Teilhard de Chardin a II. Vatikáni zsinaton - Szabó Ferenc SJ jegyzete

A II. Vatikáni Zsinat 50. évfordulójára emlékezve az október 28-án véget ért püspöki szinódus a Hit Évével és az új evangelizálással foglalkozott. A pápának benyújtották az 58 végső javaslatot, amelynek alapján XVI. Benedek megfogalmazza apostoli buzdítását. Ma még nem tudhatjuk, hogy egy fontos felszólalás nyomot hagy-e e buzdításban. Ägidius Johann Zsifkovics eisenstadti püspökre gondolok, aki ezeket mondta: „A Gaudium et spes” kezdetű zsinati konstitúció kifejti a 20. század egyik nagy hívője, Páter Pierre Teilhard de Chardin dinamikus eszmevilágát. Kifejezetten emlékeztetni akarok életművére ezen a szinóduson. Akár tetszik, akár nem, az általa több, mint hatvan évvel ezelőtt meglátott globális jelenségek ma körülvesznek bennünket. Valamennyien olyan világban élünk, amelyben bizonytalanná vált nem csak az egyes személyek, hanem az egész emberiség egzisztenciája.

Teilhard úgy látta az életet és a mindenséget, mint az Isten által mozgatott teremtő fejlődést, olyan előrehaladást, amely még nem érte el célját. Meg vagyok győződve, hogy az Egyháznak és a világnak teilhard-i víziója jelezheti a kiutat a mai válságból, és jótékony hatással lesz a hit és az élet közötti megosztottságra, valamint a keresztény értelem és a teológiai kutatás problémáinak megoldására.” És Zsifkovics püspök a következőkben Teilhard Jézus Krisztus személyének kozmikus, egyetemes vízióját vázolta.

Nem véletlen, hogy két héttel a szinódus befejése után (nov. 9-10-én) a Pápai Gergely Egyetemen európai Teilhard-konferenciát rendeztek. Két nap során egy tucatnyi szakember elemezte különböző szempontokból a következő témát: ”Mai antropológiai kihívások. Pierre Teilhard de Chardin tanítása a megújuló evangelizálás számára. Ötven évvel a II. Vatikáni zsinat után.”

Mostani témánkat – Teilhard de Chardin eszméi a zsinaton – Éric de Moulins-Beaufort párizsi segédpüspök fejtette ki: „Pierre Teilhard de Chardin és Henri de Lubac a II. Vatikáni zsinat kihívásaival szemben” c. jól dokumentált előadásában. A francia főpásztor Teilhard de Chardin rendtársa és barátja, Henri de Lubac jezsuita teológus, zsinati szakértő (peritus) számos Teilhard-ról szóló könyvére, írására hivatkozva mutatja be, milyen pontokon ihlették a jezsuita tudós (paleontológus) meglátásai az Egyház és a világ kapcsolatával foglalkozó, Gaudium et spes k. konstitúciót. Hivatkozik Henri de Lubac kétkötetes zsinati jegyzeteire is (Carnets du Concile I-II, Cerf , 2007), amelyek mutatójában a legtöbbet Teilhard neve szerepel. (E naplójegyzetekről lásd korábbi ismertetésemet a Távlatok 80. számában:

Henri de Lubac a zsinat idején – a hivatalos összejöveteleken és kisebb csoportokban – felszólalásaival, valamint előadásaival, írásaival számtalanszor megvédte Teilhard egyesek által eltorzított nézeteit; kritikusan, de baráti jóindulattal megvilágította Teilhard Krisztus-központú vízióját, amely Szent Pál és Szent János krisztológáját tette át az evolúció távlatába. Igaz - kiragadva összefüggésiből - az „egyetemes Krisztus”, „krisztogenezis” kifejezések félreérthetők. Valójában – magyarázta de Lubac –Teilhard Krisztusa nem más, mint a Máriától született, a kereszten meghalt és föltámadt Krisztus, aki most már megdicsőült emberségében is a világmindenség Ura, és Akinek mindeneket össze kell foglalnia (Ef 1,10) és alávetnie az Atyának (1Kor 15, 28). Moulins-Beaufort püspök kifejti Lubac nyomán: Szent Ágoston is Christus totus –ról beszélt: ez a teljes Krisztus a Fő és a Test (az Egyház) együtt: a misztikus Testnek növekednie kell a végső Teljességig.

Henri de Lubac megmutatta, hogy a földi valóságok teológiája, az emberi erőfeszítés megszentelésének gondolata a Gaudium et spes k. konstitúcióban teilhard-i ihletésű. Az eredetileg XIII. szkéma kidolgozásában Lubac közreműködése főleg az ateizmussal folytatandó párbeszéd témájánál jelentős. Lubac a zsinat után (1968-ban) közzétette Athéisme et sens de l’homme (Ateizmus és az ember iránti érzék) c. kis könyvét, amelyben rávilágított arra, hogy a Gaudium et spes szerint milyen legyen a keresztények magatartása az ateizmussal szemben. Miután vázolta az ateizmus mivoltát, valamint a természet és a természetfeletti helyes viszonyát, ezeket írja: három szóval jellemezhetjük az ateistákkal folytatandó helyes párbeszédet: dialógus, szembesülés, harc. Ha helyesen értjük a három kifejezést, egyáltalán nem zárják ki, inkább feltételezik, kiegészítik egymást – összekapcsolódnak. Nem kell szégyellenünk, hogy az ateizmussal való konfrontációban a harcra is felkészülünk.

Henri de Lubac hangsúlyozza: A hívő magatartása, - amikor szembesül az ateizmussal, vagy az ateista támadja őt – nem lehet más, mint a harc: harc Istenért. Példának rendtársa és barátja, Teilhard de Chardin magatartását idézi. A neves paleontológus a tudományos világban forgolódott, sok barátot szerzett nem hívő tudósok körében is. Ő jelentette ki, nem titkolta, hogy „harcban áll a személyes Istenért”. - Nem az ateisták személyét támadjuk, - velük készen állunk a párbeszédre -, hanem az ateizmust. Persze lelki fegyvereket használunk. Legelőször pedig önmagunk ellen fordítjuk e fegyvereket, a bennünk rejtőzködő ateizmust vagy hamis istenképet igyekszünk legyőzni. Mert a hit és a hitetlenség határvonala tulajdonképpen mindannyiunk szívén keresztül húzódik.

Teilhard de Chardin a hit vidám merészségével szembenézett a modernség kihívásaival, saját életében megvalósította az összhangot a hit és a tudomány között, példát ad az „inkulturációra”: a kereszténység és a modern kultúra közötti gyümölcsöző párbeszédre.