Jézus magához ölelte az egész emberiséget – a pápa szentbeszéde a konzisztóriumon

“Az Egyház egy, szent, katolikus és apostoli”. A hitvallásnak ezekkel a szavaival kezdte homíliáját a Szentatya a bíborosi konzisztórium során. Az új bíborosok a níceai-konstantinápolyi hitvallást ismételték ünnepélyesen a szertartás alkalmával, amely összefoglalja az egyház hitének lényegét és amelyet mindenki megkap a keresztség szentségében. Csak akkor lehetünk az Úr Jézus igazi tanítványai, ha megvalljuk és teljességében megőrizzük ezt az igazságot. A továbbiakban ennek az igazságnak egy szempontjáról elmélkedett a Szentatya: mit jelent az, hogy az egyház katolikus.

A Katolikus Egyház Katekizmusa az egyházat jellemző vonásokat a következő szavakkal határozza meg: „Krisztus az, aki a Szentlélek által adja Egyházának, hogy egy, szent, katolikus és apostoli legyen, és ugyancsak ő az, aki fel is szólítja, hogy valósítsa meg e tulajdonságok mindegyikét.” Az Egyház katolikus, mert Krisztus üdvösségre szóló küldetésében magához öleli az egész emberiséget. Jézus földi küldetése „Izrael házának elveszett juhaira”, főként tehát a zsidó népre korlátozódott, ám a kezdetektől fogva arra irányult, hogy az Evangélium világossága eljusson minden néphez és minden nemzet belépjen Isten Országába.

Az egyetemes távlat kinyilvánul többek között abban is, hogy Jézus nemcsak úgy jelenik meg, mint Dávid Fia, hanem saját magát az Emberfiának nevezi. Egy teljesen új ország képe tűnik fel meg tehát, amely nem emberi hatalmon, hanem Istentől származó hatalmon nyugszik. Jézus kinyilvánítja messiási küldetését, amely az egész emberre és minden emberre vonatkozik, etnikai, nemzeti és vallási megkülönböztetés nélkül. Ebbe az új országba, az Istennel való közösségbe Jézus követésével léphetünk be, amikor engedjük, hogy embersége magához vonzzon bennünket.

Jézus egyházát az egész emberi nemhez küldi, nem pedig egyetlen csoporthoz. Jól fejezi ki ezt a II. Vatikáni Zsinat „Lumen Gentium” dogmatikai konstitúciója: „Isten új népébe minden ember meghívást kap. Következésképpen ezt a népet, noha mindig egy és egyetlen, ki kell terjeszteni az egész világra és minden történeti korszakra, hogy megvalósuljon Isten terve.” Az egyház katolikussága tehát Isten egész világra szóló üdvösség tervének egyetemességéből származik. Ez világosan kitűnik Pünkösdkor, amikor a Szentlélek eltölti jelenlétével az első keresztény közösséget, hogy az Evangélium eljusson minden nemzethez és minden népben növekedjen Isten egyetlen Népe. Így az egyház egészen a kezdetektől a kat’ holon felé irányul, magába fogadja a világegyetemet.

Az apostolok Pünkösdkor tanúbizonyságot tettek Krisztusról és a mindenféle nemzetből jött emberek megértették egymást, bár mindegyikük saját anyanyelvén szólalt meg. Attól a naptól kezdve az egyház a Szentlélek erejében, Jézus ígéretei szerint hirdeti a meghalt és feltámadt Úr Jézust „Jeruzsálemben, Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig.” Az egyház egyetemes küldetése tehát nem alulról halad fölfelé, hanem a magasságból, a Szentlélektől száll le és egészen az első pillanattól kezdve arra irányul, hogy kifejeződjön minden kultúrában és így alkossa meg Isten egyetlen Népét.

„Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden népnek.” „Tegyetek tanítványommá minden népet.” Jézus ezekkel a szavakkal küldi az Apostolokat, hogy Isten üdvözítő terve eljusson mindenüvé. Kezdetben az Apostolok és tanítványok bármiféle emberi bizonyosság nélkül, a Szentlélek, az Evangélium és hit erejében indultak el az egyház zarándokútján. Nyomukban és körülöttük virágzó közösségek születnek, ők az „egyház”, amely azonban mindig ugyanaz, egy és egyetemes Jeruzsálemben, Antióchiában és Rómában egyaránt. Amikor az Apostolok az egyházról beszélnek, nem saját közösségükre gondolnak, hanem Krisztus egyházára, hangsúlyozzák katolikusságát, vagyis, hogy egy és egyetemes, amely megvalósul minden egyes helyi egyházban.

Az Egyház egységének és egyetemességének távlatában helyezkedik el a Bíborosi Kollégium, amely arcvonások különbözősége, amennyiben kifejezi az egyetemes egyház teljes arculatát. „Ezen a konzisztóriumon keresztül szeretném előtérbe helyezni, hogy az egyház minden nép egyháza és jelen van a különböző földrészek különböző kultúráiban. A pünkösdi egyház ez, amely a hangok színpompájában egyetlen harmóniát alkotva emeli himnuszát az élő Istenhez.”

A Szentatya végül szeretettel köszöntötte az új bíborosok országaiból érkezett küldöttségeket. A világ különböző egyházmegyéit képviselő új bíborosok mostantól kezdve rendkívüli szálakkal kapcsolódnak a római egyházhoz és megerősítik az egész egyházat egybefűző spirituális kötelékeket. A konzisztóriumi szertartás egyben kifejezi a hűség magasrendű értékét, amelyet eskütételükkel is megerősítenek. A bíbor színű kalap pedig arra emlékezteti őket, hogy készen állnak akár a vérük ontására is a hit elterjedése érdekében. „Mostantól kezdve még szorosabban és bensőségesebben kötődtök Péter székéhez. Főként a Római Kúria hivatalaival való együttműködés által értékes munkatársaim lesztek az egész katolikus világ javára végzett apostoli szolgálatomban” – mondta végül a Szentatya a konzisztórium során elhangzott homíliájában.
(ik)