„A XX. század konvertitái” – P. Szabó Ferenc sorozata

André Frossard író (1915-1995): „Isten létezik, találkoztam Vele.”
A Hit Évében folytatjuk „A XX. század konvertitái” c. sorozatunkat. Már az eddig bemutatott tucatnyi megtérő példájából is láthattuk rendkívüli változatosságukat: férfiak és nők, különböző nemzetiségűek, korúak és foglalkozásúak.

Bár az eddigiek többségükben férfiak, franciák és írók-művészek voltak. Jó részük a XIX/XX. század fordulóján élt. Most egy kortársunk megtérését ismertetem: André Frossard íróét, aki 1995-ben hunyt el. A magyar közönség megismerhette a megtérése történetét elmondó 1969-es kötetéből: „Isten létezik, találkoztam vele”, valamint II. János Pállal folytatott beszélgetéseiből: „Ne féljetek!”

Tudnunk kell, hogy André Louis-Oscar Frossard vezető kommunista fia volt, a fiatalt is ateistának nevelték. Atyai nagyanyja zsidó, anyai nagyanyja pedig protestáns. 20 éves korában tért a katolikus hitre Párizsban az örökimádó apácák kápolnájában. Részt vett a francia ellenállásban. 1943-bn a Gestapó letartóztatta, internálták Montluc-be a „Zsidó barakkba”. A haláltáborból 1944-ben csodával határos módon menekült meg. Neves újságíró lett. Több rangos lapnak dolgozott. 1987-ben a Francia Akadémia tagjává választották.

Frossard kevéssel halála előtt, 1990-ben jelentette meg Dieu en questions – Isten – kérdésekben c. könyvét, amelyben középiskolás fiúk és lányok hitre vonatkozó kérdéseire válaszol. Itt ilyen kérdés is szerepel: „Megtérhet-e az ember két perc alatt?” Erre válaszolva Frossard felidézi Szent Pál megtérését, majd a fiatal Paul Claudel esetét a párizsi Notre-Dame-ban 1886. karácsonyán. Az egyetemista találkozott az élő Istennel: „Íme egyszerre Valaki lettél!” - vallotta később a Második Ódában. Ez az első találkozás maradandó élmény maradt, de még sokáig küzdött benne a hitetlen és a hívő, amint nemrég itt megmutattam. Tehát Claudel első megtérése nem volt olyan pontszerű, mint azt sokáig hittük, ma már Claudel megtéréseiről beszélünk.

André Frossard saját megtéréséről szólva hangsúlyozza: amikor a kápolnába lépett, ateista volt, és néhány perc múlva, mint keresztény jött ki. Vallomásában elmondta, hogy objektív tapasztalata volt, nem illúzió áldozata, nem kínozta szerelmi bánat, semmiféle nyugtalanság, nem vetett fel metafizikai kérdéseket. Mint baloldali értelmiségi a vallást elavult agyszüleménynek vélte, a keresztényeket fejlődésben elmaradottaknak tartotta. Frossard azt vallja fiataloknak szánt könyvében, hogy elárasztotta a kegyelmi fény. „Ez a fény, amelyet nem láttam testi szememmel, nem világosságot adó napfény volt, amely barnítja bőrünket, hanem lelki fény volt, vagyis tanító fény, mintegy az igazság fehér izzása. Teljesen felforgatta számomra a dolgok megszokott rendjét. Mióta megláttam, csaknem azt mondhatnám, hogy számomra egyedül Isten létezik, és minden más csak hipotézis.” (Dieu en questions, 23-29)

Az ember azt gondolhatná, hogy Frossard megelégedett a teizmussal. De idézett könyve válaszaiból kitűnik, hogy – legalábbis élete végén – a teljes kereszténységet vallotta (i.m. 49-50). Igazában megtérése a kereszténységbe való folyamatos bevezetéssel lett teljes.
Neki is fokozatosan tárult fel a keresztény misztérium egész tartalma. Megtanították arra, hogy az ember csak a keresztséggel lesz keresztény, és hogy elmélkedve olvasni kell az evangéliumot. Erről csak annyit tudott, amit antiklerikális körökben felszedett. „Isten léte a legédesebb dolog volt számomra, és a legragyogóbb evidencia, de Krisztus istenségével nem így voltam, hiszen róla semmit sem tudtam.”

Aztán elmondja, hogyan ismerkedett az evangéliumokkal: nem kizárólag a túlzott történeti-kritikai módszerrel értelmezte, hanem a hit ajtaján lépett be, így került bizalmas közelségbe Krisztussal. Az idézendő szakasz nem a szakteológus pontos krisztológiai elemzése, hanem az író személyes vallomása. „A hit ajtaján belépő Krisztusban az örök lényt látja, aki lassanként megismerkedik az emberi állapot minden tapasztalatával, egészen a kereszt agóniájáig, amikor ezt kiáltja: ’Istenem, Istenem, miért hagytál el engem!’ Merném így mondani: ez a lecke vége, az a pontos pillanat, amikor a megtestesülés - minthogy a természetfeletti fény eltűnik – a teljes önkiüresítésben fejeződik be. És aki megsejti ennek az ajándéknak a nagyságát, érzi, hogy lelkében valami ismeretlen érzés növekszik, a tiszta Szeretet szeretetének érzése, ami tulajdonképpen a Szentlélek meghatározása, és ami csak Krisztus istenségéből születhet bennünk, emberségébe alázatosan befoglalt istenségéből.”

A keresztény hit sajátossága Jézus Krisztus személye, illetve az általa hozott kinyilatkoztatás: Isten Szeretet, szereti az embert, akit saját képmására teremtett, és Fiában örök életre hívott meg bennünket. A megtérő – a kegyelem erejében - elsősorban Istennel, Jézussal lép személyes kapcsolatba, bár később hitigazságokat is elfogad a Hiszekegyben. André Frossard megtérése ezt jól példázza.