2012-11-23 17:09:41

Az egyház közel áll a halászokhoz és a tengerészekhez a nehézségek idején is – a pápa beszéde a tengeri apostolkodásról rendezett kongresszus résztvevőihez


A tengerészet világának is szüksége van az új evangelizáció iránti megújult elkötelezettségre. XVI. Benedek pénteken délelőtt fogadta a Vatikánban a tengeri apostolkodás világkongresszusának résztvevőit, amely a napokban zajlott. A pápa kiemelte, hogy az emberről alkotott átfogó képre van szükség ahhoz, hogy a tengerészet világában szolgálatot végző lelkipásztorok szembe tudjanak nézni a halászokat érő nehézségekkel. Az egyház arra kapott meghívást, hogy megújult lendülettel hirdesse az Evangéliumot a tengeren dolgozók számára. Ahogy Szent Pál idejében, ma is az egyház a tengereket átszelve viszi el az Evangéliumot a nemzetekhez. A Szentatya utalt azokra az igazságtalan helyzetekre, amelyekkel a tengerészeknek szembe kell nézniük, mint pl. amikor a kalózok áldozataivá válnak.

A tengerészek, a halászok kiszolgáltatottsága buzdítsa az egyházat arra, hogy anyai gondoskodással forduljon a lelkipásztorok által mindazokhoz, akikkel a kikötőkben, a hajókon vagy a hajózás hosszú hónapjai során találkoznak. XVI. Benedek különös figyelemmel fordult a halászok és családjaik felé, akik a jelen nehézségei és a jövő bizonytalanságában élnek, a klímaváltozás és az erőforrások túlzott kihasználása miatt. A pápa az egyház lelki közelségéről biztosította a tengerészeket és kérte, hogy védelmezzék a család értékét, a környezetet és minden ember méltóságát.

A „Stella Maris” központok diakónusait és önkénteseit a pápa arra buzdította, hogy támogassák a tengerészeket az Istennel való kapcsolatuk megerősítésében, különösen is az óceánokat átszelő hosszú utakon. Végül bátorító szavakkal fordult a kikötőkön áthaladó különböző nemzetiségű személyekhez, akik élvonalban részt vesznek az új evangelizációban a tengerészet világában. Legyetek az Evangélium hirdetésének missziójához hű apostolok. Mutassátok meg a tengerészeknek az egyház gondoskodó arcát, amely közel áll a tengeren dolgozókhoz is, és töltsétek fel a lelkükben az Isten iránti mély vágyat, hogy a közösség aktív részének érezzék magukat – zárta beszédét XVI. Benedek a tengeri apostolkodásról tartott vatikáni világkongresszus résztvevőihez.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.