2012-06-29 13:31:20

„Az idő az igazság szövetségese” – Varga János atya, a bécsi Pázmáneum rektorának tudósítása


RealAudioMP3 A Mindszenty emlékév kapcsán „Fidelissimus pastor - Mindszenty József fehérvértanúsága“ címmel nyílt emlékkiállítás Bécs belvárosában a Porcia palotában (Herrengasse 23.), 2012. június 26-án, kedden.

A kiállítás védnökei: Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Márfi Gyula veszprémi érsek.

A megnyitón jelen voltak az ausztriai magyar diplomáciai képviseletek vezetői, Peter Stephan Zurbriggen érsek Ausztria apostoli nunciusa, valamint Egon Kapellari graz-seckaui püspök, Hatos Pál a Balassi Intézet Igazgatója, az ausztriai magyar egyesületek vezetői, valamint nagyszámú magyar és osztrák érdeklődő.
A megnyitón Szalay-Bobrovniczky Vince Magyarország Ausztriába akkreditált nagykövete köszönetet mondott a kiállítás szervezőinek és készítőinek, majd a hallgatóság figyelmét a „legyőzetve is győző” egyházfőre irányította. Ezt követően átadta a szót Rétvári Bencének, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárának, aki miután köszönetét fejezte ki Mindszenty bíboros ausztriai befogadásáért, többek között elmondta: Mindszenty József egyetemes értékeket képviselt, nevét ezért is ismerik ma a világ számos részén. Mindszenty bíboros nem valami ellen, hanem valami mellett állt ki, nevezetesen az Egyház változatlan tanítása mellett. Az emberi méltóságot és a vallásszabadságot védte, mindegy volt, hogy a vörös vagy a barna terrorral szemben kellett-e ezt tennie" – fogalmazott. A politikusok és a magánemberek számára is példakép lehet az emberi méltóság védelmében tanúsított kiállása - mondta Rétvári Bence államtitkár.

Habsburg-Lotharingiai Mihály, a Mindszenty Alapítvány elnöke kiemelte, hogy a kiállítás helyszíne az a város, ahol a bíboros élete utolsó négy évében menedéket talált. Rámutatott, hogy a kiállítás egyike annak a számos eseménynek, amelyekkel születésének 120. évfordulóján megemlékeznek Mindszenty bíboros életművéről. "Évtizedeken át a nevét sem lehetett kiejteni, most mindenütt megemlékeznek róla" - mondta. "Idén megéljük, amit ő maga mondott: az idő az igazság szövetségese" - tette hozzá Habsburg-Lotharingiai Mihály.

A kiállítás megnyitójában Cserháti Ferenc a külföldön élő katolikus magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök kiemelte: „Mindszenty József neve jelkép, jelképezi az egyház üldözését Magyarországon és az egész magyar nemzet szenvedését, összefonódik a szabadsággal és az igazságossággal. Küzdelme felejthetetlen, igazság-szeretete miatt üldözték és kínozták, ő pedig állhatatos maradt”.

A külföldön élő magyarok püspöke elmondta: ”nem csodálkozni való, hogy száműzetésben bekövetkezett halála után nem sokkal vértanúként kezdték tisztelni és sokan boldoggá avatása után kiáltottak. A boldoggá- szentté avatási eljárást azután 2006-tól hivatalosan a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is támogatta.”

Cserháti püspök felidézte König bíboros temetési beszédének szavait: „defunctus adhuc loquitur – bár meghalt, beszél”. Továbbra is a szabadságról és az igazságosságról, Istenről és a világról beszél és üzenete a mai napig provokatív: egyértelmű elfordulást követel a pogányságtól és igazi megtérést Istenhez. Amellett, hogy méltó emléket állít a kiállítás Mindszenty bíboros alakjának, szolgálja mindazokat, akik az igazságot, a szabadságot és az igazságosságot keresik, és akik egy feszültségektől mentes világban akarnak élni.” fejezet be beszédét Cserháti püspök, amellyel Erdő Péter bíboros úr nevében és képviseletében megnyitotta a kiállítást.

A kiállítás az 1975-ben Bécsben elhunyt bíboros életútját eredeti tárgyi emlékekkel, könyvekkel, fotókkal, képekkel, szobrokkal, valamint archív filmfelvételekkel és szövegrészletekkel mutatja be. Kiemelkedik Babusa János szobrászművész Budaörsön található egészalakos, térdeplő Mindszenty szobrának gipsz változata. Mindszenty hercegprímás halotti maszkja mellett sok eddig kevéssé ismert fotója és a kínzatások kényszere nyomán papírra vetett, az első három betűn túl teljesen eltorzult aláírása is az elgondolkodtató érdekességek közé tartozik.

A kiállítás alkotói: a főkurátor, Kovács Gergely muzeológus, okleveles posztulátor, Bukta Norbert festőművész, grafikus és Udvarhelyi Erzsébet a veszprémi Gizella Királyné Múzeum vezetője nemcsak komoly szaktudással, hanem hittel, alázattal és nagy odaadással állították össze a látványt, amely a látogatóra mély hatást gyakorol. A lényegre törően pontos, színes – három nyelven is olvasható - kísérő szövegek nagyszerű magyarázói, kiegészítői a tárlat tárgyi anyagának, látnivalójának. Egy-egy helyszín, például a börtöncella fotója és a kiemelt idézetek, elgondolkoztatják a látogatót és hatékonyan közvetítik Mindszenty hercegprímás üzenetét. Alakjának, életművének gazdagsága, korának ellentmondásossága, hősiességének vonzása olyan intenzíven jelenik meg a kiállításon, hogy sokszor továbbmenni is nehéz. Megdöbbentő az a rész, ahol a bíborosi kappa magna, és térdeplő, a szenteléskor használt trónus és a Bécsben viselt vörös miseruha előtt úgy feszül a szögesdrót, hogy szinte a gyanútlan néző arcába hasít.
Háttérben Mindszenty bíboros fiatalkori képei, amelyeken az Istennek szentelt életből fakadó rendíthetetlen bátorság, nemes emelkedettség, a megtörhetetlenség már látszanak, a szenvedések nyomai még nem. A terem sarkában az ’56-os forradalom során ledöntött Sztálin szobor képei alatt, megtalálhatjuk a vértől ázott budapesti macskaköveken megrázó mementóként a szobor egy részét, a fület.

A Pázmáneum-beli dolgozószobát idéző sarokban, Mindszenty bíboros alakja olyan életszerű, hogy szinte feláll az íróasztal mögül, hogy személyesen találkozzon az éppen belépővel.

A kiállításhoz készült magyar-német nyelvű katalógusban, a kiállított tárgyak listáján túl olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Bizottságának a Mindszenty év kapcsán írott körlevele és két tanulmány is helyet kapott: a Collegium Hungaricum tudományos igazgatóhelyettesének, Szabó Csabának Mindszentyről szóló írása és Kovács Gergely legújabb kutatásai alapján írt értekezése a Mindszenty címerek teljessé vált sorozatáról.

Az Ausztriai Magyar Nagykövetség, a Veszprémi Érsekség, a Collegium Pázmáneum, a Balassi Intézet – Collegium Hungaricum Bécs, a Bécsi Magyar Történeti Intézet és a Mindszenty Alapítvány nagyszerű együttműködésében megrendezett kiállítás augusztus 10-ig tekinthető meg az osztrák fővárosban (hétköznapokon 9-15.30 között), majd augusztus 20-tól október 15-ig Veszprémben. A tárlat mindkét helyen ingyenesen várja a látogatókat.

Varga János atya tudósítása


(vm)







All the contents on this site are copyrighted ©.