2012-06-21 16:10:06

„Az egész egyház őszinte köszönetét fejezi ki a pápának a Hit éve ajándékáért”- szentszéki sajtótájékoztató


Június 21-én, csütörtökön délelőtt fél 12-kor a Szentszék sajtótermében ismertették az újságírókkal a Hit évének programját. A sajtótájékoztatón felszólalt Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizációt előmozdító Pápai Tanács elnöke, valamint Graham Bell prelátus, a dikasztérium altitkára.

A Hit éve mindenekelőtt támaszt kíván nyújtani a híveknek, akik a mindennapok fáradozásai közepette meggyőződéssel és bátran ajánlják életüket Jézus oltalmába. Értékes tanúságtételüknek nincs hírértéke, de annál fontosabb az Úr szemében, lehetővé téve az egyháznak, hogy ma is, mint a múltban, a hit erejével és az egyszerű emberek lelkesedésével mutassa meg magát a világnak.

A Hit éve egy általános válság korszakába illeszkedik bele, amely a hitet sem kíméli meg. Évtizedek óta támadja a szekularizmus, amely az egyéni szabadság nevében minden tekintélytől való függetlenséget követel. Magáévá tette azt a programot, hogy „éljünk úgy, mintha Isten nem létezne”. A hit válsága drámai kifejeződése egy antropológiai válságnak, amely magára hagyta az embert, aki ismeretlen erők fogságában, cél nélkül él a világban.

Sokan kortársaink közül nem érzékelik Isten hiányát – mutatott rá beszédében Fisichella érsek. A Hit éve tehát olyan útvonal kíván lenni, amelyet a keresztény közösség kínál fel mindazoknak, akik ismét szeretnének találkozni Istennel.

A főpásztor bemutatta a Hit évének logóját, amely egy hullámokon ringó bárkát ábrázol az egyház jelképeként. A főárboc egy kereszt, amelynek vitorláit dinamikus jelekkel Krisztus IHS monogramja alkotja. A vitorlák mögött a napot láthatjuk, amely a monogrammal együtt az Eucharisztiára utal.

A mai naptól kezdve életbe lépett a Hit évének többnyelvű honlapja, amelynek címe: www.annusfidei.va. A honlapot a legújabb technológiák révén is el lehet érni. Itt megtalálhatók az év fontos eseményei, a Szentatya programja, az egyes püspöki konferenciák, egyházmegyék, mozgalmak és társulások kezdeményezései. Jelenleg olaszul és angolul működik, de hamarosan spanyol, francia, német és lengyel nyelven is konzultálható a Hit évének weboldala.

Az esemény hivatalos, latin nyelvű himnusza is már elkészült: refrénje fohász az Úrhoz, hogy mindnyájunkban növelje a hitet: Credo, Domine, adauge nobis fidem.
Szeptember elején jelenik meg több nyelven a lelkipásztori segédkönyv, amelynek címe: Hogyan éljük meg a Hit évét? Célja, hogy elkísérje a plébániai közösségeket, és mindenkit, aki csatlakozni kíván a Credo-ban megvallottakhoz.

A szicíliai Cefalù dómjának Krisztus-képe kíséri majd el a világ minden zarándokát és hívőjét. Ennek hátlapján olvasható az Apostoli Hitvallás. A Hit évének egyik célja ugyanis, hogy a Hiszekegy mindennapi imává váljon mindenki számára, mint az első keresztény évszázadokban.

Fisichella érsek felsorolta a Hit évének főbb időpontjait. Most ezek közül kiemelünk néhányat:

Október 11-én, csütörtökön kerül sor a Szent Péter téren az ünnepélyes megnyitóra, emlékezve a II. vatikáni zsinat 50 évvel ezelőtti megnyitására.

Október 21-én, vasárnap a Szentatya hat vértanút illetve hitvalló boldogot iktat a szentek sorába.

2013. január 25-én, a római Falakon kívüli Szent Pál bazilikában szokásos ökumenikus szertartás különösen ünnepélyes lesz. Azért imádkoznak majd, hogy a keresztények a közös hit megvallása révén tartsák szem előtt az egység útját, mint látható jelet a világ számára.

A vallási eseményeken túl nem hiányoznak majd a kulturális programok sem. 2013. február 7-től május elsejéig tekinthető meg az a kiállítás, amelyet az Angyalvárban rendeznek egyedülálló remekművekből, amelyek Péter apostolt, Krisztus tanúját ábrázolják.

Jövő nyáron, június 22-én pedig nagyszabású hangversenyt rendeznek a Szent Péter téren.
Fisichella érsek végül idézte XVI. Benedek pápa a Hit kapuja c. Motu proprio-jának szavait, miszerint „Csak akkor nő és erősödik meg a hit, ha hiszünk”. A hit olyan út, amelyet közösségi tapasztalatként kell megélnünk – mutatott rá sajtótájékoztatójában az Új Evangelizálás Pápai Tanácsának elnöke.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.