2012-09-20 13:48:34

„Le kell küzdeni az egyházon belüli ideológiai ellentéteket” – a Hittani Kongregáció új prefektusa


Gerhard Ludwig Müller érsek, a vatikáni dikasztérium júliusban kinevezett prefektusa interjút adott Bernd Hagenkord SJ atyának, a Vatikáni Rádió német műsora felelős szerkesztőjének.

A főpásztor elmondta: „Tudjuk, hogy számos előítélet áll fenn a kongregációval kapcsolatban, amelyeknek azonban nem sok közük van a valósághoz. Feltettem magamnak a kérdést, hogy hogyan végezzem el feladatomat? Nem hinném, hogy a Szentatya azért nevezett ki, hogy irodai munkát folytassak, hanem azért, hogy elsősorban teológusként tevékenykedjek.

Arra törekszem, hogy megértsem, mi okoz ma rossz közérzetet az egyház életében. Sok országban erőteljes a polarizáció, vagyis az ellentét az ún. tradicionalisták és az ún. haladók között. Le kell küzdenünk ezt az ellentétet, ismét meg kell találnunk az alapvető egységet az egyházon belül”.

Arra a kérdésre, hogy ez hogyan lehetséges, Müller érsek a következőt válaszolta:
„A Krisztusban való egység nem programszerűen előállított egység, ami esetleg egy ügyes pártszónoknak köszönhető. Nem olyan közösséget alkotunk, amely egy párt programja köré gyűlik össze, nem vagyunk olyan közösség sem, amelynek tagjai tudósok és közös kutatást végeznek. A mi egységünk ajándék. Hiszünk az egyetlen egyházban, amelynek egysége Krisztusban van.

Ha valóban hiszünk Krisztusban, anélkül, hogy manipulálnák az egyház tanítását, úgy, hogy kiemelünk egyes részleteket saját ideológiánk alátámasztására, hanem feltétel nélkül Krisztusra bízzuk magunkat, akkor az egyház egységét nem rombolja szét a féltékenység, a karriervágy. Ez az egyik célkitűzésem: csökkenteni a feszültséget az egyházon belül” – fejtette ki rádiónknak adott interjújában a Hittani Kongregáció új prefektusa.

P. Hagenkord SJ, a német szekció felelős szerkesztője ezután utalt arra, hogy Müller érseknek olyan kérdésekkel is szembesülnie kell, mint a klérus által elkövetett szexuális visszaélések.

A prefektus így válaszolt: „Mindig és mindenütt a legfontosabbak azok a személyek, akik ezeknek a rettenetes visszaéléseknek az áldozataivá váltak. Nagyon fontos szempontot jelent a megelőzés is; ugyanakkor el kell kerülni annak a kockázatát, hogy az igazságszolgáltatás lincseléssé váljon. Ezen a téren mind a Hittani Kongregáció, mind az egyes egyházmegyék következetesen haladnak előre és azt hiszem, hogy példát lehet venni rólunk” – nyilatkozta Gerhard Ludwig Müller érsek, a Hittani Kongregáció új prefektusa.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.