2012-08-27 10:47:02

Hiszünk Benned Urunk, kérjük, hogy növeld hitünket! – Tarcisio Bertone bíboros államtitkár homíliája Castel Gandolfo-ban


A Róma közeli település Tavi Madonna elnevezésű temploma felszentelésének 35. évfordulóján a vatikáni bíboros államtitkár szombaton este fél 7-kor szentmisét mutatott be. Castel Gandolfo egy régen kialudt vulkán kráterének peremén, többszáz méter magasban található. A kráter mélyén az idők során tó képződött, amelyet a környék lakói nyári időszakban örömmel kihasználnak fürdésre, csónakázásra, vízi sportokra. A szombat esti szertartás végén Marcello Semeraro albanói püspök kísérte a Szűz Mária szobrot a Castel Gandolfo alatt található tavon várakozó csónakhoz és megtartották a tó partján a hagyományos körmenetet. A Pápai Csendőrség fúvószenekara kis koncertet adott XVI. Benedek tiszteletére. Az ünnepet történelmi visszaemlékezés zárta, amely során felidézték VI. Pál és II. János Pál szavait, amelyeket a templomban tett látogatásuk alkalmával mondtak.

A kezdeményezést a Castel Gandolfo-i Villanovai Szent Tamás plébánia indította el, amelyet a szalézi rend vezet. Ez a rend kapta a megbízatást VI. Pál pápától 35 évvel ezelőtt, hogy a Tavi Madonna templomban a lelkipásztori feladatokat végezze. 1977. augusztus 15-én szentelte fel az új templomot VI. Pál pápa.

Tarcisio Bertone bíboros államtitkár a szentmisén mondott homíliájában párhuzamot vont a templom építészeti struktúrája és az egyház valósága között: egy Krisztusban egyesülő közösség, amely ugyanakkor nyitott a világ felé és sok ember befogadására képes, akik meg akarják hallgatni Isten Szavát és keresik az igazságot. Ez a II. Vatikáni Zsinat egyháza: a világra nyitott szeretetközösség misztériuma az evangelizáció érdekében.

A szalézi rendhez tartozó bíboros államtitkár ezt követően idézett VI. Pál és II. János Pál beszédeiből, amelyeket a templomban tett látogatásuk alkalmával mondtak. Majd utalt a vasárnapi evangéliumra, amely a csodás kenyérszaporítás után a tanítványok reakcióiról szól. „Csak nem akartok ti is elmenni?” – idézte a bíboros Jézusnak a tanítványokhoz intézett szavait. Jézus kérdése mindig aktuális és élő számunkra is – folytatta. Mi is követni akarjuk Jézust és egyházát, de csak addig, amíg megfelel elvárásainknak. Jézus Krisztust azonban nem lehet a saját igényeinkhez alakítani. Nem neki kell követni bennünket, hanem nekünk Őt! Ébredjünk tudatára annak, hogy mit is jelent Krisztus Testét befogadnunk és szeretetközösségre lépnünk Vele az Eucharisztiában. Ez azt jelenti, hogy igent mondunk hívására és követjük Őt az önajándékozás útján. Tehát alázatos őszinteséggel mondjuk: Uram, nehéz és nem teljesen értjük, de a hit által tudjuk, hogy csak Nálad vannak az örök élet igéi, mert Isten szentje vagy. Hiszünk Benned, Uram, kérjük, hogy növeld hitünket! – zárta szentbeszédét Tarcisio Bertone bíboros államtitkár a Tavi Madonnának szentelt Castel Gandolfo-i templom felszentelésének 35. évfordulóján.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.