2012-08-30 18:27:45

Az ima és a szó fegyverének használatára szólít fel a damaszkuszi nuncius


A nemzetközi közösség körében egyre nő az aggodalom a szíriai helyzet beláthatatlan következményei miatt. Angelo Bagnasco bíboros, genovai érsek, az olasz püspöki konferencia elnöke megjegyezte: „Mindnyájan tehetetlenül állunk szemben ezzel az emberi, politikai katasztrófával, amely egyben a demokrácia katasztrófája”. Aszad szír elnök hiába jelenti ki, hogy javul a helyzet, ha a válság tovább tart, az országban harcok folynak és a diplomácia tehetetlennek bizonyul.

Mario Zenari érsek, szíriai apostoli nuncius augusztus 28-án, a három nagy egyistenhívő vallás által egyaránt tisztelt Keresztelő Szent János liturgikus ünnepén az Omajjád-mecsetbe ment, hogy a szent fejereklyéje előtt a muzulmánokkal közösen fohászkodjon Szíria békéjéért.

Rádiónknak adott nyilatkozatában a főpásztor aláhúzta: ebben a súlyos helyzetben egy sajátos fegyvert kellene használnunk. A televízióban látjuk azokat a fegyvereket, amelyek rettenetes pusztítást tudnak véghezvinni. Nekünk, keresztényeknek és általában véve minden hívőnek, van egy sajátos fegyverünk, mégpedig az ima. Az ország egyik plébánosa néhány napja így szólította fel híveit: „este fél 10-kor mindnyájan kapcsoljuk ki a televíziót és imádkozzuk el a rózsafüzért Szíria békéjéért, kiengesztelődéséért!”

Mario Zenari érsek hozzátette: ne feledkezzünk meg erről a fegyverről, amelynek nagy hatása van, nagyobb, mint az összes többi pusztító eszközé. Ezáltal tudjuk elnyerni a szívek megtérését, a leszerelést, azt, hogy megszűnjön az erőszak és mindazok a szörnyű rombolások, amelyeknek nap, mint nap tanúi vagyunk.

Ami a nemzetközi közösséget illeti, a damaszkuszi apostoli nuncius rámutatott: látjuk az öldökléseket, az elviselhetetlen erőszakot. A nemzetközi közösség feladata, hogy fényt derítsen ezekre a sérelmekre, amelyek nemcsak Szíriát, hanem az egész emberiséget megsebzik. Találják meg ezeknek a kegyetlenkedéseknek a felelőseit, részrehajlás nélkül vizsgálják ki a tényeket.

Az egész nemzetközi közösség elkötelezettségére van szükség ahhoz, hogy a fegyverek elhallgassanak és a helyükbe a szavak lépjenek. Már kezdettől fogva a szó erejével kellett volna küzdeni, mint ahogy ezt tették több arab országban, például Tunéziában. A nemzetközi közösség a szörnyűséges pusztító fegyverek bevetése helyett sürgesse a párbeszédet és a szólásszabadságot – nyilatkozta rádiónknak Mario Zenari érsek, damaszkuszi apostoli nuncius.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.