„A hét szentje” – Arkadiusz Nocoń atya sorozata

Új sorozatot indítunk mai adásunkban „A hét szentje” címen. Az előadások szerzője Arkadiusz Nocoń lengyel atya, katowicei egyházmegyés pap, aki Rómában az Istentiszteleti és szentségi kongregáció munkatársa.

A Római Pápai Szalézi Egyetemen szerzett diplomát klasszikus és keresztény irodalomból. Szakterületei a liturgia, a patrológia (az ókeresztény irodalomtörténet) és a hagiográfia, azaz a szentek, életszentségben elhunytak életének kutatása. Arkadiusz atya ezeket a témákat feldolgozva, már 10 könyvet és több mint 30 publikációt tett közzé.

Hozzá kell tennünk, hogy Arkadiusz atya szinte minden alkalommal koncelebrál a Szent Péter bazilika altemplomában lévő Magyarok Nagyasszonya kápolnában a kedd reggelenként bemutatott magyar nyelvű szentmisén.

Most felkínálja a Vatikáni Rádió magyar programjának a szentekről írt adássorozatát, amely már elhangzott a lengyel műsorban.

A sorozat megkezdése alkalmából Arkadiusz atyával olasz nyelvű interjút készítettünk.

Elsőnek feltettük a kérdést: mi az eredete a magyarok iránti megkülönböztetett szeretetének?

Arkadiusz atya: - Ez jó kérdés, mindenekelőtt üdvözlöm a kedves hallgatókat.
A hetvenes években jártam először Magyarországon, kerékpáron kerestem fel az országot és attól kezdve minden évben ott töltöttem szabadságomat. Voltak lengyel barátaim, akik Budapesten tanultak. Minden alkalommal felfedeztük Magyarországnak egy-egy részét, és most, több mint 30 év után még mindig van mit megismernünk. Időközben egyre inkább felfedeztem azokat a szálakat, amelyek országainkat egybekötik.

Ezek sajnos egyáltalán nincsenek benne a köztudatban, kivéve azt a híres mondást, hogy „Lengyel-magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát”. A legtöbben azonban nem tudják megmagyarázni ennek a mondásnak az eredetét, annak ellenére, hogy több mint ezeréves történetről van szó. Egyre inkább tudatára ébredek, hogy mi, lengyelek, többet köszönhetünk Magyarországnak, mint a magyarok nekünk.

Tréfásan megjegyzem Németh László pápai prelátusnak, aki a keddi magyar szentmiséket a Vatikánban bemutatja, hogy mi lengyelek, adósa vagyunk a magyar népnek. Az ezer év során a magyarok szenteket adtak nekünk, minden vereséggel végződött harc után segítettek nekünk.

VR: - Mi magyarok is sokat köszönhetünk lengyel barátainknak, elég, ha csak az ’56-os forradalomra gondolunk, amikor számos módon, többek között véradással is segítették felkelőinket, vagy éppen az utóbbi hónapokban is tömegesen kimutatták szolidaritásukat az új alkotmánnyal kapcsolatban. És nem feledhetjük, hogy az egész világegyháznak adtak egy pápát, aki ma már a boldogok sorában van.

Most mindenekelőtt megköszönjük Arkadiusz atyának, hogy felkínálta sorozatát a magyar műsornak és megkérdezzük, hogy milyen szempontok szerint történt egy-egy szent kiválasztása?

Arkadiusz atya: - Ez a sorozat egy megfontolásból született: ma sokat beszélünk az egyház válságáról, főleg Európában. Egy előadáson hallottam egy professzortól, hogy a válság két okra vezethető vissza. Egyrészt a misszionárius lendület, másrészt a keresztény büszkeség hiányára. Ez pedig azért van, mert sajnos nem ismerjük keresztény gyökereinket. A tömegkommunikációs eszközök csak a botrányokról számolnak be, de nem ez jellemzi az egyház teljes képét.

Éppen II. János Pál pápa mutatta meg, hogy az egyház nem pusztán bűnösökből áll, hanem sok szentje is van. Az egyház történetében ő volt az, aki a legtöbb boldogot és szentet emelte az oltár dicsőségére. Voltak, akik azért bírálták, mert túl sokszor kért bocsánatot, mások azt kifogásolták, hogy túl sok boldogot és szentet avat. Ezzel szemben II. János Pál álláspontja teljesen világos volt: bocsánatot kérek, mert az egyház bűnös, de ugyanakkor az Úr kegyelméből szent, és arra van szükség, hogy az egyház megismerje ezeket a szenteket és kövesse példájukat.

VR: - Milyen volt a hallgatók reakciója erre a szentekről szóló sorozatra vonatkozóan?

Arkadiusz atya: - Nagyon sok visszajelzés érkezett, olyan emberektől akiket nem ismerek. Egy családban például először csak az édesanya hallgatta a műsort, majd apránként csatlakozott hozzá az egész család, ami azelőtt elképzelhetetlen lett volna. Egy férfi 20 év után elment meggyónni egy szent életének hatására, egy szerzetesnő pedig megvallotta, hogy az adást hallgatva döntött úgy, hogy megmarad hivatásánál. Ez azt jelenti, hogy a szentek – bármelyik korban is éltek – mindig időszerű üzenettel fordulnak hozzánk.

VR: - A szentek hozzásegítenek bennünket mindennapi megtérésünkhöz.

Arkadiusz atya: - Igen, ez nagyon fontos, mert a szenteket nem az antropológia, hanem a krisztológia szempontjából közelítjük meg. Arra mutatunk rá, hogy Isten kegyelme hogyan működött az illető szent életében. Ez a valódi csoda: mit tesz az Úr kegyelme egy ember életében, aki sok esetben nagyon távol volt Istentől. Ha ezeknek a bűnösöknek az életében csodákat tett Isten, akkor a mi életünkben is működhet kegyelme. Ezért fontos tehát, hogy a szentek tisztelete mindig krisztológikus, Jézus Krisztus személyére összpontosít. Ez az, amit hangsúlyozni kell.

Arkadiusz atya, miután megköszöntük neki a sorozatot és az interjút, a következő szavakkal búcsúzott:

„Köszönöm és jó vételt kívánok!”

A szentek életét, lelkiségét bemutató előadásokat Szemere János székesfehérvári egyházmegyés pap fordította lengyelből, akinek most szintén kifejezzük köszönetünket.
Szemere atya 2010-től kánonjogot tanul Rómában, a Pápai Magyar Intézet növendéke, bölcsész tanulmányait részben Lengyelországban végezte.

Mai adásunkban Kalkuttai Boldog Teréz anyára emlékezünk, akinek szeptember 5-én tartjuk liturgikus napját.