A Hit éve és a II. Vatikáni Zsinat - P. Szabó Ferenc sorozata

5.rész: Mit jelent hinni? - Hittünk a Szeretetnek
„Hinni” a szó legtágabb értelmében annyit jelent, mint szabadon igaznak elfogadni valaki kijelentését, a beléje vetett bizalom alapján, vagy azért, mivel hitelre méltónak tartom szavát. A hit nem tudás, nem közvetlen „látás”. Különbözik a hiszékenységtől is, amely nincs megalapozva. Ha a keresztény hitről beszélünk, ennek a hivésnek megalapozottnak kell lennie, hitelre méltó tekintélynek kell garantálnia. Hiszek Istennek, aki kinyilatkoztatta magát és jelekkel (csodákkal), hitelt érdemlő tanúkkal igazolta magát. A legfőbb tanú természetesen a meghalt és feltámadt Jézus Krisztus, Aki „Poncius Pilátus előtt szép tanúságot tett” (1Tim 6, 13), Aki maga Isten Igéje (Szava), az Igazság. Isten, Aki Szeretet, Őbenne nyilatkoztatta ki magát, és közölte szeretetét.
„Hiszek (hiszünk) egy Istenben, mondjuk a Hitvallásban: nemcsak azt hiszem, hogy van Isten, hogy egy Isten van, nemcsak Isten Szavának hiszek, igen-t mondva az engem megszólító Istennek, hanem Istenben hiszek. Ez azt jelenti, hogy a hittel, reménnyel és szeretettel átadom magamat Teremtő és Üdvözítő Istenemnek, megteszem akaratát, teljesítem a kettős-egy szeretet parancsát. Mert az élő hit szeretetben gyümölcsözik.
A keresztény hit hitvallásban fejeződik ki. Szent Pál írja (Róm 10, 8-10): „Ha száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten föltámasztotta Őt halottaiból, üdvözülsz. A szívbéli hit ugyanis megigazulásra, a szóbeli megvallás az üdvösségre szolgál.” Azt, hogy mit kell hinnünk, az Apostoli Hitvallás, a Hiszekegy (Credo) foglalja össze.
Egyelőre nem a hitvallás tartalmával, hanem a hit, hívés egzisztenciális távlatával, a keresztény hitaktus mivoltával, tulajdonságaival foglalkozunk.
A hit alázata. – Mindenekelőtt az igazi hit nevében meg kell kérdőjeleznünk egyes magabiztos keresztények magatartását, akik nem ismerik el hitük gyengeségét, sebezhetőségét, és elkülönítik magukat a keresőktől, kételkedőktől. Míg a földön élünk, „tükör által, homályosan” látunk (1Kor 13, 12-13). A hit világosság is, homály is, nem a nappal világosságát nyújtja. Az éjszakában virrasztók hite nem lehet „diadalmas”, hanem tapogatódzó, sebezhető, kísértéseknek van kitéve.
Joseph Ratzinger professzor 1968-ban Tübingenben előadássorozatot tartott az egyetemistáknak „Bevezetés a kereszténységbe” címmel. (Újabb magyar kiadása: Bevezetés a keresztény hit világába. Vigilia, 2007.) A hit mai helyzetét elemezve figyelmeztet arra, hogy a mai keresztény hite „megkísértett hit.” Idézem: „A hívő is ki van téve a bizonytalanság fenyegetésének, a megkísértés pillanataiban keményen és kikerülhetetlenül tudatára kell ébrednie annak, hogy mennyire törékeny és bizonytalan mindaz, amit eddig oly magától értetődőnek tartott.” Ratzinger professzor Lisieux-i Kis Teréz hit ellenes kísértéseit hozta fel példának: a fiatal tüdőbajos kármelita élete végén rettenetes megpróbáltatásokat szenvedett el. „A legmegrögzöttebb materialista gondolatai hatalmasodtak el bennem” – kezdte vallomását helyreállított Önéletrajzában a hit elleni kísértésekről írva. De Ratzinger professzor azt is megjegyezte, hogy a jó szándékú nem hívők is átélhetik a „hit kísértését”: „Talán mégis igaz”, amit a keresztények hisznek. (Ratzinger, i.m., 33-37)
Itt hivatkoznék még Jean-François Six egyházmegyés pap, (egy időben a Nem hívők Vatikáni Titkárságának konzultora) elemzéseire (L’incroyance et la foi ne sont pas ce qu’on croit, 1979, 85-86): „A hit és a hitetlenség nem egy formulában fejeződik ki, hanem a szívben. Szent János szerint a nem hívés alapjában véve a Lélek elleni bűn. Sokkal inkább abban nyilvánul meg, hogy az ember birtokába akarja venni Istent, semmint abban, hogy elutasítja Istent vagy ateistának mondja magát. Mert annál, aki ateistának vagy agnosztikusnak vallja magát, meglehet még egy bizonyos becsületesség, hogy elismerje Littrével: az ember számára Isten ’olyan óceán, amely számára nincs se bárkánk, se vitorlánk’. Az ateista elég gyakran olyan ember, aki hallatlan, öntelt, sőt esztelen dolognak tartja azt a meggyőződést, hogy valaki birtokolja az Igazságot, aki tudja, hányadán áll Isten kérdésében. Ilyen szempontból sokan vannak azok a keresztények, akik deisták: számukra Isten evidens, mintegy magától értetődik; e keresztények szerint a hívés természetes az ember számára.”
