„Uram, add, hogy lássak!” - P. Szabó Ferenc elmélkedése az évközi 30. vasárnapra

A jerikói vak meggyógyításáról szóló evangéliumi szakasz közvetlenül a gyógyító Jézust állítja elénk. Márk evangéliumában az irgalmas Jézus számos csodás gyógyításáról gyakran olvashatunk: a vakok látnak, a süketek hallanak, a bénák járnak, az ördögtől megszállottak megszabadulnak. Mit is kérnének a betegek a gyógyító hatalommal rendelkező Messiástól, mint a testi-lelki gyógyulást. Manapság is, ha a hívő emberek Istenhez fordulnak, általában kérnek valamit a jó, gondviselő Istentől: a betegségből gyógyulást maguknak vagy szeretteiknek, de egyéb isteni segítséget is különböző nehézségeik megoldásához. Sokszor azonban úgy érzik, azt tapasztalják, hogy Isten nem hallgatja meg kéréseiket. És akkor megrendülnek hitükben, Istenbe vetett bizalmuk összeomlik. Mert Isten nem úgy hallgatja meg kérésüket, ahogy ők akarják.

A Lourdes-i Mária-kegyhelyre zarándokló, ott gyógyulást kereső betegek ezreinek csak nagyon kis hányada nyeri el a testi gyógyulást, de sokan, nagyon sokan lelkileg meggyógyulva térnek haza: elfogadják bajukat, betegségüket Isten akaratában megnyugodva és a szenvedő Jézussal egyesülve. A hívő keresztény nem fatalista – nem végzethitet vall -, amikor beletörődik a Gondviselés rendelésébe, mert hiszi, hogyha nem is érti, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik, még a megbánt bűnök is, - etiam peccata, ahogy a Szent Pált (Róm 8, 28) magyarázó Szent Ágoston vallotta. A keresztény hiszi a portugál közmondással, hogy „Isten egyenesen ír görbe vonalakkal is.” Persze ezt csak később, a múltra visszatekintve ismerjük fel, hálát adva az Úrnak, hogy kacskaringós utakon is szeretete vezérelt bennünket.

A jerikói vak kérése a Mesterhez: „Uram, add, hogy lássak!” - lelki értelemben lehet földi zarándokutunkon a mi kérésünk is. Sokszor sötétségben, tapogatódzva járunk. Kérjük Urunkat: „Gyújts fényt utunkon, add, hogy jobban lássuk, mit kell tennünk! Ha arcodat nem is látjuk, hiszen Te rejtőzködő Isten vagy, add, hogy naponta előre lépjünk a kis fényben, amelyet akkor gyújtunk meg, amikor megtesszük az igazságot, amikor hitünk testvéri szeretetben gyümölcsözik. Isten rejtelem, nagy-nagy Misztérium, de nem sötétség, hanem vakító világosság. „Isten megközelíthetetlen világosságban lakik, akit senki sem látott, s nem is láthat” (1Tim 6, 16) Ugyanezt csodálatosan kifejezi: Berzsenyi Dániel Fohászkodás c. verse:

Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér,
Csak titkon érző lelke ohajtva sejt:
Léted világít, mint az égő
Nap, de szemünk bele nem tekinthet.
(…)
Buzgón leomlom színed előtt, Dicső!
Majdan, ha lelkem záraiból kikél,
S hozzád közelb járulhat, akkor
Ami után eped, ott eléri.
(…)
Vasárnap nyolcadába esik Mindenszentek és Halottak napja. Ilyenkor a szentmisén szeretteinkért imádkozunk, kérve a szentek közbenjárását is, és a temetőket járva hittel és reménnyel arra gondolunk, hogy majd odaát, Istenben, a szeretetközösségben majd találkozunk velük. Szent Pál első Korinthusi levelének 15. fejezetéről elmélkedve megvalljuk hitünket: akik Krisztusban haltak meg, majd - Általa, Vele, Benne - mind életre kelnek, feltámadnak, ha eljön a végítélet. Mert a feltámadt Krisztus győzelmet aratott a bűn és a halál felett.
(Mk 10, 46-52)