A csodálatos kenyérszaporítás – „Nemcsak kenyérrel él az ember.” - P. Szabó Ferenc elmélkedése az évközi 17. vasárnapra

A 17. évközi vasárnap evangéliumával megszakítjuk a Márk-evangélium olvasását (amely a B liturgikus év jellemzője), és a János-evangélium hosszú 6. fejezetét kezdjük olvasni, és még folytatjuk augusztus négy vasárnapján. János a csodálatos kenyérszaporítás elbeszélése után (ez a mostani vasárnap evangéliuma), e nagy „csodajelből” kiindulva elkezdi tanítását a mennyei kenyérről, amelyet majd ad, aztán úgy mutatkozik be, mint az a Szó, Ige, amelyet hinni kell; végül kifejezetten az Eucharisztiáról beszél: saját Testét adja eledelül a kenyér színe alatt, Ő az igazi élő és éltető kenyér, isteni életünk tápláléka.

A kenyér mindennapi táplálékunk, a teremtő Isten ajándéka. Bizalommal kell kérnünk a gondviselő Atyától mindennapi kenyerünket, ahogy Jézus ezt megtanította tanítványainak a Miatyánk imádsággal. A kenyeret választotta az Úr az Eucharisztia jelképéül. A kenyér az eszkatológikus kor legnagyobb adománya az embereknek, Jézus étkezései az apostolokkal az eszkatológikus lakomát jelzik előre, főleg pedig az eucharisztikus étkezést, itt a János-evangéliumban a kenyér, amelyet Jézus tanítványainak ad, az ő Teste.

János 6. fejezetében (kenyérszaporítás) és még más csodajeleknél (pl. Jn. 9: a született vak meggyógyítása, vagy Jn. 11: Lázár feltámasztása) a János-evangélium sajátos módszerére figyelhetünk fel: Jézus kiindul a csodajelből, és utána kifejti tanítását, teológiáját: Ő az igazi, élő és éltető kenyér az Eucharisztiában, a hitetlenség elvakulttá tesz, Jézus a Feltámadás és az Élet. A csoda a Bibliában hathatós isteni jel, hitre szólít. Az Ószövetségben a csodák Isten gondviselő, szerető jóságának jelei.

Az Újszövetségben Jézus csodái által kinyilvánítja, hogy elérkezett a próféták által megjövendölt messiási Ország, Isten uralma. A csodajelek által Jézus kinyilvánítja isteni hatalmát (bűnbocsánat, szombat feletti tekintélye), Atyjától kapott küldetéséről, vagy a beléje vetett hit hatalmáról tesz tanúságot. És mindig felmerül a kérdés: Ki ez az ember? Lassan vezeti rá tanítványait személye titkára. A csodák közvetve bizonyítják Jézus messiási mivoltát és istenségét: azt tanúsítják, hogy Ő valóban az, akinek vallja magát. E jeleket tehát nem szabad elszigetelnünk Jézus Szavától, tanításától. A csodajel tehát mindig kapcsolatban van a hittel: előzetes bizalomhitet követel, a csoda után pedig a jel isteni hitre szólít, invitál, de nem kényszerít.

János 6. fejezetében is a kenyérszaporítás jel, amelyet követ Jézus beszéde Isten szaváról és a mennyei kenyérről, az Eucharisztia ígéretéről, amelyet majd az utolsó vacsorán valósít meg elővételezve kereszthalála és feltámadása húsvéti misztériumát.

A kenyérszaporítás leírása után ezt olvassuk (Jn. 6, 14-15): „Az emberek pedig, látva a jelet, amelyet művelt, azt mondták: ’Bizonyára ez az a próféta, aki eljön a világra!’ Amikor Jézus észrevette, hogy arra készülnek, hogy megragadják és királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.” Jellemző a csodaváró tömeg reakciója: királlyá akarja tenni Jézust, hiszen kenyeret ad a népnek.

Később is tapasztaljuk ezt a gyakorlati materializmust, amikor az Eucharisztia ígéretét tudniillik, hogy Jézus saját testét adja eledelül, a „kemény beszédre” sokan elhagyják Jézust, és még a tanítványok is elbizonytalanodnak. „Panem et circenses!” – ezt követelte a római korban a nép. És ma is az „egydimenziós ember” immáron termelő és fogyasztó lénnyé degradálódott, enni-inni és szórakozni akar, nincsenek magasabb szellemi-lelki igényei. „Együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk!”

A kommunista idők harcos politikai ateizmusa véget ért ugyan, de a gyakorlati materializmus terjed, az emberek nagy része megvan Isten nélkül, lelkük üdvössége nem nyugtalanítja őket. Pedig nemcsak kenyérrel él az ember, ahogy Jézus a kísértőnek válaszolta. Pál apostol szerint pedig: Isten országa nem eszem-iszom, hanem igazság, béke és öröm a Szentlélekben. Legalább mi, hívő keresztények tegyünk tanúságot arról, hogy elmúlik ez a világ, és hisszük, hogy a teljes, örök élet vár ránk. Tegyünk tanúságot szeretetben gyümölcsöző hiteles életünkkel.

(Jn 6, 1-15)