„Hirdessük Krisztust korunk sivatagjaiban” – XVI. Benedek pápa megnyitotta a Hit évét
Október 11-én, csütörtökön délelőtt, 50 évvel a II. vatikáni zsinat kezdete után,
a Szent Péter téren bemutatott ünnepélyes szentmisével a pápa megnyitotta a Hit évét.
A téren jelen volt a világ minden részéről érkezett 400 bíboros és püspök, I. Bartolomeosz
konstantinápolyi ökumenikus pátriárka és Rowan Williams, az Anglikán Közösség prímása.
„Ma, 50 évvel a II. vatikáni zsinat megnyitása után, nagy örömmel indítjuk
el a Hit évét” – kezdte szentbeszédét XVI. Benedek pápa. Üdvözölte I. Bartolomeosz
pátriárkát és Rowan Williamst, Canterbury anglikán érsekét, a keleti katolikus egyházak
pátriárkáit és nagyérsekeit, a püspöki konferenciák elnökeit.
Külön köszöntötte
azokat a koncelebráló atyákat, akiknek abban a kegyelemben volt részük, hogy részt
vehettek a zsinaton. A pápa felsorolta azokat a sajátos mozzanatokat, amelyek a Hit
évét megnyitó szertartást gazdagítják: a kezdeti bevonulás, amely felidézte a zsinati
atyák ünnepélyes bevonulását, a zsinat alatt használt evangéliumos könyv másolatának
intronizációja, továbbá a zsinat hét végső üzenetének és a Katolikus Egyház Katekizmusának
átadása. Ezt a gesztust a pápa a szentmise végén, az áldást megelőzően hajtotta végre.
Ezek
a jelek nemcsak az emlékezést szolgálják, hanem felkínálják annak a távlatát, hogy
túlmutassunk a megemlékezésen. Arra szólítanak bennünket, hogy még jobban elmélyüljünk
abban a lelki mozgalomban, amely a II. vatikáni zsinatot jellemezte, azt magunkévá
tegyük és tovább műveljük valódi értelmében. Ez ma is, mint mindig, a Krisztusba vetett
hit, az apostoli hit, amely arra ösztönöz bennünket, hogy hirdessük Krisztust minden
egyes embernek és mindenkinek az egyház történelem útjain haladó zarándoklata során.
A Hit éve, amelyet ma megnyitunk, következetesen kapcsolódik az egyháznak
az utóbbi 50 évben megtett útjához: a zsinattól kezdve Isten Szolgája, VI. Pál Tanítóhivatalán
át, aki 1967-ben meghirdette a Hit évét, egészen a 2000. év Nagy Jubileumáig, amellyel
Boldog II. János Pál ismét felmutatta az egész emberiségnek Jézus Krisztust, aki az
egyetlen Üdvözítő tegnap, ma és mindörökké. VI. Pál és II. János Pál pápák között
mély és tökéletes egyetértés volt Krisztust, a világegyetem és a történelem középpontját
illetően, valamint arra az apostoli buzgóságra vonatkozóan, hogy ezt hirdessék az
egész világnak. Jézus a keresztény hit középpontja. A keresztények Jézus Krisztus
révén hisznek Istenben, aki kinyilatkoztatta arculatát. Jézus Krisztus az Írások beteljesedése,
és végső tolmácsolója. Jézus Krisztus nem pusztán a hit tárgya, hanem, amint a Zsidókhoz
írt levél megállapítja: „a hit szerzője és beteljesítője” (12,2).
A mai evangélium
azt tanítja, hogy Jézus, akit az Atya a Szentlélekben szentelt fel, az evangelizáció
valódi és örökös alanya. „Az Úr lelke rajtam: ő kent föl engem, hogy örömhírt vigyek
a szegényeknek” (Lk 4,18). Krisztusnak ez a küldetése tovább folytatódik az időben
és a térben, áthatol évszázadokon és földrészeken. Olyan áramlatról van szó, amely
az Atyától indul ki és a Szentlélek erejével elviszi az örömhírt minden idők anyagi
és spirituális értelemben vett szegényeinek. Az egyház Krisztus e művének elsődleges
és szükséges eszköze, mert úgy egyesül vele, mint test a fejjel. „Amint engem küldött
az Atya, úgy küldelek én is titeket” (Jn 20,21).
Ezt mondta a Feltámadt Krisztus
tanítványainak és miután rájuk lehelt, hozzátette: „Vegyétek a Szentlelket” (Jn 20,22).
