November 12 - Szent
Jozafát püspök és vértanú kötelező emléknapja. A görögkatolikus egyház első kanonizált
szentje 1580 körül született a volhiniai Vlagyimirban (Włodzimierz Wołyński) a mai
Ukrajna területén. 1623. november 12-én halt meg Vityebszkben (ma Fehéroroszország).
1643. május 16-án VIII. Orbán pápa boldoggá, 1867. június 29-én IX. Pius pápa szentté
avatta. Ereklyéi Rómában a Szent Péter Bazilikában, illetve Przemyśl-ben a görög katolikus
katedrában találhatók. A siedlcei egyházmegye és a bazilita szerzetesek védőszentje.
Szentünk,
akit Kuncevicz János névre kereszteltek, polgári családban született és kereskedőnek
készült. Az alapvető ismeretek megszerzése után szülei Vilniusba küldték inasnak.
Mint buzgó pravoszláv hívő itt találkozott először a görögkatolikus egyházzal. Ez
a fiatal egyház a keresztény egység helyreállítása utáni vágyból nőtt ki és a Breszti
unió (1596) megkötésével jött létre. A keleti hagyományokat őrző hívek és papok közösségéből
állt, akik elismerték a pápa primátusát, liturgiájukban, fegyelmi és tanbeli rendjükben
viszont megmaradtak a bizánci rítusban. Lelkének hívó hangját követve, János lemondott
a kereskedelmi pályáról és 1604-ben görögkatolikusként belépett Nagy Szent Vazul szerzetesei
közé, ahol felvette a Jozafát nevet. Öt évvel később, 1609-ben pappá, majd 1617-ben
püspökké szentelték és kinevezték Połock érsekévé.
Az óriásira duzzasztott
egyházmegye pásztoraként, ami a mai teljes Fehéroroszország területét magában foglalta,
mindenekelőtt arra törekedett, hogy felélessze a vallásos életet és helyreállítsa
a keresztény egységet. Buzgósága csodálatra méltó volt: templomokat és kolostorokat
építtetett, rendszeresen látogatta a plébániákat, gondoskodott a szegényekről – saját
püspöki palotájában beköltözött a legkisebb helyiségbe, a többit a hajléktalanoknak
adta. Aszketizmusa, a keleti hagyomány iránti rendíthetetlen hűsége és Péter utódjával
való egysége egyre hatalmasabb tömegeket vonzott olyan ellenállhatatlan erővel, hogy
a nép már csak „lélekvadásznak” becézte – vagyis olyannak, aki Istennek megnyeri a
lelkeket.
* * *
Kimagasló lelkipásztori teljesítménye és az
Egyház egységéért folytatott fáradozásai nemcsak sikereket eredményeztek, hanem rengeteg
ellenséget is szerzett, akik az érsek elleni küzdelmükben egyre messzebbre merészkedtek.
Ezek a gyalázatos dolgok – amelyeknek eszmei szerzője Meletij Szmotritszkij, Połock
pravoszláv püspöke volt – eleinte csak hazug rágalmakban nyilvánultak meg, később
azonban kezdtek eldurvulni. A Jozafát püspökkel szembeni gyűlölet rövidesen ellene
szőtt összeesküvéssé fajult, amit ő maga is nagyon jól tudott, mégis változatlanul
folytatta püspöki teendőit. Számtalanszor kapott halálos fenyegetést.
Vértanúsága
előtti napon is kapott ilyen figyelmeztetéseket, mégsem mondta le vityebszki vizitációját.
Aznap ezekkel a szavakkal indult útnak: „Add, Uram, hogy véremet elveszett juhaidért
onthassam.” 1623. november 12-én a hajnali istentisztelet után vityebszki szállásán
feldühödött csőcselék rontott rá ezt kiabálva: „Üsd agyon, öld meg a pápistát!” Az
egyik támadó bottal verte az érseket, egy másik pedig fejszével fejbe ütötte. Az udvarra
kivonszolt testét meggyalázták: belelőttek, verték és gúnyolódtak vele: „Vajon ma
nem vasárnap van? Prédikálj nekünk!” Egyedül kutyája szállt védelmébe a magára hagyott
érseknek, amíg őt is agyon nem verték. Jozafát érsek holttestére támadói köveket kötöttek
és bedobták a Dzwinya folyóba.
* * *
A kereszténység szétverésének
minősül a Krisztus tanítványai közötti egység hiánya is. Ez botrány a világ szemében!
Olyan botrány, ami jelentős mértékben megnehezíti az evangélium terjedését és a népek
térítését. Honnan tudhatnák Afrika vagy Ázsia lakói, hogy melyik egyház az igazi és
melyik hirdeti Krisztus hiteles tanítását, ha ezzel egyidejűleg az Egyházak Világtanácsa
több mint háromszázötven különböző keresztény egyházi felekezetet számol tagjai sorában?
A
kereszténység szétverésének megvannak a személyes, családi dimenziói is, ami kiderül
egy hívő vallomásából: „Atya, amikor vasárnap anyámmal a templomba megyünk szentmisére,
apám pedig a református gyülekezetbe igyekszik, a szívem szakad meg…” A kereszténység
szétverésének megvan a nemzeti oldala is. 2003. november 12-én az iraki Nassziria
városban egy rajtaütésen életét veszítette tizenkilenc olasz katona.
Amikor
holttestüket hazaszállították Rómába, egész éjjel tartó virrasztást végeztek értük,
fiatalok sokasága imádkozta a rózsafüzért, a Haza Oltárát egy egész virágerdő borította
a gyász jeleként, a Falakon kívüli Szent Pál Bazilikában gyászmisét mutattak be az
elhunytak lelki üdvéért, a bazilikához vezető utat pedig emberek ezreinek hömpölygő
áradata töltötte meg. Ha ezen áldozatok között egyesek protestánsok lettek volna,
mások Jehova tanúi, ismét mások pedig magukat nyilvánosan ateistáknak vallók, nem
helyezték volna őket közös sírba a Falakon kívüli Szent Pál Bazilikában, viszont a
másnapi újságok vezércikkének sem lett volna ez a címe: „A mai napon újra felfedeztük,
hogy mit jelent a patriotizmus”.
* * *
A Jozafát püspök haláláért
felelős Szmotritszkij pravoszláv püspök a tragédia után elmenekült az országból. Konstantinápolyban
és a Szentföldön tartózkodott. A lelkiismeret-furdalástól vezérelve mégis visszatért
Lengyelországba, ahol áttérve a görögkatolikus hitre, letette a hitvallást a metropolita
kezébe. Ugyanazt a rítust végül Jozafát érsek gyilkosai is elfogadták, amelyért a
főpásztor életét adta…
______________
Mindenható Istenünk, éleszd
fel egyházadban azt a lelkületet, amellyel eltelve Szent Jozafát életét adta juhaiért,
add, hogy közbenjárására mi is megerősödjünk a Szentlélekkel és készek legyünk életünket
adni testvéreinkért. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik
a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.