2012-06-05 17:10:33

„Az igaz öröm forrása az Úr Jézus” – véget ért Ukrajnában az Eucharisztikus Kongresszus


RealAudioMP3 Május 26-a és június 3-a között rendezte meg első alkalommal az ukrajnai katolikus egyház az Országos Eucharisztikus Kongresszust a „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké” mottó jegyében. Az esemény megnyitójára Kijevben került sor az ország püspökeivel, míg a zárószertartást Lviv-ben tartották több, mint százezer zarándok részvételével. A munkácsi egyházmegye közleménye szerint a hívek több hónapon át készültek a kongresszusra. Az egyházközségek eucharisztikus napokat tartottak, a plébánosok pedig a vasárnapi szentbeszédet havonta két alkalommal az Eucharisztia és a többi szentség kapcsolatának szentelték.

Az ukrajnai egyházi esemény zárószentmiséjére XVI. Benedek pápa Angelo Comastri bíborost, vatikánvárosi helynökét nevezte ki személyes küldöttjének. Neki címzett üzenetében a Szentatya hangsúlyozza, hogy „az Oltáriszentség Jézus Krisztus ajándéka, amellyel kinyilatkoztatta Isten minden ember iránt táplált végtelen szeretetét”. A pápa arra buzdítja továbbá az ukrajnai híveket, hogy Sacramentum Caritatis k. szinódus utáni apostoli buzdítását követve éljenek buzgó egyházi életet az Oltáriszentséghez járulva, amely Krisztus életének követésére és a vele való hasonlatosságra vezet.

Az országos Eucharisztikus Kongresszus keretében a munkácsi egyházmegye június 2-án tartotta meg helyi ünnepségét Munkácson Majnek Antal munkácsi püspök és az egyházmegye papjai, valamint Milan Šášik munkácsi görögkatolikus megyéspüspök, Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök és Leon Mały Lviv-i segédpüspök, továbbá több ezer hívő részvételével.

A június 3-i záró szentmisét Angelo Comastri bíboros, a Szentatya személyes küldötte mutatta be. Műsorunknak Szulincsák Sándor huszti plébános nyilatkozott a fontos egyházi eseményről, valamint Székely János Esztergom-budapesti segédpüspök, aki szintén részt vett az egyhetes eseményen.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.