2012-11-27 17:34:41

A Katolikus Egyház Katekizmusa – P. Dariusz Kowalczyk SJ sorozata - 5. elmélkedés


Ahhoz, hogy megismerhessük Istent, szükségünk van rá, hogy Isten kinyilatkoztassa magát. És valóban, Isten kinyilatkoztatta magát az embereknek. A katekizmus 54. pontja összefoglalja a Kinyilatkoztatás állomásait. Isten már a „kezdet kezdetén megmutatta magát ősszüleinknek”, felkínálva nekik az önmagával való benső közösséget. És ezt a meghívást soha nem vonta vissza. Még azt az antropológiai katasztrófát követően sem, amit eredeti bűnnek nevezünk. Ősszüleink bukása után Isten még számos alkalommal felkínálta szövetségét az embereknek.

Noé története az első bibliai szöveg, amelyben Isten szövetséget köt az emberrel.

A szivárvány ennek a szövetségnek a jelképe. „Isten így szólt Noéhoz: "Ez annak a szövetségnek a jele, amelyet létrehoztam köztem és minden földi lény között" (Ter 9,17). A katekizmus hangsúlyozza, hogy „A Noéval kötött szövetség érvényes mindaddig, amíg a „népek” korszaka tart, vagyis az Evangélium egyetemes meghirdetéséig” (58. pont). Ez az állítás eszünkbe juttatja Lukács evangéliumának egyik titokzatos mondatát: „Jeruzsálemet pedig a pogányok fogják tiporni, amíg be nem teljesedik az idejük” (Lk21,24).

A másik szövetség az Ábrahámmal kötött szövetség. „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3) – mondta Isten Ábrahámnak. A tőle leszármazott nép valóban a pátriárkáknak tett ígéretek letéteményese lesz, a választott néppé válik. Ezzel a néppel Isten megköti a Sínai Szövetséget és Mózes által közli vele a Tízparancsolatot, az élet tíz szavát.
Istennek az emberekkel kötött szövetségei Jézus Krisztus személyében jutnak el teljességükre, aki az Atya Isten „egyetlen, tökéletes és fölülmúlhatatlan Igéje” (65. pont).

Emlékeznünk kell tehát arra, hogy részesei vagyunk ezeknek a szövetségeknek, amelyeket Isten kötött az emberekkel. Így könnyebben rátalálhatunk életünk értelmére: Noé, Ábrahám és főleg a Kinyilatkoztató Jézus, a személlyé vált Kinyilatkoztatás történetében.

(vm)









All the contents on this site are copyrighted ©.