatjuk, hogy azért tudunk Istenről beszélni, mert Isten már beszélt hozzánk, személyesen belépett történelmünk valóságába és megtestesülése által megmutatkozott előttünk. Isten életünk valósága, aki törődik velünk és szeret minket. A Názáreti Jézusban Isten arcát ismerhetjük fel, aki alászállott a mennyből, hogy eljöjjön közénk a világba és megtanítsa nekünk az „élet művészetét”, megmutassa számunkra a boldogság útját, megszabadítson bennünket a bűntől és Isten Fiaivá tegyen minket.

Istenről tehát úgy tudunk beszélni, ha világosan látjuk mit kell megmutatnunk embertársaink számára. Nem egy absztrakt, hanem nagyon is konkrét Istenképet kell hirdetnünk, olyan Istenét, aki létezik, jelen van köztünk és választ ad létezésünk értelmére. Ehhez fontos az, hogy bensőséges kapcsolatunk legyen Jézussal és Evangéliumával, valódi személyes élményünk és ismereteink legyenek Istenről, és erősen kötődjünk üdvözítő tervéhez anélkül, hogy a siker kísértésére válaszolnánk. Az Isten által kijelölt módszert kell követnünk, vagyis az alázatosság útját.

Szent Pál példáját követve láthatjuk – magyarázta a zarándokoknak a Szentatya –, hogy az Evangélium hirdetésével Pál Krisztushoz akarja elvezetni az embereket. Arról beszél, aki megmutatta számára az igazi életet és, aki meghódította őt a damaszkuszi úton. Istenről tehát a meghallgatás és az Istenről szerzett saját ismereteinken keresztül tudunk beszélni az imaélet által és a tíz parancsolatot követve.

Jézus Krisztusban a hithirdetés és az élet összefonódnak: Jézus mindig az Istennel való mély kapcsolatból kiindulva cselekszik és tanít. Ez az „életpélda” nekünk, keresztényeknek alapvetően fontos – hangsúlyozta a pápa. A hitben és a szeretetben való életünk ugyanis az Istenről tett tanúságtétellé válik a mai kor embere számára, mert mindazt, amit mondunk, meg is valósítjuk. A Hit éve lehetőséget ad arra, hogy a Szentlélek ereje által új utakat fedezzünk fel személyes és közösségi szinten egyaránt annak érdekében, hogy az Evangélium ereje mindenhol reményt jelentsen és értelmet adjon a létezésnek.

A Szentatya ezt követően a család jelentőségéről szólt, amely korunkban az egyik legfontosabb helyszín a hitről való tanúságtételre. A szülők Isten elsődleges hírnökei, akik arra hivatottak, hogy fedezzék fel ezt a küldetésüket felvállalva az ezzel járó kötelezettségeket a nevelésben. Ebben a feladatban több fontos tényező is van. Ezek egyike az éberség, amely azt jelenti, hogy fel kell tudni ismerni a megfelelő alkalmakat a hitről való párbeszédre a családi körben. Másik ilyen tényező az öröm, ugyanis a hitről való tanúságtételnek örömtelinek kell lennie. Segíteni kell a családtagokat annak felismerésében, hogy a hit nem teher, hanem a valódi öröm forrása. Harmadik tényezőként a Szentatya a meghallgatás és a párbeszéd képességét jelölte meg: a családnak olyan környezetté kell válnia, ahol a családtagok megtanulnak egymással együtt lenni, meghallgatják, megértik, szeretik egymást.

Istenről beszélni tehát annyit jelent – zárta tanítását XVI. Benedek pápa –, hogy az egyszerűség eszközeivel életünk és szavaink által elbeszéljük mindazt, ami lényeges: Jézus Krisztus Istenét, aki akkora szeretettel van irántunk, hogy emberré lett, meghalt és feltámadt érettünk.

(hh)