2012-09-12 15:25:21

Az egész egyház gyűljön a pápa köré ebben a nehéz órában - Twal pátriárka nyilatkozata


Ezekben az órákban egymás után érkeznek Libanonba a térség főpásztorai, akiknek a pápa átnyújtja majd az „Egyház a Közel-Keleten” k. szinódus utáni apostoli buzdítását. A szentföldi keresztények különösen nagy várakozással és reménnyel tekintenek a Szentatya látogatása elé. Fouad Twal jeruzsálemi latin szertartású pátriárka interjút adott rádiónk Libanonban tartózkodó munkatársának.

Elmondta, hogy az egész régió főpásztorai nagy örömmel fogadják a buzdítást. Már tervbe vették, hogy tanulmányozzák és elmélyítik a dokumentum üzenetét és azt alkalmazzák a fiatalokkal való találkozók, lelkigyakorlatok során. A szíriai helyzet miatt a Közel-Keleten az embereket félelem és aggodalom tölti el.

A Szentatyától bátorítást, imát és esetleg egy felhívást várnak. Felhívást az egész világhoz, az egyetemes egyházhoz, a világ összes keresztényéhez, hogy éreztessék közelségüket a térség híveivel. A média világszerte a szíriai helyzetre összpontosít, viszont kevés szó esik arról, hogy hogyan élnek az emberek a
Szentföldön, mennyire kétségbe esettek, mik a problémáik.

A Közel-Kelettel foglalkozó szinódus témája a „szeretetközösség és tanúságtétel” volt. A szeretetközösségnek azonban nem pusztán a kis helyi keresztény nyáj körében kell megvalósulnia, hanem az egyetemes egyház, az egyházmegyék, a püspöki konferenciák, a keresztény világszervezetek vonatkozásában is. A szeretetközösség öleljen át mindenkit, akit még érdekel a Szentföldön élők sorsa – mondta Fouad Twal jeruzsálemi pátriárka.

Hozzátette: az Apostoli buzdítás minden bizonnyal magába foglalja az olyan kényes témákat, mint a bevándorlás, a zsidókkal és a muzulmánokkal folytatott párbeszéd.

A pápalátogatásra olyan időszakban kerül sor, amikor Libanon, Jordánia és Törökország tízezrével fogadja be a polgárháború által sújtott Szíriából érkező menekülteket. Az ENSZ becslései szerint ma számuk 55 ezer, de a valóságban lehet, hogy eléri a 150 ezer főt. A libanoni Caritas az elsők között próbál enyhíteni a humanitárius vészhelyzeten.

P. Simon Faddoul, a karitatív szerv elnöke abban reménykedik, hogy a pápalátogatás bátorítja majd az európai és amerikai partnereket a segítségnyújtásban. A helyzet napról napra romlik, és ha nem történik változás, valódi humanitárius katasztrófára kell számítanunk – nyilatkozta a libanoni Caritas vezetője.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.