2012-10-28 13:02:16

Az egyház spirituális megújulása iránti elkötelezettség
- XVI. Benedek vasárnapi Úrangyala imádsága


A Szent Péter bazilikában október 28-án bemutatott szentmisével lezárult a XIII. rendes püspöki szinódus – kezdte beszédét a pápa az Úrangyala elimádkozása előtt. Három hétig a főpásztorok áttekintették az új evangelizáció témáját a keresztény hit átadása érdekében. Az egész egyház képviselői jelen voltak és részt vettek a szinódusi munkában, amely gyümölcsöt hoz majd az Úr kegyelme által.

Mindenekelőtt azonban a szinódus az egyházi szeretetközösség egy fontos pillanata, ezért a Szentatya köszönetet mondott a téren összegyűltekkel Istennek, hogy ezzel az alkalommal is lehetőséget adott az egyház szépségének megtapasztalására és, hogy jelen lehet a nehézségekkel és reményekkel teli emberiség között.

XVI. Benedek kiemelte, hogy nagy jelentőséggel bír a püspöki szinódus és a II. Vatikáni Zsinat 50. évfordulója, valamint a Hit éve kezdetének egybeesése. A visszaemlékezés Boldog XXIII. Jánosra, Isten szolgája VI. Pálra és a zsinati időszakra segített felismerni, hogy az új evangelizáció nem saját találmányunk, hanem egy olyan jelenség, amely az 1950-es évektől kezdve fejlődött ki az egyházban, amikor az ősi keresztény hagyománnyal rendelkező országok missziós területté váltak. Így született meg az Evangélium megújult hirdetésének szükségessége a szekularizált társadalmakban.

Kettős meggyőződés vezette ezt a folyamatot: egyrészt, hogy egyedül Jézus Krisztus, a valódi újdonság tud választ adni az ember várakozásaira bármely korban éljen is; másrészt, hogy Jézus üzenetét megfelelő módon kell közvetíteni a megváltozott társadalmi és kulturális környezetben.

Mit mondhatunk ennek az intenzív munkával telt időszaknak a végén? – tette fel a kérdést XVI. Benedek. Megállapította, hogy meghallgatta és összegyűjtötte a számos elmélkedést és javaslatot. A szinódusi titkárság és munkatársai segítségével rendezni fogja és feldolgozza mindezt, hogy szerves szintézist és következetes útmutatást tudjon majd adni az egész egyháznak. Elmondható, hogy ebből a szinódusból megerősödve indul ki az egyház spirituális megújulása iránti elkötelezettség, hogy képes legyen megújítani a szekularizált világot. Ez a megújulás Jézus Krisztus igazságának és kegyelmének, emberi és isteni arcának újra felfedezéséből jön majd el. Arcán ugyanis visszatükröződik Isten transzcendens misztériuma.

Végül a pápa Szűz Mária oltalmába ajánlotta az éppen most véget ért szinódus gyümölcseit. Az Evangelizáció Csillaga segítsen bennünket, hogy el tudjuk mindenkihez vinni Krisztust bátran és örömmel – zárta beszédét a vasárnapi Úrangyala imádsága előtt XVI. Benedek.

A déli Mária-imádságot követően a Szentatya különböző nyelveken köszöntötte a zarándokokat.

Franciául figyelmeztetett, hogy az Úr minden tanítványára rábízta az Evangélium hirdetésének felelősségét. A Szentlélek tegye ragyogóvá tanúságtételeteket, hogy sokan fel tudják fedezni és követni Krisztust, az ember Megváltóját. Szűz Mária kísérjen mindenkit a Fia felé vezető úton – mondta a pápa.

Az angol nyelvű híveket emlékeztette az Evangélium szavaira: „Hited megmentett téged”. Újítsuk meg hitünket Krisztusban és kötelezzük el magunkat a gyógyulást és örömöt adó Evangélium hirdetésére.

A spanyol nyelvű zarándokokat arra kérte: imádkozzanak intenzíven, hogy az új evangelizáció témájának szentelt szinódus bőséges gyümölcsöket teremjen az egyház életében. A Szent Rózsafüzért imádkozva bízzák Szűz Máriára nehézségeiket és örömeiket.

A szlovén zarándokokhoz fordulva a Szentatya hangsúlyozta: a Hit évében Szent Péter és Szent Pál apostol sírjánál tett zarándoklatotok erősítse meg hiteteket, hogy tanúságot tudjatok tenni Krisztusról a családban, a társadalomban és egyre nagyobb lelkesedéssel folytassátok elkötelezettségeteket a plébániai életben.

A lengyel híveket emlékeztette, hogy az új evangelizációhoz intenzívebbé kell tenni a lelkesedést, meg kell újítani a szentségekhez járulást és vissza kell térni a népi vallásossághoz azoknak, akik eltávolodtak az egyháztól és hirdetni kell mindenkinek, aki nem ismeri Krisztus üzenetét.

Végül olasz nyelven a Szentatya imáiról biztosította a dél-olasz Basilicata és Calabria tartomány lakosságát, amelyet az elmúlt napokban földrengés sújtott. Majd mindenkinek szép Mindenszentek ünnepet kívánt.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.