2012-09-21 18:32:51

Elhunyt Fortunato Baldelli bíboros, az Apostoli Penitenciária nyugalmazott főpenitenciáriusa – a Szentatya részvéttávirata


77 éves korában hunyt el Rómában az olasz bíboros, aki idén januárban életkorára való tekintettel kérte XVI. Benedek pápától a főpenitenciáriusi feladatköréből való felmentését. A Szentatya részvéttáviratában mély fájdalommal vesz tudomást a főpásztor haláláról és őszinte részvétét fejezi ki a családtagoknak és mindazoknak, akik Baldelli bíborost gyászolják. A Szentatya megemlékezik a bíboros keresztény és papi tanúságtételéről, továbbá hűséges és értékes munkájáról a Szentszék diplomáciai missziójában. Szolgálata során nagy elismeréseket szerzett az Evangélium iránti hűségének és buzgó munkájának köszönhetően. A Szentatya végül imádkozik a most elhunyt bíborosért, hogy az Úr fogadja őt be országába, továbbá apostoli áldását adja a gyászolókra.

Fortunato Baldelli 1935. augusztus 6-án született a Perugiához közeli Valfabbricában. 1966-ban lépett a Szentszék diplomáciai szolgálatába először Kubába, majd Egyiptomba teljesítve szolgálatot. 1979-től Strasbourgban az Európa Tanács állandó szentszéki megfigyelőjeként tevékenykedett. 1983-ban II. János Pál pápa kinevezte Angola apostoli delegátusának és a Guineai-öbölben lévő São Tomé és Príncipe apostoli felelősének. 1991-től a Dominikai Köztársaság apostoli nunciusa és Porto Rico apostoli delegátusa volt, majd 1994-től Peru apostoli nunciusa.

1999-ben a francia nunciatúrára került, ahol párizsi nunciusként több éven át együtt szolgált Pintér Gábor prelátussal, akkori nunciatúrai titkárral. XVI. Benedek pápa 2009-ben kinevezte főpenitenciáriusnak, majd 2010. november 20-án bíborossá kreálta.

Beldelli bíboros halálát követően a Bíborosi Kollégiumot 205 bíboros alkotja, közülük 116 pápaválasztó és 89 nem választó bíboros.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.