Mit üzenhet az „Egyház a Közel-Keleten” k. pápai buzdítás az európaiaknak?

A Vatikáni Rádió európai szerkesztőségének szeptemberben indult új rovata most másodízben jelentkezik, ez alkalommal P. Leszek Gęsiak jezsuita, a lengyel program munkatársának kommentárjával.

XVI. Benedek pápa 2012. szeptember 14-től 16-ig tartó libanoni apostoli utazása, sokrétű dimenziója mellett, a különféle kultúrák, hagyományok, felekezetek és vallások közötti találkozó és interakció sajátos alkalma volt. Számos gyümölcse közül az egyik az a dokumentum, amelyet a pápa átnyújtott a helyi egyháznak.

Az „Ecclesia in Medio Oriente” k. Apostoli buzdítás megpróbálja kiengesztelni egymással a különféle bonyolult történelmi és vallási folyamatokat és egybe kívánja azokat fűzni: a térségben, mint egy nagyító alatt, összpontosulnak azok a problémák, amelyek érintik az egész mai világot, Európát is beleértve. A Közel-Kelet az a föld, ahol három nagy egyistenhívő vallás született. Az egész emberiség számára, és különösen nekünk, keresztényeknek, az üdvözítő Isten földje, a názáreti Jézus földje. A Szentatya, miközben a Közel-Kelet egyházához szól, vajon az Öreg Földrész lakóit is megfontolásokra kívánja késztetni?

A pápai dokumentumot különféle módokon és összefüggésekben lehet olvasni és elemezni. Az egészet uralja azonban egy sürgető, mintegy kiáltó felhívás a párbeszédre, amely kivételes dimenziót ölt a Közel-Kelet helyzetében, ahol látható módon keresztezi egymást a három nagy monoteista vallás jelenléte és tevékenysége. Azon a földön különös erővel hangzik fel a megosztott kereszténység különböző felekezetei imáinak hangja. Azon a földön különféle rítusok szerint ünneplik liturgiájukat a Szent Péter utódával egységben lévő keleti katolikus egyházak, megtartva évszázados hagyományaikat és sajátosságaikat.

A párbeszéd számára számos fórum és lehetőség nyílik. Azonban mennyire nehéz elkezdeni és levezetni a dialógust! Milyen súlyosak a következményei az elmulasztott párbeszédnek! Erről tanúskodik e föld fájdalmas és gyakran nagyon véres történelme. Ebbe a történelembe beleíródnak a közelmúlt, az utóbbi évek, hónapok és napok eseményei, amelyek kapcsolódnak az iszlám belső megosztottságához, a vallási fundamentalizmus politikai célok érdekében történő manipulálásához, a terrorizmushoz, a kábítószer kereskedelemhez, a különböző földrészek államainak politikai és gazdasági érdekeihez.

A vallások közötti párbeszédről szólva a pápa hangsúlyozza, hogy a Közel-Kelet távlatában a párbeszédet nem politikai vagy társadalmi pragmatikus megfontolások diktálják, hanem mindenekelőtt a hittel kapcsolatos teológiai alapokra épül. Ebben az esetben a hit támogatja az embert abban a meggyőződésében, hogy Isten létezik és felkínálja jóságát, szeretetét az embernek. Tehát a hit, függetlenül a vallási hovatartozástól, képessé teszi az embert arra, hogy megnyíljon a jónak és az igazságnak, amit mindenki birtokolhat, akkor is, ha másképpen hisz.

Európában sok szó esik a párbeszédről. Ugyancsak sokat beszélnek a szabadságról, annak minden aspektusáról. A párbeszéd ugyanis elválaszthatatlanul kapcsolódik a szabadsághoz. És talán éppen az új pápai buzdítás fényében, Európa lakóinak, számtalan eset után, most újból fel kellene tenniük a kérdést, hogy mi a szabadság és a párbeszéd jelentése.

A Közel-Keleten, amely nemcsak hogy örökké nélkülözi a békét és a stabilitást, de a krisztushívők számára veszélyben forognak a túlélés legelemibb feltételei is, a keresztények továbbra is tanúságot tesznek identitásukról, a kisebbségi helyzet, az üldöztetések és a diszkrimináció ellenére. A hitnek köszönhetően, amely nem pusztán egy teológiai vita alapjait helyezi le, hanem elsősorban erőt ad ahhoz, hogy a hívő kreatív életet éljen egy multikulturális közösségben, a keresztények párbeszédre, szabadságra felhívó kiáltása, úgy tűnik, hogy erős alapokra épül.

A pápa ebben a légkörben kéri a vallásszabadság tiszteletben tartását, az erőszak, a diszkrimináció és a gyűlölet felszámolását. Emlékeztetve a II. vatikáni zsinat tanítására, azt írja, hogy a vallásszabadság minden más szabadság csúcspontja. Szent és elidegeníthetetlen jog, amelynek gyakorlását biztosítani kell mind egyéni, mind közösségi szinten. A vallásban és az istentisztelet kifejezésében a szabadság követi a lelkiismeret hangját, lehetővé téve, hogy az egyén a számára igaznak tartott vallást válassza és megadja annak a lehetőségét, hogy mindenki nyilvánosan megvallhassa hitét. Biztosítani kell annak a lehetőségét, hogy mindenki megvallhassa vallását, kitehesse annak jelképeit, anélkül, hogy életét és személyi szabadságát kockára tenné.

Talán ez az egyik gondolat, amit Benedek pápa Európának szán. Európa ugyanis paradox módon, a szabadság, a modernség, a politikai korrektség nevében, szüntelenül előmozdítja a keresztényellenes magatartás egy bizonyos formáját, és sajátos hatékonysággal eltávolodik vallási gyökereitől, amelyek arculatát kialakították. Talán azt hiszi Európa, hogy hit, tehát teológiai alapok nélkül lehet ezen a földön tartós párbeszédet, békét, jólétet teremteni?

Természetesen elképzelhetjük földrészünket úgy is, hogy a templomokat művészeti galériákká és tornatermekké alakították át, a nyilvános helyekről eltávolították a kereszteket, valamint felszámolták az olyan „maradi” értékeket, amelyek védelmezik a házasságot és a családot. És mindezek között egy kicsiny keresztény nyáj elrejtőzik valahol egy modern katakombában. Olyan föld lesz még akkor Európa, ahol az emberek teljesen megvalósíthatják önmagukat? Még Európa lesz ez a földrész? – teszi fel a kérdést eszmefuttása végén P. Leszek Gęsiak lengyel jezsuita, rádiónk „Európai Horizontok” c. rovatában.

(vm)