2012-06-26 18:29:30

„Hit és Tudomány” – Pályi Gyula professzor értekezése


RealAudioMP3 Az ember igyekszik eligazodni a Világban. Az őt körülvevő jelenségek és azok összefüggései bőven meghaladják felfogó és áttekintő képességét. Hogyan segít magán? Fogódzkodókat keres, olyan jelenségeket, összefüggéseket, amelyeknek az igazságáról meg van győződve. Igazságáról? Nehéz fogalom: olyan dolgok, jelenségek, összefüggések közös jellemzője, melyek biztosan úgy vannak, ahogy megfigyeljük, vagy meghatározzuk őket. Ezekből merítjük tudásunkat. A tudott dolgok leltározására, további keresésére találtuk ki a „tudomány” szót. E tevékenység legfontosabb jellemzője, hogy a megfigyelt dolgok, vagy jelenségek, mindig úgy lesznek a jövőben is. Tehát megismétlődnek, vagy megismételhetők.
Igen ám, de a megismert dolgok, és jelenségek gazdagsága bőven meghaladja a tudományokkal elérhető dolgok és jelenségek halmazát. Ekkor megpróbáljuk ismereteinket „kiterjeszteni” a csak részletesen észlelhető, vagy sejthető dolgokra és megkíséreljük értelmezni, magyarázni létüket, működésüket. Elfogadva magyarázatunkat, hisszük, hogy sejtésünk is az igazság birodalmába tartozik. Lássunk két példát.

Az egyik példa a Világ pirinyó építőköveire vonatkozik. Ezeket, atomoknak vagy még az atomoknál is kisebb elemi részecskéknek hívjuk. (Megjegyzendő, hogy már a nevükben is feltevés van, mindkét név azt sugallja, hogy „nincs tovább”, ezek az objektumok tovább már nem oszthatók.) Észlelésükkel az a baj, hogy szemünk felbontóképessége ilyen kis méreteket nem képes közvetlenül észlelni. Tehát mind az atomok, mind az elemi részecskék létéről csak közvetett bizonyítékok állnak rendelkezésre. Ilyenkor úgy járunk el, hogy bizonyos jelenségeket alaposan, számunkra is érthető módon tanulmányozunk, majd ezeket kölcsönhatásba hozzuk a feltételezett atomokkal, elemi részecskékkel. A kölcsönhatás létrejöttéből, módjából, pedig következtetünk vizsgálatunk tárgyára. Így például az atomok észlelésére ma már rutinszerűen alkalmazzák a röntgensugár szóródásának törvényszerűségeit és az ezekből adódó következtetéseket. Ahhoz, hogy ezeket elfogadjuk, jókora adag hitre van szükség (amit a tudományos nyelv elegánsan hipotézisnek hív). Megemlítendő, hogy a tudomány fejlődésével számos ilyen hipotézisről kiderült, hogy a dolgok egészen másként vannak.

Másik példánk a Világ egészének megléte, működése illetve keletkezése tájékáról való. Biztosan tudjuk, hogy a Világ (az atomoktól a távoli tejútrendszerekig terjedő skálán) van. Azt viszont, egyre fokozódó érdeklődéssel, csak részletekből tesszük össze, hogy a Világ régebben is volt és (joggal) sejtjük, hogy a jövőben is lesz. Ugyancsak sok-sok (közvetlen vagy áttételes) rész-megfigyelés alapján feltesszük, hogy az egésznek értelme, sőt célja is van. Ha viszont ez így van, akkor az egész mögött egy egységes hatalmas intellektusnak kell állnia, korlátlan hatalommal, sőt – megfigyelve azt, hogy ha jót teszünk, a következmény általában kedvező – arra kell következtetnünk, hogy ez a „központi intellektus” jóindulatú is. Most már csak az hiányzik, hogy néven nevezzük: Istenről van szó. Isten létének, jóindulatának, végtelenségének elfogadása, pedig ugyanarra a következtetésre vezet, mint amit a próféták, szentek és költők „maguktól” megfogalmaztak. Ebben annyira biztosak voltak, hogy nem is kevesen közülük hezitálás nélkül, a legnagyobbat adták érte, amit csak ember adhat, az életüket. Figyelemreméltó, hogy az utóbbi nagy áldozatban elől járt az, aki Isten fiának mondotta magát és mind tanítása, mind életének-halálnak körülményei ezt az állítást fényesen igazolták.

