A szegény és szolgáló egyház küldetésében – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése az évközi 29. vasárnapra

Jakab és János apostolok, Zebedeus fiai még messze vannak attól, hogy megértsék az alázatos Jézus tanítását és majd a magát feláldozó Szenvedő Szolga példamutatását. A nagyra törés, törtetés, a pozíciókeresés protekció révén, a nepotizmus ismert jelenségek az egyház történelmében is, a legmagasabb egyházi körökben is, legalábbis a reneszánsz kor óta.

XXIII. János pápa, aki 50. évvel ezelőtt megnyitotta a II. Vatikáni zsinatot, egyszerű magatartásával és üzenetével, VI. Pál is a római kúria reformjával és más intézkedéseivel, sokat tett azért, hogy a „szegény és szolgáló egyház” képe jelenjék meg a világ előtt. Ki tagadná, hogy még sok a tennivaló ezen a téren egyházi körökben? Persze a világi keresztényeknek is szól Jézus üzenete és példája, aki bár gazdag volt, szegénnyé lett, hogy minket lelki javakkal gazdagítson. „Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja sokakért.”

A múlt vasárnapi evangélium a gazdagság veszélyeire figyelmeztetett. A pénz bálványozói nehezen üdvözülhetnek. A pénz hatalmat is jelent, a hatalom pedig visszaélésekre, igazságtalanságokra, mások elnyomására vezethet. Ide kapcsolódik Jézus mostani tanítása. Az apostolokhoz intézte, a mindnyájunknak szól ma is: ”Tudjátok, hogy a világ urai zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok pedig önkényüket éreztetik velük. Köztetek azonban ne így legyen, hanem aki nagyobb akar lenni, legyen szolgátok…”

A zsarnokságot bizony megtapasztaltuk a kommunista évtizedekben. Most kedden emlékezünk az 1956-os szabadságharcra. 1956. november 3-án kezembe vettem az újra Budapesten is megjelent Irodalmi Újságot, amely első oldalán közölte Illyés Gyula nagy versét: „Egy mondat a zsarnokságról”. Akik átélték azokat az éveket, megállapíthatták, hogy a vers pontos látlelet a zsarnokságról. Sajnos, utána folytatódott az elnyomás egészen 1989-ig, a kommunizmus bukásáig. Boldog II. János Pál Centesimus annus kezdetű körlevelében erről az évről írva, az elnyomó rendszer bukásának számos tényezője közül kiemelte az ember alapvető jogainak megsértését, valamint az Isten tagadása miatt támadt lelki ürességet, amely fiatal nemzedékeket fosztott meg a helyes tájékozódástól: nem találták saját identitásukat, az élet értelmét, feledték nemzeti kultúrájuk vallási gyökereit és Jézus Krisztus személyét.

Talán nem véletlen, hogy XVI. Benedek most október 11-én, a Hit éve megnyitásakor az Isten nélküli világ lelki ürességéről, spirituális elsivatagosodásáról beszélt. Ennek az űrnek a megtapasztalásából kiindulva fedezhetjük fel ismét a hit örömét, életbevágó fontosságát a mai ember számára”, hangsúlyozta a Szentatya. Jézus Krisztus üzenete ad értelmet életünknek. A megélt hit az öröm és a remény forrása.

A pápa emlékeztetett a feltámadt Krisztus apostolokhoz intézett szavaira, amikor küldetést adott nekik: „Vegyétek a Szentlelket…(Jn 20 22). Hirdessétek az evangéliumot minden népnek!” XVI. Benedek így folytatta: „Isten a világ evangelizálásának legfőbb alanya Jézus Krisztus által. Azonban maga Jézus Krisztus akarta átadni az egyháznak saját küldetését. Ezt továbbra is teszi egészen az idők végezetéig, elárasztva Szentlelkével tanítványait.” Ez a Szentlélek ad erőt, hogy „szabadulást hirdessen a raboknak és a vakoknak megvilágosodást, hogy felszabadítsa az elnyomottakat, és hirdesse az Úr kegyelmének esztendejét” (Lk 4, 18-19). A Lélek ad erőt, hogy Krisztus tanúi legyünk a hitetlen világ lelki sivatagában.

A feltámadt Krisztus küldetést adó szavai ma, a missziók vasárnapján különösképpen sürgetők. És az új evangelizáláshoz is megadják az indító lendületet.

(Mk 10, 35-45)