2012-06-14 18:57:03

Mamberti érsek beszéde az Európai Unió országainak szentszéki nagyköveteihez


„A jelenlegi történelmi pillanat felfedi, hogy az európai egységesítés folyamatában elengedhetetlen az etikai alap” – fogalmazta meg Dominique Mamberti érsek, a vatikáni államközi kapcsolatok titkára azon az összejövetelen, amelyen az Európai Unió országainak szentszéki nagykövetei gyűltek össze a dán EU-elnökség féléves periódusának lezárulása alkalmából. A találkozóra június 11-én, hétfőn került sor Rómában.

Mamberti érsek beszédében kifejtette, hogy a gazdasági válságból való kilábalás nem támaszkodhat csakis technikai megoldásokra, hanem azt a közös európai véleményt kell támogatni, amely az emberi személy felelősségében és alakjában helyettesíthetetlen erőforrást lát. Vagyis Európa fejlődése nem vesztheti szem elől a személy központi szerepét. Ebben az esetben nem egy vallásos elképzelés érvényesítéséről van szó, hanem annak elismeréséről – amelyet egykor Alcide De Gasperi is hangoztatott – hogy az európai társadalom a kereszténységben gyökerezik.

Mamberti érsek szerint a válsághelyzet megoldása érdekében Európának az emberből kell kiindulnia mintsem a piacgazdaságokból, vagy a különféle intézményekből. Az emberközpontúság itt az élet és a család támogatását jelenti.

A jelenlegi helyzet egyik legnagyobb kihívása – hangsúlyozta a vatikáni államközi kapcsolatok titkára – a foglalkoztatás és a termelés helyreállításának támogatása. Ettől függ ugyanis a gazdasági növekedés. Megoldást találni nem könnyű, de ugyanakkor nem is lehetetlen. Egy olyan Európa, amely csakis a piacgazdaságot veszi figyelembe, csődre van ítélve. Egy olyan egyesülés azonban, amely az embert és gazdag hagyományát állítja előtérbe, a sikeres megoldásra hivatott. Senki sem hozza meg a kért áldozatot, ha nincs olyan eszmei alátámasztása, amely célt és értelmet ad az áldozatvállalásnak. Mamberti érsek szerint a bizalom, a szolidaritás, és a felelősség azok a kulcsszavak, amelyeket Európának, ma jobban mint valaha, figyelembe kell vennie. Ezeknek a fogalmaknak kell meghatározniuk az Európai Unión belüli kapcsolatokat, és a világgal fenntartott összeköttetéseket – magyarázta az Európai Unió országai szentszáki nagyköveteinek Dominique Mamberti érsek, a vatikáni államközi kapcsolatok titkára.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.