„Mária példáját követve bízzuk magunkat Istenre” – a pápa Úrangyala imádsága
Augusztus közepén Kelet és Nyugat egyháza Szűz Mária mennybevételének ünnepét tartja.
A katolikus egyházban, mint ismeretes, Mária mennybevételének dogmáját az 1950-es
szentévben Tiszteletreméltó XII. Piusz hirdette ki. Mária e misztériumának ünneplése
azonban az egyház első évszázadainak hitében és kultuszában gyökerezik. Az Isten Anyja
iránti mély tisztelet fokozatosan fejlődött ki a keresztény közösségben.
Már
a IV. század végétől és az V. század elejétől fennmaradtak tanúságtételek különböző
szerzőktől, akik megállapítják, hogy Mária lelkével és testével együtt Isten dicsőségében
van. A VI. században, Jeruzsálemben az Istenszülő, a Theotokos ünnepe a 431-es efezusi
zsinat nyomán az „elszenderülés”, az átmenet, Mária mennybevétele ünnepe lett. Annak
a pillanatnak az ünnepe, amikor Mária kilép ebből a világból, testével és lelkével
együtt megdicsőült az égben, Istenben. Ahhoz, hogy megértsük ezt az ünnepet, Húsvétra
kell tekintenünk, üdvösségünk nagy misztériumára, amely Jézus átmenetét jelzi az Atya
dicsőségébe, kínszenvedésén, halálán és feltámadásán keresztül. Mária, aki Isten megtestesült
Fiát a világra hozta, az a teremtmény, aki a leginkább része ennek a misztériumnak.
Élete első percétől kezdve megváltott és teljesen sajátos módon kapcsolódik Fia kínszenvedéséhez
és dicsőségéhez. Mária mennybevétele tehát Krisztus Húsvétja misztériumának maradéktalan
megvalósulása Isten Anyjában. Mária szoros benső egységben van feltámadt Fiával, aki
legyőzte a bűnt és a halált, maradéktalanul hasonult Fiához. Ez az ünnep azonban olyan
valóság, amely mindannyiunkat érint, mert ragyogóan megmutatja saját életünk, az emberiség
és a történelem elrendeltetését. Máriában ugyanis annak a dicsőségnek a valóságát
szemléljük, amelyre mindnyájan meghívást kaptunk: minden hívő és az egész egyház.
Szent Lukács evangéliumának az a szakasza, amelyet a mai liturgiában olvastunk azt
az utat mutatja meg, amelyet a názáreti Szűz járt végig, hogy eljusson Isten dicsőségébe.
Mária Erzsébetnél tett látogatását beszéli el. Arról szól, hogy a Szűzanya áldottabb
minden asszonynál (vö. Lk 1,39-56), mert hitt az Úr neki mondott szavainak beteljesedésében.
A Magnificat énekből, amely Istenhez emel fel örömmel, sugárzik Mária mély hite. Magát
a szegények és alázatosak közé sorolja, akik nem saját erejükben bíznak, hanem Istenben,
akik helyet készítenek Isten művének, amely nagy dolgokat képes véghezvinni a gyengékben.
Ha Mária mennybevételének ünnepe megnyit bennünket a ránk váró ragyogó jövő felé,
akkor arra is erőteljesen felszólít, hogy jobban bízzuk magunkat Istenre, kövessük
Szavát, keressük minden nap akaratának teljesítését: ez az az út, amely „boldoggá”
tesz bennünket földi zarándokutunkon és megnyitja számunkra a mennyek kapuját.
Végül
XVI. Benedek pápa idézett a Lumen gentium k. zsinati konstitúcióból:
„Máriának
ez az anyasága a kegyelem rendjében szüntelenül megmarad az angyali üdvözletkor hittel
adott beleegyezéstől kezdve -- melyben a kereszt alatt is vonakodás nélkül kitartott
-- egészen az összes választott örök beteljesedéséig. Mert ezt az üdvösséges feladatot
a mennybevételekor sem tette le, hanem szüntelen közbenjárásával kieszközli nekünk
az örök üdvösség ajándékait. Anyai szeretetével gondoskodik Fia testvéreiről, akik
még zarándokok, s veszedelmek között forognak és szorongatások érik őket, míg el nem
érkeznek a boldog hazába” (Lumen gentium, 62)”.
Fohászkodjunk a Szűzanyához,
hogy legyen vezércsillagunk, aki irányítja lépteinket a Fiával való találkozás felé,
hogy eljussunk a mennyek dicsőségébe – mondta az Úrangyala elimádkozásakor XVI. Benedek
pápa.