A hét szentje – Arkadiusz Nocoń atya sorozata

Október 15-e Jézusról nevezett (Avilai) Szent Teréz szűz és egyháztanító kötelező emléknapja. Ő az első nő a világon, akit egyháztanítóvá nyilvánítottak. (VI. Pál pápa 1970. szeptember 27-én emelte az egyháztanítók sorába a „misztikus doktort). V P. Pál pápa1970. szeptember 27- 1970. szeptember 27-én
1515. március 28-án született Avilában (Spanyolország), és 1582. október 15-én halt meg Alba de Tormes-ben (Spanyolország). 1614. április 24-én V. Pál pápa boldoggá, 1622. március 12-én XV. Gergely pápa szentté avatta. 1970. szeptember 27-én VI. Pál pápa egyháztanítói címmel tisztelte meg. Ereklyéi Alba de Tormes-ben a karmeliták templomában találhatók. A spanyol írók és a fejfájásban szenvedők védőszentje.

A tizenegy testvérből ő volt a hatodik. Tehetős, nemesi családban nevelkedett, amelyben vallásos légkör uralkodott. Életrajzírói feljegyzik: alig hétévesen, a „Szentek életét” olvasva, elhatározta öccsével, hogy elszöknek otthonról Afrikába, hogy ott Jézusért a hitetlenek által mártírhalált haljanak. Azonban nem jutottak messzire, mert néhány kilométerrel arrébb megtalálták és visszavitték őket a szülői házba.

Teréz tizennégy évesen elveszítette édesanyját, ami nagyon mélyen érintette. Évek múltán így írt róla: „Elkeseredettségemben az Istenanya képe elé siettem és keservesen sírva esdekeltem, hogy legyen Ő az édesanyám. Ez a kérésem, bár gyermeki egyszerűségből fakadt, nem volt hiábavaló, hiszen valahányszor bármilyen szükségben Neki ajánlottam magam, mindig megtapasztaltam segítségét”.

Apja serdülő lányként az Ágoston-rendi nővérekhez adta taníttatni és nevelni. Teréz, ahogy saját maga bevallja, „akkor még nem bírta elviselni a szerzetesi életet”. Másrészt viszont, bár gyönyörű és intelligens nő vált belőle, a házasságban sem látta életútját.

Az Ágoston-rendi nővéreknél töltött másfél év után lassan kezdett megérni benne a szerzetes élet utáni vágy a Kármelbe. Apja azonban ezt kategorikusan ellenezte, sőt megtiltotta. Teréz ekkor másodszor is elszökött a szülői házból, és ezúttal is egyik öccsével tette meg az utat:

„Még elevenen él emlékezetemben – írta később emlékirataiban –, mi ment végbe bennem, amikor az atyai házat elhagytam. Úgy éreztem, hogy ízekre szakadok. Nem hiszem, hogy a halál órájában fájdalmasabb lehet… Apámhoz és a családhoz való kötődésem miatt a velük való szakítás nagyon kemény belső harcot váltott ki. Ha az Úr nem segített volna, a legnagyobb akaratom ellenére sem lett volna elég erőm ennek a lépésnek a megtételéhez”.

* * *
Az Avila-i Kármelbe való belépés Teréz számára aligha volt a tökéletesség felé vezető út kezdete. Először is szembe kellett szállnia a betegséggel. Egy súlyos maláriafertőzés miatt ugyanis halottnak gondolták és már el is készítették a sírját. Amikor csodával határos módon felébredt a tetszhalálból, elmondta, hogy a számára kritikus pillanatban Szent Józsefhez fohászkodott, aki különös bizalommal ajándékozta meg őt: „Ő segített, hogy felkeljek az ágyamból és újra járjak”. Teréz barátsága Szent Józseffel csodálatos méreteket öltött. Néhány teológus úgy véli, hogy éppen Teréz volt az, aki őt az Egyház számára a felejtés homályából újra előhozta és felragyogtatta.

Legnagyobb próbatétele mégis akkor érkezett el, amikor saját rendjét akarta megreformálni, törekedve a Kármel eredeti regulájának újraéledésében. Az új kolostorok állításának terve, amelyekben a nővérek alamizsnából éltek volna, nem hagyták volna el a klauzúrát és nem lettek volna kiváltságaik, hatalmas vihart kavart és heves ellenállást váltott ki nemcsak a nővérek körében, hanem a világi és lelki vezetők részéről is.

