2012-09-15 18:21:22

„A muzulmánok és keresztények egyesítsék erőiket az erőszak és a háborúk kiküszöbölésére” – a pápa beszéde a közel-keleti fiatalokhoz


XVI. Benedek pápa libanoni apostoli látogatásának egyik fontos eseménye a helyi fiatalokkal való találkozója volt, amelyre a bkerkéi maronita pátriárkátus előtti téren került sor szeptember 15-én, szombaton délután. Bkerkében található 1823 óta az Antióchiai és az egész Kelet pátriárkátusának téli székhelye. A pátriárkátusi palota a harisszai Mária kegyhely közelében található.

A libanoni és a Közel-Kelet más országaiból érkezett fiatalok, köztük szerzetesek és szeminaristák is, nagy szeretettel és lelkesedéssel fogadták a Szentatyát, akit Béchara Boutros Raï maronita pátriárka, továbbá Elie Haddad görög-melkita érsek köszöntött. A Szentatya beszédében emlékeztetett arra, hogy a világ ezen térségében született Jézus, itt fejlődött ki a kereszténység. Ezért is legyetek hűségesek hazátokhoz és szeressétek szülőföldeteket, legyetek Krisztus örömének hirdetői és tanúságtevői – hangoztatta a Szentatya. Az apostolok által továbbadott hit a teljes szabadságra és örömre vezet el, amelyről Libanon szentjeinek élete is tanúskodik. Üzenetük megvilágítja az egyetemes egyház életét és a tiéteket is. A szentek és boldogok közül sokan a történelem nehéz korszakaiban éltek, amikor hitük volt tanúságtételük és bátorságuk forrása. Ti is merítsetek erőt és támogatást az ő példájukból! – buzdította a Szentatya a libanoni fiatalokat.

Ezt követően a térség lakóit érintő nehézségekre, kihívásokra tért ki és arra kérte a jelenlévőket, hogy mindezek ellenére ne vándoroljanak el az országból egy bizonytalan jövő reményében. A fiatalok jelentik a jövőt, ezért fontos, hogy megtalálják a helyüket a társadalomban és az egyházban is. Benedek pápa arra bátorította a fiatalokat, hogy kövessék a jócselekedetek útját. Boldog II. János Pál pápa nyomán arra ösztönözte a fiatalokat, hogy ne féljenek, hanem nyissák meg szívüket Krisztus előtt, aki a valódi öröm forrása.

A Szentatya beszédében felhívta a fiatalok figyelmét azokra a veszélyekre, amelyek mesterséges világokba vezetik őket, ilyen a kábítószerek és a pornográfia világa. Ezek a függőséghez, a valóság és a virtuális világ közötti zűrzavarhoz vezetnek. Ehelyett a barátság gazdag és nemes kapcsolatait keressétek és valósítsatok meg olyan kezdeményezéseket, amelyek értelmet és gyökereket adnak létezéseteknek. A pápa továbbá a pénz bűvöletének veszélyére figyelmeztetett, amely elvakítja az embert, elfojtja személyiségét és szívét is.

Legyetek Krisztus szeretetének hordozói! Elmélkedjetek Isten Igéjén! Fedezzétek fel az Evangélium aktualitását! Imádkozzatok! – hangoztatta a Szentatya. Az ima és a szentségek biztos és hatékony eszközök ahhoz, hogy keresztények tudjatok lenni és Krisztusra tudjátok építeni életeteket. A hamarosan kezdődő Hit Éve is alkalmat ad arra, hogy újból felfedezzétek a keresztség által kapott hit ajándékait. Éljétek meg a hitet és ezáltal Krisztus szeretetének tanúságtevőivé tudtok válni embertársaitokért. „Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is” – mondta Jézus.

Krisztus arra hív mindenkit, hogy hozzá hasonlóan fogadjuk el embertársainkat akkor is, ha kultúrájuk, vallásuk, nemzetiségük más. A Szentatya ezt követően a békés együttélésre és az egymás megsegítésére biztatta a fiatalokat, továbbá arra, hogy az Evangélium hirdetőiként, amely az életet és az értékeket mutatja meg számukra, álljanak ellen mindannak, amely ezt megtagadja: az abortusznak, az erőszaknak, a másik ember elutasításának, az igazságtalanságoknak, a háborúnak. Ha így tesztek, azzal a békét hirdetitek – hangoztatta a Szentatya. Fontos tehát a megbocsátás és az isteni kegyelem szépségének felfedezése, amelyek szintén a békére vezetnek.

XVI. Benedek pápa a szeptember 14-én, pénteken aláírt „Ecclesia in Medio Oriente” k. szinódus utáni apostoli buzdításával kapcsolatban elmondta, hogy az a fiataloknak is szól. Olvassák, tanulmányozzák és valósítsák meg annak irányvonalait.

Kedves libanoni fiatalok! Országotok reménye és jövője vagytok. Ti vagytok Libanon, az együttélés, a befogadás földje. Legyetek nyitottak és befogadóak úgy, ahogy Krisztus kéri tőletek és a diaszpórákban élő társaitoktól. A pápa ezután a fiatal muzulmánokat üdvözölte. Megköszönte jelenlétüket, amely különösen fontos. A fiatal keresztényekkel együtt ennek a csodálatos országnak és az egész Közel-Keletnek a jövőjét jelentik. Törekedjenek arra, hogy ezt közösen építsék! Felnőtt korukban is egységben és megértésben éljenek a keresztényekkel. Libanon szépsége éppen ebben a szimbiózisban rejlik. Arra van szükség, hogy az egész Közel-Kelet, amikor rájuk tekint, megértse, hogy a muzulmánok és a keresztények, az iszlám és a kereszténység élhetnek együtt gyűlölet nélkül, egymás hitének tiszteletben tartásával, közösen építve egy szabad és humánus társadalmat.

A pápa ezután a Szíriából érkezett fiatalokhoz fordult. Nagy csodálattal szólt bátorságukról. Mondják meg hozzátartozóiknak és barátaiknak, amikor hazatérnek, hogy a pápa nem feledkezik meg róluk. Mondják el ismerőseiknek, hogy a pápa szomorú szenvedéseik és gyászaik miatt. Nem feledkezik meg Szíriáról imáiban és aggodalmaiban. Nem felejti el Közel-Kelet szenvedő lakosságát. Itt az ideje, hogy a muzulmánok és keresztények egyesítsék erőiket az erőszak és a háborúk kiküszöbölésére.

A Szentatya végül a libanoni Miasszonyunk védelméért és támogatásáért fohászkodott. Szűz Mária és Boldog II. János Pál pápa oltalmába ajánlotta a libanoni és az egész térség fiataljainak életét különösen azokét, akik az erőszak és a magány miatt szenvednek és vigaszra szorulnak.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.