Isten a világ evangelizációjának legfőbb alanya Jézus Krisztus által. Azonban maga
Krisztus akarta átadni az egyháznak saját küldetését. Ezt továbbra is teszi egészen
az idők végezetéig, elárasztva Szentlelkével tanítványait; ugyanazzal a Szentlélekkel
telíti el őket, mint aki rászállt és benne maradt egész földi élete során, erőt adott
neki, hogy „szabadulást hirdessen a raboknak és a vakoknak megvilágosodást”, hogy
felszabadítsa az elnyomottakat” és „hirdesse az Úr kegyelmének esztendejét” (vö. Lk
4,18-19).
A II. vatikáni zsinat nem kívánt külön dokumentumot szentelni a
hit témájának. Ugyanakkor teljes mértékben áthatotta annak a tudata és vágya, hogy
el kell merülnie a keresztény misztériumban ahhoz, hogy ismét hatékonyan felkínálja
azt kora embereinek.
Isten Szolgája, VI. Pál így nyilatkozott két évvel a
zsinat befejezése után: „Bár a zsinat nem foglalkozik kifejezetten a hit témájával,
arról szól (dokumentumainak) minden oldalán, elismeri életbevágóan fontos és természetfeletti
jellegét, teljes egészében arra építi hittételeit”. A zsinat, az egyház tanításának
megfelelően alapvető jelentőséget tulajdonít a hitnek, az igaz hitnek, annak, amelynek
forrása Krisztus és közvetítő csatornája pedig az egyház Magisztériuma (1967. március
8. Általános pápai kihallgatás) – mondta VI. Pál pápa.
XVI. Benedek ezután
felidézte Boldog XXIII. János alakját, aki összehívta és megnyitotta a II. vatikáni
zsinatot. A nyitóbeszédben ismertette a zsinat fő célját, amely a következő volt:
„a keresztény tanítás szent letéteményének megőrzése és hatékonyabb formában való
tanítása”. A zsinat legfőbb célja tehát nem ennek vagy annak a hittételnek a megvitatása.
Ehhez nem lett volna szükség zsinatra. Arra van szükség, hogy ezt a bizonyos és változatlan
(keresztény) tanítást, amelyet hűségesen tiszteletben kell tartani, elmélyítsük, és
úgy mutassuk be, hogy megfeleljen korunk igényeinek – mondta Boldog XXIII. János a
zsinat megnyitásakor.
XVI. Benedek ekkor saját tapasztalataira utalt: a zsinat
idején megható feszültség volt érezhető azzal a közös feladattal szemben, hogy felragyogtassuk
a hit igazságát és szépségét napjainkban, anélkül, hogy azt feláldoznánk a jelen igényeinek,
vagy a múlthoz láncolnánk.
A hitben Isten örökös jelenje visszhangzik fel,
amely túlmutat az időn, ugyanakkor mi csak a megismételhetetlen mában fogadhatjuk
be. A legfontosabb feladat egy ilyen jelentős évfordulón, hogy az egész egyházban
megújítsuk azt a pozitív feszültséget, azt a vágyat, hogy ismét hirdessük Krisztust
a ma emberének. Ahhoz azonban, hogy az új evangelizációra ösztönző belső indíték ne
maradjon pusztán elméleti és ne vétkezzen zűrzavar keltésével, arra van szükség, hogy
konkrét és pontosan meghatározott alapokra támaszkodjon.
Ez az alap a II.
vatikáni zsinat tanítása – folytatta homíliájában a Szentatya. Ezért hangsúlyozta
már több ízben, hogy vissza kell térni a zsinat „olvasatához”, hogy megtaláljuk hiteles
lelkiségét. A zsinati szövegekben található a II. vatikánum igazi öröksége. A dokumentumokra
való hivatkozás megóv az idejét múlt nosztalgia és az előrefutás szélsőségeitől. Lehetővé
teszi, hogy észrevegyük az újdonságot a folytonosságban. A zsinat nem talált ki semmi
újat a hit témáját illetően, nem akarta a régit újjal helyettesíteni. Sokkal inkább
arra törekedett, hogy ugyanaz a hit tovább éljen a mában, élő hit maradjon egy változó
világban.
Ha összhangban vagyunk azzal a valódi irányvonallal, amelyet Boldog
XXIII. János adott a II. vatikáni zsinatnak, akkor a most megkezdődött Hit évében
megvalósíthatjuk a zsinat célkitűzését az egyház egyetlen útjának keretein belül.