Természetesen Istenről való tudásunk is fejlődött a történelem folyamán. A ma emberének (és az intézményes Egyháznak is) az Isten-képe nagymértékben más, mint a régi korok emberének. Ez így van jól, és joggal feltehetjük, hogy ez Isten intencióinak megfelel. Elég arra gondolni, hogy az Újszövetség szövegeiben az „igazság” szó 132-szer fordul elő és mindannyiszor buzdító szövegkörnyezetben (pl. az igazság szabaddá tesz… keressétek az igazságot, stb.). E ponton a hit és tudás egyazon törekvésünk két rokon, alig elválasztható „terméke” lesz, bár a megközelítés módja gyakran alaposan különbözik. A végtelenül sok megfigyelés, információ, összefüggés folyamában sok dolgot még (?) nem értünk, így például a „Világ-vége”, „Végítélet”, „Túlvilág” és hasonló fogalmak megértésére vagy hitbeli teljes átélésére még várnunk kell, de nyugodtan mondhatjuk, hogy e törekvésünk nincs ellentétben Isten szándékaival. Egy érdekes példa az ilyen fogalmak átértékelésére: néhány évtizede, minden magára valamit is adó materialista kizártnak tartotta azt a lehetőséget, hogy a Világmindenségnek valamikor kezdete lett volna. Ma a modern asztrofizika eredményei egyértelműen utalnak arra, hogy az általunk észlelhető Univerzumnak bizony volt kezdete és sikeres kísérletek folynak ennek az időpontnak a meghatározására (a jelenlegi álláspont szerint mintegy 13,7 milliárd éve volt). A materializmus itt defenzívába szorult, ugyanis nehezen tud elszámolni azzal a körülménnyel, hogy mi volt ez előtt? Kissé erőltetett magyarázatként kitalálták, hogy ezelőtt nem volt idő… Ez talán bújtatott válasz akar lenni a Credo azon részére, hogy …az idő kezdete előtt… A Világ végét illetően a keresztény vallások határozottan állítják: lesz vége, az asztrofizika e tekintetben még ingadozó álláspontot foglal el.

A valódi igazság keresését célzó tudomány fejlődése persze nem áll meg és a vallásos hívők elégedetten állapíthatják meg, hogy – mint ezt a fenti példa is mutatta – a tudomány haladása egyre közelebb hozza vallásos hitünk megértését. Ez korunknak talán legnagyobb intellektuális diadala.

A fentiek persze mindössze a legfontosabbnak vélt dolgok durva és igencsak lerövidített összefoglalását adják. Céljuk az, hogy megmutassák, hogy annak, akinek nem adatott meg az a kegyelem, hogy ösztönösen, szívéből, közelítsen a Mindenhatóhoz, megtalálhatja a mindenki számára nyitva álló „nagykaput” és gondolati úton jusson el ugyanoda. Ha elég logikusan teszi össze mindazt, amit lát és érez: bizonnyal el is jut. Ezen az úton, foglalkozásukból kifolyólag, nagy lépéseket tettek ismert természettudósok, mit Pasteur, Darwin vagy Heisenberg. Pasteurt egy ateista ismerőse egyszer megkérdezte, nyilván provokatív céllal: „Professzor úr, ön olyan nagy tudós, hogy lehet az, hogy olyan elkötelezett hívő, mint egy breton paraszt?” Pasteur szellemes válasza rögtön készen volt: „Tudja kérem, ez azért van mert nem tudok eleget, ha többet tudnék akkor olyan vallásos lennék mint a breton paraszt felesége!”
Pályi Gyula a Modenai és Reggio Emiliai Egyetem kémia professzora, az Olasz Nemzeti Tudományos Akadémia, a „Negyvenek” tagja, a Torinói lepel elismert kutatója.







All the contents on this site are copyrighted ©.