Arkadiusz Nocoń atya írása arról a szentről, aki kiérdemelte „Az Egyház egyik legnagyobb
tanítója” (I. Celesztin) és „a Kegyelem Doktora” elnevezéseket.
Bár Szent
Ágoston kötelező emléknapját augusztus 28-án tartjuk, most felidézzük életét és tanítását
a Szentatyának szerdán este adott hangverseny kapcsán. A würzburgi egyházmegye zenekara
és kórusa ugyanis Wilfried Hiller német zeneszerző művét, a hippói püspöknek emléket
állító „Augustinus” operát adta elő XVI. Benedek pápának szeptember 26-án, a Castel
Gandolfo-i pápai rezidencia udvarán.
Szent Ágoston 354. november 13-án született
Tagaste-ban (ma Souk Ahras, Algéria) és 430. augusztus 28-án halt meg Hippóban (ma
Annaba, Algéria).
Ereklyéje Paviában található (Olaszország, San Pietro in
Ciel d’Oro bazilika).
Védőszentje az Ágoston-rendi szerzeteseknek és szerzetesnőknek,
a teológusoknak, nyomdászoknak, de közbenjárását kérik a tartós torokbetegségben szenvedők
számára is.
Apja, Patríciusz, városi tisztviselő volt és meglehetősen keményfejű
pogány (röviddel halála előtt keresztelkedett meg), anyja, Mónika, ellenben buzgó
keresztény, aki egész életén át imával és könnyekkel „harcolt” férje és fia megtéréséért.
Ágoston, mint gyerek és fiatal rendkívül tehetséges tanuló volt, de korántsem mintaszerű.
Szerette a cirkuszi játékokat, a lakomákat és a gladiátor küzdelmeket: figyelme a
hedonizmusról az olvasás felé terelődött.
Cicero Hortensius című műve volt
az, amely felébresztette benne a bölcsesség megszerzésére irányuló vágyat. A klasszikus
szerzőkön túl érdeklődéssel kezdte olvasni a Bibliát is, de zavarta őt az akkori latin
fordítás nyelvezetének bárdolatlansága és az Ószövetség néhány könyvének tartalma.
Megtérése előtt belépett a manicheusok szektájába, akiknek filozófiája elnyerte tetszését:
többek között azt hangoztatták, hogy a megváltás elérhető az ember számára saját értelme
révén. A manicheusok támogatásával megnyílt előtte a karrier, amelynek köszönhetően
eljutott Rómába, később pedig Milánóba, a császár akkori városába. Rétorként jól fizető
tanári állást szerzett magának. Ezzel egyidejűleg, a bűvölet korszakának elmúlásával,
a manicheizmus egyre több hiányosságára lett figyelmes.
Szent Ambrus prédikációinak
hatására – akit kezdetben csak azért hallgatott, hogy beszédeit retorikailag értékelje
– kezd egyre jobban elszakadni ettől az eretnekségtől. Ambrus szavai pedig idővel
egyre mélyebben hatoltak szívébe. 387-ben, miután élettársát elbocsátotta és elvégezte
a katekumenátust, Szent Ambrus kezéből felvette a keresztséget.
Új emberként
tért vissza a családi birtokra, hogy ott magát a monasztikus életnek szentelje. Az
ottani hívek rábeszélésére 37 évesen pappá szenteltette magát (391), öt évvel később
pedig Hippó püspöke lett (396). Az egykori rétor és eretnek Isten Igéjének egyik legbuzgóbb
hirdetőjévé, a szegények atyjává és a keresztény hit védőjévé válik. Lelkipásztori
tevékenysége rendkívüli gyorsasággal túllépte egyházmegyéjének határait, amely nemcsak
Észak-Afrika Egyházának, hanem az egész latin Egyház lelki vezetőjévé tette őt.
„Az
egyházatyák közül legnagyobb filozófusnak és az Egyház legismertebb teológusának”
(Berthold Altaner) nevezett Szent Ágoston olyan kiemelkedő művek sokaságát hagyta
maga mögött, ami „lehetetlennek tűnik, hogy egyetlen ember ilyen sokat tudott írni
életében” (Kalamai Posszídiusz). Írásai közül különös figyelmet érdemel a Vallomások,
nemcsak azért, mert a történelem első önéletrajzának tartják, hanem azért is, mert
„a lelki életre, az emberi «én» titkára és Isten misztériumára – ami az emberi «én»-ben
rejtőzik – összpontosít kiemelkedő módon.