Az egyház szüntelenül elmélyíti azt a hitörökséget, amelyet Krisztus bízott rá. A
zsinati atyák hatékonyabban kívánták bemutatni a hitet és bizalommal megnyíltak a
modern világgal folytatott párbeszédnek éppen azért, mert biztosak voltak hitükben,
abban a szilárd sziklában, amelyre támaszkodtak. A zsinatot követő években azonban
sokan megkülönböztetés nélkül elfogadták az uralkodó mentalitást, megkérdőjelezve
magának a hitletéteménynek az alapjait, amelyeket sajnos már nem éreztek többé saját
igazságaiknak.
Ha ma az egyház új Hit évét és új evangelizációt indít, akkor
ezt nem azért teszi, hogy megemlékezzen egy évfordulóról, hanem azért, mert ma még
nagyobb szükség van rá, mint 50 évvel ezelőtt. És erre a szükségre ugyanaz a válasz,
mint amelyet a pápák és a zsinati atyák akartak adni, és amelyet a zsinati dokumentumok
tartalmaznak. Ebbe a távlatba illeszkedik be az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának
létrehozása is. Az utóbbi évtizedekben előrehaladt a spirituális „elsivatagosodás”.
Hogy mit jelentene egy Isten nélküli világ, azt már a zsinat idején is lehetett
tudni a történelem tragikus fejezeteiből, de ma sajnos minden nap látjuk magunk körül.
Elterjedt az üresség. Azonban éppen ennek a sivatagnak, ennek az űrnek a megtapasztalásából
kiindulva fedezhetjük fel ismét a hit örömét, életbevágó fontosságát a mai emberek
számára.
A pusztaságban felfedezzük azokat az értékeket, amelyek alapvetően
fontosak az élet számára. Napjainkban számtalan jele van az Isten, az élet végső értelme
iránti szomjúságnak. Ezek a jelek gyakran burkolt vagy negatív formában vannak jelen.
A sivatagban főleg olyan hívő emberekre van szükség, akik saját életükkel jelölik
meg az Ígéret Földje felé vezető utat és így életben tartják a reményt. A megélt hit
megnyitja szívünket Isten kegyelmének, aki megszabadít bennünket a borúlátástól. Ma,
sokkal inkább, mint valaha, evangelizálni annyit jelent, mint tanúságot tenni Istenben
megújult életünkkel jelölve meg az útirányt.
A szentmise első olvasmánya az
utazó bölcsességéről szólt (vö. Sir 34,9-13). Az utazás az élet metaforája, a bölcs
utazó az, aki megtanulta az élet művészetét és azt meg tudja osztani testvéreivel
– mint ahogy ez történik a Santiago-i Cammino-n, vagy a többi zarándokúton, amelyek
nem véletlenül jöttek ismét divatba ezekben az években. Miért van az, hogy ma annyian
érzik e zarándokutak szükségességét? Talán éppen azért, mivel itt megtalálják, vagy
legalább is megsejtik létünk értelmét ezen a világon?
Ezt a Hit évét tehát
így ábrázolhatjuk: zarándokút a mai világ sivatagjaiban, amelyre csak a legszükségesebbet
visszük magunkkal: se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, se két ruhát, amint
az Úr mondja az Apostoloknak, amikor szétküldi őket (vö. Lk 9,3). Vigyük magunkkal
az evangéliumot és az egyház hitét, amelynek ragyogó kifejezései a II. vatikáni zsinat
dokumentumai, valamint a 20 évvel ezelőtt közzétett Katolikus Egyház Katekizmusa.
A Szentatya végül emlékeztetett rá: 1962. október 11-én Szűz Mária istenanyaságának
ünnepe volt. XVI. Benedek pápa most ismét Mária oltalmába ajánlotta a Hit évét, amint
ezt tette egy héttel ezelőtt, loretói zarándoklata során. Szűz Mária ragyogjon mindig
csillagként az új evangelizáció útján. Segítsen bennünket, hogy megvalósíthassuk a
gyakorlatban Pál apostol buzdítását: „Éljen bennetek elevenen Krisztus igéje.
Tanítsátok és intsétek egymást nagy bölcsességgel…Bármit szóltok és tesztek, mindent
az Úr Jézus nevében tegyetek s adjatok hálát általa Istennek, az Atyának” (Kol 3,16-17).
Ámen.