2012-08-20 14:24:38

„Krisztus az élet teljességét kínálja fel nekünk” – XVI. Benedek pápa vasárnapi Úrangyala imádsága


Augusztus 19-én, délben a Castel Gandolfo-i pápai rezidencia udvarán összegyűlt hívekhez intézett beszédében a Szentatya a vasárnapi evangéliumi szakaszról elmélkedett. A kenyér- és halszaporítás története rámutat Krisztus eljövetelének értelmére. Másnap ő maga magyarázza el a kafarnaumi zsinagógában a csoda jelentését.

Az Atya Isten ugyanis Fiát, mint az örök élet Kenyerét küldte el hozzánk. Ez a kenyér Krisztus teste, élete, amelyet értünk áldozott fel. Fogadjuk be tehát hittel, ne botránkozzunk meg emberi mivoltán; együk testét és igyuk vérét, hogy részesedjünk az élet teljességéből – mondta a pápa.

Jézusnak ez a beszéde nem azt a célt szolgálta, hogy egyetértést váltson ki. Az emberek, és maguk a tanítványok is lelkesedtek Jézusért, amikor csodákat vitt végbe. A kenyér- és halszaporítás után a tömeg győzelmi menetben Izrael királyává kívánta kihirdetni Jézust, de neki nem ez volt az akarata. Éppen ebben a beszédében lehűti az emberek lelkesedését és sokakban visszatetszést vált ki. Aki követni akarja Jézust, annak szoros, mély egységre kell lépnie vele. Ezért Jézus az Utolsó Vacsorán megalapítja az Eucharisztia szentségét, hogy szeretete jelen legyen tanítványaiban is, mint egyetlen hozzá kapcsolódó testben, hogy a földön meghosszabbítsa üdvözítő misztériumát.

Az emberek megértették, hogy Jézus nem az a Messiás, aki földi trón után vágyik. Jézus tehát azért mondta el ezt a beszédét, hogy kijózanítsa a tömegeket és tanítványait döntés elé állítsa. Ezek közül beszéde után valóban sokan elhagyták.

Krisztus szavai ismét töltsenek el csodálattal bennünket: ő a történelem barázdáiba vetett búzaszem, az új emberiség zsengéje, amely megszabadult a bűn és a halál rontásától. Ismét fedezzük fel az Oltáriszentség szépségét, amely kifejezi Isten egész alázatát és szent mivoltát – hangzott a Szentatya buzdítása. Isten kicsinnyé, a világegyetem töredékévé válik, hogy mindenkit kiengeszteljen szeretetében. Mária, aki a világnak adta az élet Kenyerét, tanítson meg bennünket arra, hogy mindig szoros egységben éljünk Krisztussal – mondta XVI. Benedek pápa.

Az Úrangyala elimádkozása után számos nyelven köszöntötte a zarándokokat. Lengyelül üdvözölte Kirill orosz ortodox pátriárkát, aki Lengyelországban tartózkodik ezekben a napokban. A pápa örömmel üdvözölte a pátriárka és a lengyel katolikus püspökök közös megbékélési nyilatkozatát, amely reményt jelent a jövő számára.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.