Mit üzenhet az „Egyház a Közel-Keleten” k. pápai buzdítás az európaiaknak?
A Vatikáni Rádió európai szerkesztőségének szeptemberben indult új rovata most másodízben
jelentkezik, ez alkalommal P. Leszek Gęsiak jezsuita, a lengyel program munkatársának
kommentárjával.
XVI. Benedek pápa 2012. szeptember 14-től 16-ig tartó libanoni
apostoli utazása, sokrétű dimenziója mellett, a különféle kultúrák, hagyományok, felekezetek
és vallások közötti találkozó és interakció sajátos alkalma volt. Számos gyümölcse
közül az egyik az a dokumentum, amelyet a pápa átnyújtott a helyi egyháznak.
Az
„Ecclesia in Medio Oriente” k. Apostoli buzdítás megpróbálja kiengesztelni egymással
a különféle bonyolult történelmi és vallási folyamatokat és egybe kívánja azokat fűzni:
a térségben, mint egy nagyító alatt, összpontosulnak azok a problémák, amelyek érintik
az egész mai világot, Európát is beleértve. A Közel-Kelet az a föld, ahol három nagy
egyistenhívő vallás született. Az egész emberiség számára, és különösen nekünk, keresztényeknek,
az üdvözítő Isten földje, a názáreti Jézus földje. A Szentatya, miközben a Közel-Kelet
egyházához szól, vajon az Öreg Földrész lakóit is megfontolásokra kívánja késztetni?
A pápai dokumentumot különféle módokon és összefüggésekben lehet olvasni és
elemezni. Az egészet uralja azonban egy sürgető, mintegy kiáltó felhívás a párbeszédre,
amely kivételes dimenziót ölt a Közel-Kelet helyzetében, ahol látható módon keresztezi
egymást a három nagy monoteista vallás jelenléte és tevékenysége. Azon a földön különös
erővel hangzik fel a megosztott kereszténység különböző felekezetei imáinak hangja.
Azon a földön különféle rítusok szerint ünneplik liturgiájukat a Szent Péter utódával
egységben lévő keleti katolikus egyházak, megtartva évszázados hagyományaikat és sajátosságaikat.
A párbeszéd számára számos fórum és lehetőség nyílik. Azonban mennyire nehéz
elkezdeni és levezetni a dialógust! Milyen súlyosak a következményei az elmulasztott
párbeszédnek! Erről tanúskodik e föld fájdalmas és gyakran nagyon véres történelme.
Ebbe a történelembe beleíródnak a közelmúlt, az utóbbi évek, hónapok és napok eseményei,
amelyek kapcsolódnak az iszlám belső megosztottságához, a vallási fundamentalizmus
politikai célok érdekében történő manipulálásához, a terrorizmushoz, a kábítószer
kereskedelemhez, a különböző földrészek államainak politikai és gazdasági érdekeihez.
A vallások közötti párbeszédről szólva a pápa hangsúlyozza, hogy a Közel-Kelet
távlatában a párbeszédet nem politikai vagy társadalmi pragmatikus megfontolások diktálják,
hanem mindenekelőtt a hittel kapcsolatos teológiai alapokra épül. Ebben az esetben
a hit támogatja az embert abban a meggyőződésében, hogy Isten létezik és felkínálja
jóságát, szeretetét az embernek. Tehát a hit, függetlenül a vallási hovatartozástól,
képessé teszi az embert arra, hogy megnyíljon a jónak és az igazságnak, amit mindenki
birtokolhat, akkor is, ha másképpen hisz.
Európában sok szó esik a párbeszédről.
Ugyancsak sokat beszélnek a szabadságról, annak minden aspektusáról. A párbeszéd ugyanis
elválaszthatatlanul kapcsolódik a szabadsághoz. És talán éppen az új pápai buzdítás
fényében, Európa lakóinak, számtalan eset után, most újból fel kellene tenniük a kérdést,
hogy mi a szabadság és a párbeszéd jelentése.
A Közel-Keleten, amely nemcsak
hogy örökké nélkülözi a békét és a stabilitást, de a krisztushívők számára veszélyben
forognak a túlélés legelemibb feltételei is, a keresztények továbbra is tanúságot
tesznek identitásukról, a kisebbségi helyzet, az üldöztetések és a diszkrimináció
ellenére. A hitnek köszönhetően, amely nem pusztán egy teológiai vita alapjait helyezi
le, hanem elsősorban erőt ad ahhoz, hogy a hívő kreatív életet éljen egy multikulturális
közösségben, a keresztények párbeszédre, szabadságra felhívó kiáltása, úgy tűnik,
hogy erős alapokra épül.
A pápa ebben a légkörben kéri a vallásszabadság tiszteletben
tartását, az erőszak, a diszkrimináció és a gyűlölet felszámolását. Emlékeztetve a
II. vatikáni zsinat tanítására, azt írja, hogy a vallásszabadság minden más szabadság
csúcspontja. Szent és elidegeníthetetlen jog, amelynek gyakorlását biztosítani kell
mind egyéni, mind közösségi szinten. A vallásban és az istentisztelet kifejezésében
a szabadság követi a lelkiismeret hangját, lehetővé téve, hogy az egyén a számára
igaznak tartott vallást válassza és megadja annak a lehetőségét, hogy mindenki nyilvánosan
megvallhassa hitét. Biztosítani kell annak a lehetőségét, hogy mindenki megvallhassa
vallását, kitehesse annak jelképeit, anélkül, hogy életét és személyi szabadságát
kockára tenné.
Talán ez az egyik gondolat, amit Benedek pápa Európának szán.
Európa ugyanis paradox módon, a szabadság, a modernség, a politikai korrektség nevében,
szüntelenül előmozdítja a keresztényellenes magatartás egy bizonyos formáját, és sajátos
hatékonysággal eltávolodik vallási gyökereitől, amelyek arculatát kialakították. Talán
azt hiszi Európa, hogy hit, tehát teológiai alapok nélkül lehet ezen a földön tartós
párbeszédet, békét, jólétet teremteni?
Természetesen elképzelhetjük földrészünket
úgy is, hogy a templomokat művészeti galériákká és tornatermekké alakították át, a
nyilvános helyekről eltávolították a kereszteket, valamint felszámolták az olyan „maradi”
értékeket, amelyek védelmezik a házasságot és a családot. És mindezek között egy kicsiny
keresztény nyáj elrejtőzik valahol egy modern katakombában. Olyan föld lesz még akkor
Európa, ahol az emberek teljesen megvalósíthatják önmagukat? Még Európa lesz ez a
földrész? – teszi fel a kérdést eszmefuttása végén P. Leszek Gęsiak lengyel jezsuita,
rádiónk „Európai Horizontok” c. rovatában.