A valódi halhatatlanság az élő Istennel megvalósuló teljes szeretetközösség lesz –
a pápa homíliája a Szent Péter bazilikában
November 3-án, szombaton déli fél 12-kor XVI. Benedek pápa szentmisét mutatott be
a vatikáni bazilikában az elmúlt évben elhunyt 10 bíboros és 143 püspök lelki üdvéért.
„Szívünkben még élénken jelen van a szentek közösségének ünnepe és emlékezésünk
az elhunyt hívekre, az elmúlt napok liturgiáinak intenzitása” – kezdte homíliáját
a pápa.
A temetőlátogatás révén megújítottuk kapcsolatunkat szeretteinkkel,
akik itt hagytak bennünket. A halál, paradox módon megőrzi azt, amit az élet nem tud
megtartani. Hogyan éltek, mit szerettek, mitől féltek, miben reménykedtek, mit utasítottak
vissza elhunyt szeretteink? – Ezeket sajátos módon éppen sírjukon fedezzük fel, amelyek
mintegy tükrözik létüket, világukat. A temetkezési helyek egyfajta gyülekezetek, amelyekben
az élők találkoznak halottaikkal és megerősítik velük a szeretetközösség szálait,
amelyeket a halál nem tudott szétszakítani.
Rómában, ezekben a sajátos temetőkben,
a katakombákban, egyedülálló módon érzékeljük az őskeresztényekhez fűződő mély kapcsolatainkat.
Amikor behatolunk a római katakombák folyosóira, vagy felkeressük városunk, országunk
temetőit, olyan, mintha egy anyagtalan küszöböt lépnénk át és szeretetközösségben
egyesülnénk azokkal, akik azon a helyen őrzik örömmel, fájdalommal, vereségekkel és
reményekkel teli múltjukat. Ez azért van, mert a halál a ma emberét ugyanúgy érinti,
mint a múltban élőket; bár a letűnt korokból sok minden már idegen számunkra, a halál
ugyanaz maradt.
Ezzel a valósággal szemben, minden kor embere keres egy fénysugarat,
amely reményt ad, amely még az életről szól. A temetőlátogatás is ezt a vágyat fejezi
ki – mondta a Szentatya, majd feltette a kérdést: mi a keresztények válasza a halálra?
Az Istenbe vetett hit, a szilárd remény tekintete, amely Jézus Krisztus halálán és
feltámadásán alapul. A halál az örök élet felé nyit, amely nem a mostani idő vég nélküli
változata, hanem valami egészen új.
Hitünk azt tanítja, hogy a valódi halhatatlanság,
amelyre vágyunk, nem egy gondolat, egy fogalom, hanem az élő Istennel megvalósuló
teljes szeretetközösség. Istenben eggyé válunk minden testvérünkkel, akit Ő teremtett
és váltott meg, egyesülünk az egész teremtett világgal.
Reményünk Isten szeretetén
nyugszik, amely Krisztus keresztjén ragyog fel, és amely szívünkben visszhangozza
Jézusnak a jobb latorhoz intézett szavait: „Bizony mondom neked: ma velem leszel a
paradicsomban” (Lk 23,43). Ez a kiteljesedett élet, ami Istenben valósul meg. Olyan
élet, amelyet most csak éppen, hogy megsejtünk, mint ahogy megpillantjuk a derűs eget
a ködön keresztül.
A hit és az ima légkörében most összegyűltünk az oltár
körül, hogy engesztelő szentmise áldozatot mutassunk be az év során elhunyt bíborosok,
érsekek és püspökök lelki üdvéért – mondta a Szentatya, felsorolva a bíborosok nevét:
John Patrick Foley, Anthony Bevilacqua, José Sánchez, Ignace Moussa Daoud,
Louis Aponte Martínez, Rodolfo Quezada Toruňo, Eugênio De Araújo Sales, Paul Shan
Kuo-Hsi, Carlo Maria Martini, Fortunato Baldelli.
A pápa az érsekek és püspökök
emlékére is kiterjesztve gondolatait, azt kérte az Úrtól, hogy részesítse őket az
örök jutalomban, amelyet az evangélium hűséges szolgáinak ígért meg. Az elhunyt
főpásztorok „szelídek”, „irgalmasok”, „tisztaszívűek”, „békességesek” voltak (Mt 5,1-12),
az Úr barátai, akik a nehézségek és üldöztetések közepette is megőrizték a hit örömét
és most örökre az Atya házában laknak, élvezve a boldogsággal, kegyelemmel teljes
mennyei jutalmat. Hűségesen és szeretettel szolgálták az egyházat, olykor megpróbáltatásokkal
szembe nézve gondozták a rájuk bízott nyájat.
A pápa azért imádkozott, hogy
az Úr Hegyi beszédben tett ígérete, a mennyek országának birtoklása valóban mindnyájuk
számára teljesedjen be. Imánkat az a szilárd remény táplálja, amely „nem csal meg”
(Rm 5,5), mert Krisztus rá a biztosíték. Ő meg akarta élni testében a halál tapasztalatát,
hogy legyőzhesse azt csodálatosan bekövetkezett feltámadásával. „Mit keresitek az
élőt a holtak közt? Nincs itt, föltámadt”. (Lk 24,5-6).
Az angyaloknak ez
a híradása Húsvét reggelén az üres sír mellett, évszázadokon át eljutott hozzánk és
ezen a liturgikus szertartáson is reményünk alapvető okát jelenti. „Ha tehát meghaltunk
Krisztussal, hisszük, hogy (Krisztussal) együtt élni is fogunk (Rm 6,8)”.
Isten
Fia egyedülálló emberi létéhez kapcsolódik Szent Anyja élete, akit egyedül minden
teremtmény között úgy tisztelünk, hogy Szeplőtelen és kegyelemmel teljes. A főpásztorok,
akikre ma emlékezünk, Mária különleges szeretetében részesültek és fiúi ragaszkodással
viszonozták szeretetét.
A pápa Mária anyai közbenjárására bízta az elhunyt
bíborosok és püspökök lelkét: vezesse be őket az Atya örök birodalmába. Emeljük fel
imánkat Istenhez, annak reményében, hogy egy nap mindnyájan együtt leszünk örökre
a mennyek országában – mondta végül homíliájában XVI. Benedek pápa.