XVI. Benedek pápa katekézise a kérőimádságról a szerdai általános kihallgatáson

XVI. Benedek pápa június 20-án, szerdán a VI. Pál aulában tartotta meg az általános kihallgatást a termet megtöltő zarándokok jelenlétében. Tovább folytatta a Szentírás imádságai elemzésének szentelt katekézis-sorozatát. Ezúttal Pál apostol Efezusi levelének híres kezdősorait magyarázta (Ef 1.1-11):

„Kegyelem és békesség nektek Atyánktól, az Istentől és Jézus Krisztustól, a mi Urunktól! Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki a mennyeiek között Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket. Mert őbenne választott ki bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által - akarata és tetszése szerint - fogadott gyermekeivé legyünk, hogy magasztaljuk felséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket. Őbenne nyertük el a megváltást a vére árán, és bűneink bocsánatát bőséges kegyelme folytán, amelyet végtelen bölcsességében és megértésében gazdagon árasztott ránk. Tudtunkra adta ugyanis akaratának titkát, azt az őbenne előre meghatározott jóságos tervét, hogy elérkezik az idők teljessége, és Krisztusban, mint Főben, újra egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van. Igen, mi is őbenne nyertük el az örökséget annak végzéséből, aki mindent szabad elhatározása szerint tesz”.

A pápa utalt arra, hogy imádságaink gyakran kérőimádságok, amelyekben önmagunk és társaink számára kérünk valamit az Istentől. Az Úr imádsága, a Miatyánk is egy kérőima, melyben Jézus megtisztítja a szívünket és így a mi kéréseinket is. A kérések mellett azonban hálaadással és dicsérettel is fordulunk az Isten felé, köszönetet mondva a teremtésért, a jóságáért. Pál apostol leveleiben nem csak kérőimádságokat találunk, hanem dicsérő és áldó imádságokat is, mint amilyen az idézett páli áldó imahimnusz.

A Népek Apostola áldja az Úr Jézus Atyját, mert tudtul adta a Fiában „akaratának a titkát”. A köznyelv a titok, a müszterion-misterium görög-latin szavaknak tulajdonítja azt, amit mi nem tudunk megismerni. A hívő emberek számára a misztérium ezzel szemben sokkal inkább Isten titokzatos akaratát, szeretetének a tervét jelenti, melyet Fiában nyilatkoztatott ki teljesen. Isten ismeretlen titka megnyilvánult, ez pedig az, hogy Isten szeret bennünket, kezdettől fogva.

A szentpáli himnusz áldja, dicséri, magasztalja Jézus Krisztus Atyját és meg is nevezi az áldás motívumait. Mindenekelőtt azért kell áldani az Atyát, mert Jézus Krisztus „őbenne választott ki bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte a szeretetben”. A szeretet tesz bennünket szentté és feddhetetlenné. Isten örök terve ez a szentségre hívás, megelőzi a teremtést is.

Másfelől ez egyetemes jellegű, hiszen Isten mindenkit, férfiakat és nőket egyaránt meghívott a szentségre. Aranyszájú Szent János tanítja: „Isten szentté tett minket nekünk pedig meg kell maradnunk ebben a szentségben”.

Benedek pápa katekézise második részében az efezusi levél himnuszának „gyermekké fogadás” gondolatát elemezte: „Jézus Krisztus által - akarata és tetszése szerint – az Atya fogadott gyermekeivé leszünk”, mely valójában „beletestesülés” a Fiúba. Pál hangsúlyozza ennek az adopciónak az ingyenességét, hiszen nem a saját jóságunk miatt választott ki erre az Isten, hanem mert saját jósága mintegy kiáradt ránk. A pápa idézte a régiek felfogását a jóságról: „bonum est diffusivum sui”, a jóság önmaga szétárasztása. Isten jósága teremt, hogy közölje ezt a jóságát a teremtettel.

Az áldó imádság közepén Pál megvilágítja, hogy az Isten örök üdvözítő terve miként valósul meg: „Őbenne nyertük el a megváltást a vére árán, és bűneink bocsánatát bőséges kegyelme folytán”. Krisztus keresztáldozata az egyetlen és megismételhetetlen esemény, amely által, nemcsak szóban, hanem konkrét cselekedetben mutatta meg szeretetét irántunk az Atya. Ezáltal belép a történelmünkbe, emberré teszi magát, hogy érezze, mit is jelent ebben a teremtett világban élni, és így elfogadja a szenvedés útját, mégpedig a halálig menően. Ilyen konkrét az Isten szeretete, mely nem csak részt vesz a mi létezésünkben, hanem szenvedésünkben és halálunkban is. Istennek ez a feltárt szeretete megváltoztatja a világot: „elnyerjük a megváltást és bűneink bocsánatát”.

Végül a páli áldó imádság említést tesz a Szentlélekről, mely kiáradt a szívünkbe: „Benne kaptuk meg mi is a megígért Szentlélek pecsétjét, miután hallottuk az igazságról szóló tanítást, üdvösségünk evangéliumát, és hittünk benne. Ő a foglaló örökségünkre, arra, hogy teljesen megváltva az övéi legyünk az Isten fölségének dicsőségére” (Ef1,13-14).

A megváltás – tanítja a pápa – még nincs befejezve, érezzük azt, a megváltás útján járunk annak teljessége felé. E beteljesedésnek a kezese, mintegy garantálója a Szentlélek, hogy az Isten elvezet bennünket üdvözítő tervének a teljességére. Fogadjuk el tehát, hogy az üdvösség útja a mi utunk is, mert az Isten azt akarja, hogy a szabad teremtmények szabadon mondjanak igent a Fiában meghozott üdvösségükre.

A páli vízió a Szentháromság személyei titkának szemléléséhez vezetett el bennünket. Az Atya örök terve kiválaszt és meghív, Fia vére árán megnyitja nekünk az utat a beteljesüléshez, míg a Szentlélek annak a foglalójaként árad ránk. Most a nyári szabadság időszakában különösen is fontos, hogy imádságainkban szemléljük Isten csodálatos tervét, különösen is a teremtett világ nagyszerűségében fedezzük fel Istennek az arcát.
Katekézise végén Benedek pápa felhívással fordult a világhoz a Nigériából érkező drámai események kapcsán:

„Mélységes aggodalommal követem a Nigériából érkező híreket, ahol tovább folytatódnak a terrorista merényletek, főként keresztények ellen. Miközben felajánlom az imádságomat az áldozatokért és a szenvedőkért, felhívással fordulok az erőszak felelőseihez, hogy szűnjön meg azonnal megannyi ártatlan ember vérontása. Kívánom továbbá Nigéria összes társadalmi rétegének teljes közreműködését, hogy ne folytatódjék a bosszú útja, hanem a polgárok mindannyian közreműködjenek egy békés és kiengesztelődött társadalom építésében, melyben tartsák tiszteletben teljesen a saját hit szabad megvallásának a jogát.”
(vl)