E háromnak köszönhetően kivételes
ez a mű, amelyhez hasonló korábban még nem íródott, és amely a maga nemében mindig
is lelki «csúcspont» marad” (XVI. Benedek). Szent Ágostonnak nem „kínálták ezüst tálcán”
a hitet, sok éves útkeresés, lelki gyötrődés és az isteni kegyelem gyümölcseként született
meg benne. Az, aki megtapasztalta magán ennek a kegyelemnek a következményeit, annak
költője és védelmezője lett olyan mértékben, hogy az utókor őt a „Kegyelem Doktorának”
nevezte el. Ágoston lelki keresésének hitelességét – amelyet a Vallomásokban fogalmaz
meg – az adja, hogy évszázadokon keresztül egészen a mai napig óriási hatással volt
az olvasókra.
Hogy csak egy példát említsünk: a nemrégen elhunyt Avery Dulles
(2008) az Egyesült Államok egyik legkiemelkedőbb teológusa, aki agnosztikus hírszerző
ügynökből lett katolikus pap, éppen Ágoston Vallomásainak befolyására tért meg. Nem
ritka az a vélemény sem, amely kötelezővé tenné minden keresztény számára a mű olvasását
évente legalább egyszer (Cosmo F. Ruppi érsek).
* * * Hogy a férfi elkezdjen
imádkozni, látnia kell azt más férfinál! Ha az apa imádkozik, nagy valószínűséggel
a fia is imádkozni fog, még ha menetközben el is távolodik a hittől. Az ókorban az
apa tanította a gyermeket az imára, nem az anya. Kitűnő példa erre Szent Ágoston,
akinek hitetlen apja volt és egy szentéletű anyja. S noha látta anyja hitét, de az
nem tett rá különösebb benyomást. Akkor tért meg, amikor imádkozó férfival találkozott
– Szent Ambrussal, Milánó püspökével. A mai napig hasonló a helyzet a zsidóknál, ahol
az apa feladata a hit és a hitmagyarázat átadása a gyermeknek, akinek életében az
apa testesíti meg Istent.
Vajon a mi hitünk gyengeségéről nem az apa példájának
hiánya dönt? Vannak apák, akik minden habozás nélkül trágárul beszélnek a gyerek előtt,
verik őket vagy az anyjukat. Mások a haladás nevében elviszik magukkal gyermeküket
mindenféle szórakozóhelyekre. Nincs tehát hiány azokból az apákból, akik készek lecsupaszítani
gyermekük előtt a test és a lélek minden titkát, csak éppen abban, ami a legfontosabb,
amiben senki nem helyettesítheti őket – a hit átadása a gyermeknek, megszülni őt Isten
számára, áldani Őt az életben – nem képesek helytállni. A pappal vagy az anyával végeztetik
el az imát (ha már egyszer kell), ők maguk viszont félnek és egyszerűen elmenekülnek
a hit átadásának feladata elől.
* * *
A nehéz betegséggel sújtott Ágoston
püspök a vandálok által ostromolt Hippóban halt meg. Élete utolsó napjaiban kérte
társait, hogy nagy betűkkel írják le neki a bűnbánati zsoltárok szövegét, és szögezzék
ki a falra, hogy jól láthassa. Ágyából tekintve rájuk „könnyeit ontva” (Kalamai Posszídiusz)
olvasta őket. Röviddel halála után Hippó elesett, néhány évvel később pedig a Nyugat-Római
Birodalom is összeomlott. Paradox módon éppen akkor, amikor a Birodalom romba dőlt,
az Úr felállította egy oszlopát, amelyre a mai napig szilárdan támaszkodik Egyháza.
Mindenható Isten, újítsd meg Egyházadban azt a lelki frissességet, amellyel
megajándékoztad Szent Ágoston püspököt, hogy elteljünk ezzel a lelkülettel és vágyjunk
keresni Téged, mert Te vagy a bölcsesség forrása és az örök szeretet ajándékozója.
A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel
egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.
Arkadiusz Nocoń atya írását lengyelből
Szemere János atya fordította magyarra.