2012-11-12 09:57:26

A hét szentje – Arkadiusz Nocoń atya sorozata


RealAudioMP3 November 12 - Szent Jozafát püspök és vértanú kötelező emléknapja.
A görögkatolikus egyház első kanonizált szentje 1580 körül született a volhiniai Vlagyimirban (Włodzimierz Wołyński) a mai Ukrajna területén. 1623. november 12-én halt meg Vityebszkben (ma Fehéroroszország). 1643. május 16-án VIII. Orbán pápa boldoggá, 1867. június 29-én IX. Pius pápa szentté avatta. Ereklyéi Rómában a Szent Péter Bazilikában, illetve Przemyśl-ben a görög katolikus katedrában találhatók. A siedlcei egyházmegye és a bazilita szerzetesek védőszentje.

Szentünk, akit Kuncevicz János névre kereszteltek, polgári családban született és kereskedőnek készült. Az alapvető ismeretek megszerzése után szülei Vilniusba küldték inasnak. Mint buzgó pravoszláv hívő itt találkozott először a görögkatolikus egyházzal. Ez a fiatal egyház a keresztény egység helyreállítása utáni vágyból nőtt ki és a Breszti unió (1596) megkötésével jött létre. A keleti hagyományokat őrző hívek és papok közösségéből állt, akik elismerték a pápa primátusát, liturgiájukban, fegyelmi és tanbeli rendjükben viszont megmaradtak a bizánci rítusban. Lelkének hívó hangját követve, János lemondott a kereskedelmi pályáról és 1604-ben görögkatolikusként belépett Nagy Szent Vazul szerzetesei közé, ahol felvette a Jozafát nevet. Öt évvel később, 1609-ben pappá, majd 1617-ben püspökké szentelték és kinevezték Połock érsekévé.


Az óriásira duzzasztott egyházmegye pásztoraként, ami a mai teljes Fehéroroszország területét magában foglalta, mindenekelőtt arra törekedett, hogy felélessze a vallásos életet és helyreállítsa a keresztény egységet. Buzgósága csodálatra méltó volt: templomokat és kolostorokat építtetett, rendszeresen látogatta a plébániákat, gondoskodott a szegényekről – saját püspöki palotájában beköltözött a legkisebb helyiségbe, a többit a hajléktalanoknak adta. Aszketizmusa, a keleti hagyomány iránti rendíthetetlen hűsége és Péter utódjával való egysége egyre hatalmasabb tömegeket vonzott olyan ellenállhatatlan erővel, hogy a nép már csak „lélekvadásznak” becézte – vagyis olyannak, aki Istennek megnyeri a lelkeket.


* * *


Kimagasló lelkipásztori teljesítménye és az Egyház egységéért folytatott fáradozásai nemcsak sikereket eredményeztek, hanem rengeteg ellenséget is szerzett, akik az érsek elleni küzdelmükben egyre messzebbre merészkedtek. Ezek a gyalázatos dolgok – amelyeknek eszmei szerzője Meletij Szmotritszkij, Połock pravoszláv püspöke volt – eleinte csak hazug rágalmakban nyilvánultak meg, később azonban kezdtek eldurvulni. A Jozafát püspökkel szembeni gyűlölet rövidesen ellene szőtt összeesküvéssé fajult, amit ő maga is nagyon jól tudott, mégis változatlanul folytatta püspöki teendőit. Számtalanszor kapott halálos fenyegetést.


Vértanúsága előtti napon is kapott ilyen figyelmeztetéseket, mégsem mondta le vityebszki vizitációját. Aznap ezekkel a szavakkal indult útnak: „Add, Uram, hogy véremet elveszett juhaidért onthassam.” 1623. november 12-én a hajnali istentisztelet után vityebszki szállásán feldühödött csőcselék rontott rá ezt kiabálva: „Üsd agyon, öld meg a pápistát!” Az egyik támadó bottal verte az érseket, egy másik pedig fejszével fejbe ütötte. Az udvarra kivonszolt testét meggyalázták: belelőttek, verték és gúnyolódtak vele: „Vajon ma nem vasárnap van? Prédikálj nekünk!” Egyedül kutyája szállt védelmébe a magára hagyott érseknek, amíg őt is agyon nem verték. Jozafát érsek holttestére támadói köveket kötöttek és bedobták a Dzwinya folyóba.


* * *


A kereszténység szétverésének minősül a Krisztus tanítványai közötti egység hiánya is. Ez botrány a világ szemében! Olyan botrány, ami jelentős mértékben megnehezíti az evangélium terjedését és a népek térítését. Honnan tudhatnák Afrika vagy Ázsia lakói, hogy melyik egyház az igazi és melyik hirdeti Krisztus hiteles tanítását, ha ezzel egyidejűleg az Egyházak Világtanácsa több mint háromszázötven különböző keresztény egyházi felekezetet számol tagjai sorában?


A kereszténység szétverésének megvannak a személyes, családi dimenziói is, ami kiderül egy hívő vallomásából: „Atya, amikor vasárnap anyámmal a templomba megyünk szentmisére, apám pedig a református gyülekezetbe igyekszik, a szívem szakad meg…”
A kereszténység szétverésének megvan a nemzeti oldala is. 2003. november 12-én az iraki Nassziria városban egy rajtaütésen életét veszítette tizenkilenc olasz katona.


Amikor holttestüket hazaszállították Rómába, egész éjjel tartó virrasztást végeztek értük, fiatalok sokasága imádkozta a rózsafüzért, a Haza Oltárát egy egész virágerdő borította a gyász jeleként, a Falakon kívüli Szent Pál Bazilikában gyászmisét mutattak be az elhunytak lelki üdvéért, a bazilikához vezető utat pedig emberek ezreinek hömpölygő áradata töltötte meg. Ha ezen áldozatok között egyesek protestánsok lettek volna, mások Jehova tanúi, ismét mások pedig magukat nyilvánosan ateistáknak vallók, nem helyezték volna őket közös sírba a Falakon kívüli Szent Pál Bazilikában, viszont a másnapi újságok vezércikkének sem lett volna ez a címe: „A mai napon újra felfedeztük, hogy mit jelent a patriotizmus”.


* * *


A Jozafát püspök haláláért felelős Szmotritszkij pravoszláv püspök a tragédia után elmenekült az országból. Konstantinápolyban és a Szentföldön tartózkodott. A lelkiismeret-furdalástól vezérelve mégis visszatért Lengyelországba, ahol áttérve a görögkatolikus hitre, letette a hitvallást a metropolita kezébe. Ugyanazt a rítust végül Jozafát érsek gyilkosai is elfogadták, amelyért a főpásztor életét adta…


______________


Mindenható Istenünk, éleszd fel egyházadban azt a lelkületet, amellyel eltelve Szent Jozafát életét adta juhaiért, add, hogy közbenjárására mi is megerősödjünk a Szentlélekkel és készek legyünk életünket adni testvéreinkért. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.




Lengyelből fordította Szemere János atya








All the contents on this site are copyrighted ©.