Ismét mások csak névleg keresztények: meg vannak ugyan keresztelve, de nem hitük szerint élnek. Tetteikkel tagadják Istent. A holt hit nem hozza meg a szeretet gyümölcseit, nem üdvözítő.
Azt mondhatjuk: a hit és a hitetlenség határvonala nem előttem, hanem a saját szívemen keresztül húzódik. Mindig kérnem kell a kegyelmet, hogy a Lélek erejében leküzdjem hitetlenségemet. Ezzel máris elérkeztünk a keresztény hit másik jellemzőjéhez.
A hit természetfeletti ajándék. - A hit a Szentlélek ingyenes ajándéka, kegyelem. Idézzük a zsinatot (GS 15): „A Szentlélek ajándékaképpen a hit által az ember eljut odáig, hogy Isten titokzatos tervét is szemlélheti, és benne gyönyörködhet.” És a konstitúció már idézett fontos pontjában (GS 22) ez áll: „A keresztény ember a Fiúnak, a sok testvér között elsőszülöttnek a képmása, megkapja tehát a ’Lélek zsengéit (Róm 8, 23), és így teljesíteni tudja a szeretet új törvényét.”
A hit mindenekelőtt a szeretet rendjéhez tartozik. A szeretet Istentől van, aki Szeretet, aki elsőnek szeretett minket, és egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk. (1Jn 4, 7-16) „Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet Fiában van. Akiben a Fiú van /a hit által/, annak van élete; akiben nincs Isten Fia, annak nincsen élete. Ezeket azért írom nektek, akik hisztek Isten Fiában, hogy tudjátok: örök életetek van.” (1Jn 5, 13).
Az ajándék befogadása: szeretet. Az igazi hit megközelítéséhez több út van, de a legjárhatóbb a szeretet megtapasztalása. Mivel Isten Szeretet, igazában csak az ismerheti meg, aki szeret. „Istent a szív érzi meg”, vallja Pascal Szent János nyomán. De az igazi szeretet is az Ő ajándéka. De ez az út sem könnyű, amikor világunkban a pénz és a hatalom uralkodik, a mérce a produkció, a piaci érték, mindent az „adok-adsz” kereskedelmi elve szabályoz. Nagyon sok jelentése van a szeretetnek: szeretem a bort, szeretem a kutyámat, a barátomat, hitvesemet, szeretem Jézust, Istenemet…Az igazi szeretet ingyenes, a kölcsönös önajándékozás Ebben felismerjük, hogy nem mi teremtjük a szeretetet, hanem ingyen kapjuk. A szeretet a találkozás, a másik/mások felé való megnyílás, a párbeszéd, a javak kölcsönös megosztása révén bontakozik ki, érlelődik.
A hit szabad válasz Isten hívására. Isten nem kényszerít, és senkit sem szabad a hitre kényszeríteni. A hit szabad aktusa alapozza meg a Zsinatnak a vallásszabadságról kiadott, Dignitatis humanae k. nyilatkozatát: az igazság az embert lelkiismeretben érinti és kötelezi, és csak saját erejével hathat; nem lehet senkire rákényszeríteni, sem akadályozni abban, hogy lelkiismerete szerint cselekedjék; mindenki alapvető jogához tartozik, hogy szabadon gyakorolhassa és nyilvánosan is megvallhassa hitét. (DH 2-3)
A hit bizalom is a Szeretet-Istenben, Aki beléd vetette bizalmát - és mindig elsőnek szeret. Miért szeret? Miért szereti a világot, az embereket, engem is? Miért teremtett? A filozófia alapkérdése: miért van egyáltalán valami, a lét inkább, mint a semmi? Az Abszolútum elég lenne önmagának, nincs szüksége teremtményeire. Egyedül a kinyilatkoztatás fényében lehet „igazolni” a véges teremtmény létét, emberi létünket. A szeretet ingyenessége, érthetetlen nagylelkűsége lehet megalapozása esetlegességünknek.

