2012-08-03 15:48:09

2013 decemberében rendezik meg a katolikus ifjúság első fesztiválját Ausztráliában


Az ausztrál főpásztorok látják vendégül a rendezvényt jövő év végén, amely a tervek szerint a 2008-as Ifjúsági Világtalálkozó után a legnagyobb ifjúsági összejövetel lesz. A fesztiválra a melbourne-i főegyházmegyében kerül sor 2013. december 5-7. között. Fő helyszínéül az Ausztrál Katolikus Egyetem Szent Patrikról elnevezett egyetemvárosát választották a szervezők.

Denis James Hart, Melbourne érseke és az ausztrál püspöki konferencia elnöke annak a reményének adott hangot, hogy ebből az alkalomból a fiatalok elzarándokolnak majd a Szent Patrik székesegyházba és az első ausztrál szent, Mary MacKillop születési helyére.

Anthony Fisher püspök a fesztivállal kapcsolatban elmondta: ez lehetővé teszi az ifjúságnak, hogy elmélyítse találkozását Krisztussal a helyi egyházon keresztül. A püspököknek pedig lehetőséget nyújt, hogy áttekintsék azokat a témákat és problémákat, amelyek az új nemzedékekhez kapcsolódnak.

A fesztiválhoz kötődő különböző kezdeményezések között tartanak majd szemináriumokat, imatalálkozókat és elmélkedéseket. Szeptember 21-én egy konferencián indul el hivatalosan a kezdeményezés szervezése, amely beilleszkedik a helyi egyház megújulásának folyamatába illetve az ausztrál püspökök által 2012 és 2013-ra meghirdetett Kegyelem évének legfontosabb programjai közé. A Kegyelem éve egyben felhívás az egész ausztrál egyház számára, hogy induljon el a spirituális úton és ez az időszak váljon a meghallgatás és az ima évévé, illetve a Krisztussal való újabb találkozás lehetőségévé.

Elise Ganley, a Fiatal Keresztény Diákok Mozgalmának országos koordinátora a 2013-as fesztiválról nyilatkozva kiemelte: a fiatalok energiáját és lelkesedését hozza majd el az egyház missziójába és változást eredményez a közösségekben is.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.