Teréz ellen rágalomhadjárat indult és bepanaszolták Rómában. Mindezek ellenére sem mondott le reformtörekvéseiről, bátran viselve éveken keresztül a gúnyolódás és a zaklatás fáradalmait, míg végül iránymutatásai célba értek. Haláláig 32 kolostort tudott alapítani.

* * *

Az Úr folyamatosan próbára tette Terézt. Egész életén át betegségek kínozták, de nem volt kevesebb a lelki szenvedések sora sem: lelki szárazság, skrupulizmus, azaz túlzott aggályoskodás, magány. Mindezek ellenére nem zárkózott magába és nem keseredett meg a kellemetlen tapasztalatok súlya alatt. Hatalmas életöröm jellemezte, mindenkit igyekezett jókedvre deríteni mosolygós természetével. A rekreáció ideje alatt dobot és kasztanyettát ragadott, hogy énekeljen és táncoljon. Mai nyelven „tökéletesen integrált” embernek neveznénk őt, aki minden területen otthonosan mozgott, mégis mértékkel élt. Misztikus és egyidejűleg kitűnő szervező, költő, ugyanakkor kiváló szakács (a nővérek mindig örültek, amikor Teréz volt a szolgálatos a konyhában). Olyan aszkéta volt, akinek önsarnyagatásai mindenkit megleptek, mégis a jó étkek ínyencének ismerték (az egyik nővér megjegyzésére, aki szerint ezzel rossz példát ad, azt válaszolta vidáman: „Nővér, dicsérd az Urat jóindulatáért és emlékezz: ha vezekelsz, vezekelj, ha viszont vigadsz, vigadj!”).

* * *

Gyóntatóinak javaslatára írásba foglalta lelki élményeit – közülük legismertebbek „Önéletrajza”, a „Tökéletesség útja”, a „Belső várkastély” –, amelyek rövid időn belül az imádság és a lelki élet kézikönyveivé váltak. Művei aszketikus és irodalmi értékének elismeréséül VI. Pál pápa Jézusról nevezett Szent Terézt – mint első nőt a világon – egyháztanítónak nyilvánította.

Hatvanhét évesen halt meg. Halála, hasonlóan egész életéhez, tele volt paradoxonokkal: 1582. október 4-én, halálának napján hajtották végre a naptárreformot, kitörölve ezzel az aktussal tíz napot a történelemből. Számos életrajzban – ami koránt sem tévedés – olvashatjuk, hogy Jézusról nevezett Szent Teréz október 4-ről 15-re virradó éjszaka tért vissza Teremtőjéhez.

A halála után breviáriumában talált könyvjelzőn azok a szavak voltak feljegyezve, amelyeket még ma is imádkoznak a fiatalok Taizében: „Nada te turbe, nada te espante, solo Dios basta…”

„Semmitől se félj és semmitől se ijedj meg; ha minden változik is, Isten változatlan marad. Benne bízz, akkor semmi sem fenyeget, Isten egyedül elég…”

* * *

Ő, aki a „Szentek életét” olvasva hitéért vértanúhalált akart halni, majd Szent Ágoston „Vallomásainak” hatására felülvizsgálta életét, mondta valamikor, hogy a szenteket nagyon nehéz követni, hiszen olyanok a szemünkben, mintha „egy számmal nagyobb ruhát viselnének” – ezért nehéz belebújni a lelki köntösükbe.

Szent Teréz egészséges jámborságból szőtt köntöse – „ha vezekelsz, vezekelj, ha viszont vigadsz, vigadj!” – mindannyiunk számára olyan lenne, mintha ránk öntötték volna.


Istenünk, Te Jézusról nevezett Szent Terézt Szentlelkeddel inspiráltad, hogy megmutassa Egyházadnak a tökéletességre vezető utat, add, hogy lelki tanításából mi is táplálkozzunk és az igazi szentség iránti szomjunkat oltsuk vele. A mi Urunk Jézus Krisztus a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen.

Lengyelből fordította Szemere János atya