Két magyar Himnusz között egy Hunyadi – Pákozdi István atya jegyzete
Felemelő nemzeti élmény
volt ott lenni az Operaházban a Hunyadi főpróbáján. Hatalmas felütés volt, nem csak
a színházi évad kezdetén, hanem abban a nemes törekvésben, hogy magyar nemzeti értékeinket
tegyük láthatóvá, elérhetővé, élvezhetővé, és hogy ezek legyenek a világban szétszóródott
honfitársainknak az összetartozás és a hitvallás alkalmai.
Így is lett: a szervezők
jóvoltából a szeptember 28-i, pénteki főpróba elsősorban a külhoniaké volt: nemzeti,
erdélyi viseletben ültek a lelátókon a csíksomlyói fiatalok, Böjte Csaba ferences
gyermekcsapatának egy küldöttsége, a kárpátaljaiak és még sokan mások. Teltház volt,
a jelenetek között, a szinte opera-slágerként ismert áriák között felhangzó vastaps
– mind azt jelezte: valami nagy dologról van szó.
Ezt érezte az Operaház igazgatója,
a külhoniakért felelős államtitkár-asszony és a vendégek képviselője, akik az előadás
kezdete előtt beszéltek a még összezárt függöny előtt. A nemzeti színű szalaggal átkötött
hatalmas cipók átadása szintén megható látvány volt a legrangosabb magyar dalszínházban.
A
csúcs mégis a kétszeri himnusz-éneklés volt: az opera kezdete előtt feltekintettünk
az új, mindig megvilágított aranyozott magyar címerre és felállva elénekeltük a Himnuszt.
Az utolsó felvonást követő többszörös vastapsnak pedig csak azzal tudtak véget vetni
a zenészek, hogy egyre erősödő játékkal újra bevezették nemzeti himnuszunk taktusait,
elhangzott az előjáték, mindenki vigyázban állt és aznap este ugyanott, az Operaház
falai között újra elhangzott a nemzeti imádság, a magyar Himnusz.
Két magyar
himnusz között egy Hunyadi. Nándorfehérvár, Temesvár, Buda, XV. század, XIX. század,
XXI. század… Csodálatos ez a híd, amelyet a Hunyadi-opera meg tud teremteni ma is
a magyarság lelkében. Szótlanul, a zene hangján, történelmében, művészetében, hitében
és hűségében él a nemzet!