2012-10-16 19:18:53

A Vatikáni Államtitkárság pontosítása a lovagrendekkel kapcsolatban


Tekintettel a számos megkeresésre, amely a Szentszéknek a szentek nevét viselő, vagy egyéb szent címet viselő lovagrendekhez való viszonyát illeti az Államtitkárság célszerűnek tartja megerősíteni mindazt, amit már a múltban is közzétett:

Saját lovagrendjein túl (Legfőbb Krisztus-rend, Aranysarkantyús-rend, Piusz-rend, Nagy Szent Gergely-rend és Szent Szilveszter Pápa-rend) a Szentszék csakis a Szuverén Máltai Lovagrendet – azaz a Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Szuverén Ispotályos Lovagrendet – valamint a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrendet ismeri el és részesíti védnökségben, s nem áll szándékában ezen változtatni.


Minden más – akár új alapítású, akár középkoriaktól származtatott – rendet a Szentszék nem ismer el, mert nem áll módjában szavatolni történelmi és jogi legitimitásukat, céljaikat és szervezeti rendjüket.

Elkerülendő a félreértéseket, amelyek okmányok jogosulatlan kibocsátása, illetve szent helyek indokolatlan használata miatt is sajnos előfordulhatnak, továbbá megakadályozandó azon visszaélések folytatódását, amelyek azután sok jóhiszemű személy kárára válnak, a Szentszék megerősíti, hogy nem tulajdonít semmilyen hatást azon lovagi okleveleknek és kapcsolódó rendjeleknek, amelyeket az el nem ismert társulatok bocsátanak ki, s nem tartja helyénvalónak templomok és kápolnák igénybevételét az úgynevezett „lovagavatásokhoz”.

(Érszegi Márk Aurél)










All the contents on this site are copyrighted ©.