2012-08-24 15:26:50

A pápa libanoni látogatása fontos Közel-Kelet minden kereszténye számára


A növekvő feszültség ellenére Libanonban tovább folytatódnak az előkészületek a Szentatya fogadására. A tervek szerint XVI. Benedek pápa szeptember 14-e és 16-a között tartózkodik a cédrusok országában. A libanoni keresztény közösség pápalátogatáshoz fűzött reményéről Mons. George Masri, az ország szír-katolikus pátriárkátusának általános ökonómusa, munkatársunknak adott interjújában elmondta:

„A pápalátogatás az egész egyház számára a remény eseménye, különös tekintettel a szír-katolikusokra, akik kisebbségben, vértanúként élik meg hitüket”. A vértanúk egyházát képviselik, ugyanakkor olyan kisebbséget jelentenek, amely bízik és reménykedik Jézus Krisztusban.

A pápa közel-keleti látogatása különösen fontos az iszlám-keresztény párbeszéd szempontjából is. Bizalmat és bátorságot ad ahhoz, hogy a keresztények az élet párbeszédét folytassák a muzulmánokkal, mivel a tanbeli párbeszéd nem könnyű. „Reméljük, hogy muzulmán testvéreinkkel továbbra is a valódi együttélés párbeszédét folytathatjuk” – mondta rádiónknak adott interjújában George Masri.

Az utóbbi napok politikai feszültségeiről szólva a szír-katolikus pátriárkátus általános ökonómusa leszögezte: ezek az események nem érintik a Szentatya látogatását, mert ebben Libanon egész lakossága és a Közel-Kelet minden kereszténye nagyon reménykedik.

„Reméljük, hogy az arab tavasz valóban tavasz. Akkor folytathatunk valódi párbeszédet muzulmán testvéreinkkel, ha az ország minden lakója egyenlő, mégpedig állampolgársága, nem vallási hovatartozása alapján. Mindnyájan Isten gyermekei vagyunk, muzulmánok és keresztények egyaránt.

Reméljük, hogy a Nyugat segítséget tud nyújtani ennek a térségnek, hogy kifejleszthesse a valódi demokráciát. A muzulmán vallás teokratikus, nem pedig demokratikus rendszert tételez fel. Ha valóban párbeszédet akarunk folytatni a muzulmánokkal, akkor civiljogi alapokra, nem pedig vallási kritériumokra kell építenünk” – nyilatkozta rádiónknak George Masri, a libanoni szír-katolikus pátriárkátus általános ökonómusa.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.