Amikor Istennel találkozunk a hitben, és elismerjük őt, különbözőképpen viselkedünk, attól függően, hogy milyen az istenképünk. Isten adhat például Törvényt: Benne láthatom a Hatalmat, aki törvényt ad, számon kér, megjutalmaz, vagy büntet, aszerint, hogy teljesítem vagy sem parancsolatait. Szükséges a törvény: mi lesz a társadalommal, ha az erkölcsi normákat felrúgják, ha a Pénz és a Piac istenségei irányítják a közösség életét. Ma, globalizálódó világunk általános gazdasági és erkölcsi válsága idején megdöbbent méreteket öltött a nemzetközi pénzvilágban az aranyborjú imádása. A keresztény ember – a kegyelem segítségével – igyekszik elősegíteni önmagában és a világban az igazi humanizmust, egyengetni a szeretet civilizációjának útját. A hívő ember számára Isten az éltető erő, teremtő lendületet ad, hogy legyőzze a rosszat, a pusztító erőket, a halált. De vigyázzunk! Isten lehet személytelen teremtő Energia lehet amolyan „pótlék”, hogy az ember megvalósítsa terveit és a halál ellen küzdjön. De a személyes Isten nem lehet csupán „biztosíték”, nem lehet legszebb vágyaink „rabja”, vagy olyan „automata”, amely teljesíti kéréseinket.
Isten Szeretet, vagyis Ajándék. Ezt az ajándékot be lehet fogadni, de nem lehet hatalmunkba keríteni, birtokolni. Az igazi hit tehát Isten és az ember szeretetkapcsolata. Miben nyilvánul meg a szeretet kölcsönössége Isten-kapcsolatunkban? - Isten végtelenül gazdag, és szeretetből adni akarja önmagát. Szent Ignác jegyzi meg a Lelkigyakorlatok utolsó, szeretetről szóló szemlélődése bevezetésében (Lgy 234): „Idézzem emlékezetembe a teremtés, a megváltás és a különleges adományok kapott jótéteményeit, és fontolgassam nagy megindultsággal, hogy Isten, a mi Urunk mennyit tett értem, és mennyit adott nekem abból, amije van. Valamint azt is, hogy ugyanez az Úr mennyire óhajtja önmagát is nekem adni, amennyire isteni rendelkezése szerint ezt teheti.”
Tegyük hozzá: csak az én befogadó készségem, megnyílásom „szabhat határt” Isten felülmúlhatatlan nagylelkűségének. De ezt a nyitottságot is Ő adja. A hitaktus kezdeténél, lefolyásában és hűségünkben mindig ott van az isteni kegyelem, amellyel szabadon együttműködünk. Tehát szükség van az emberi együttműködésre. A tudós gondolkodó jezsuitát idézzük: „Dieu fait se faire les choses”, vagyis: Isten nem helyettünk cselekszik, hanem cselekvőkké, „önteremtőkké” tesz bennünket. Isten nem bábuként kezeli szabadnak alkotott teremtményeit, elvárja együttműködésüket.
A feltámadt Krisztus - életadó Szentlelke által - hív, vonz bennünket magához. Ő teszi tanulékonnyá a szívet. És aki befogadja a Szentlélek ajándékát, az isteni szeretetet, akkor maga is élő és éltető szeretet lesz - Általa, Vele és Benne.
Hivatásunk az isteni természetben való részesedés, a „megistenülés” (theószisz), ahogy a görög egyházatyák hirdették. Az ember önmagától nem „istenülhet” meg. Isten ingyenes, szabad és irgalmas szeretete bocsátja meg bűneinket; Ő viszi végbe a hitet és a megtérést; Isten részesít bennünket életében, a három isteni Személy Szeretet-közösségében. Igazán lenni annyi, mint szeretve lenni és szeretni. Csak a szeretet hitelre méltó.

(szf)